Balogh Levente 2019. július 12., 08:04

Román konfliktusrendezés provokációval

Ezen újítás legutóbbi megnyilvánulása a román külügyi tárca két közleménye, amelyben Szijjártó Péter magyar és Teodor Meleşcanu román külügyminiszter keddi találkozója kapcsán azt tartotta fontosnak kiemelni, hogy a román főkülügyér visszafogottságra intette magyar kollégáját, illetve a budapesti politikumot, ugyanis az utóbbi időben „a magyar–román párbeszédet mesterséges módon feszültté tették”. Emellett szokás szerint volt elég vastag a bőr a román külügyesek arcán ahhoz, hogy a magyar fél „folyamatos provokációit” emlegessék.

A román külügy megjegyzése minősített esete annak a sokéves bukaresti gyakorlatnak, hogy jól hangzó, européer panelek mögé bújva, diplomatikus semmitmondással próbálják elfedni a romániai magyar közösséget a román hatóságok részéről ért atrocitások miatti magyar bírálatok jogosságát. Ugyanakkor a román fél az utóbbi időben a jelek szerint annyira nyeregben érzi magát, hogy úgy döntött: azzal próbálja a saját magyarellenes lépéseit palástolni, hogy Magyarországot, illetve a magyarokat provokálja, hátha a provokációra olyan, a kelleténél agresszívabb reakció születik, amelyre hivatkozva aztán bennünket kiálthatnak ki bűnbaknak a helyzet elmérgesedéséért.

Ennek a legszembetűnőbb esete az úzvölgyi osztrák–magyar katonai temető, illetve az azt csendes imával védő magyarok ellen megszervezett román támadás, amelyben egyértelműen részesek voltak a román állami szervek is. Hiába nem jött be a provokáció, mivel a magyarok okosan nem mentek bele az adok-kapokba, a román kormány kommunikációjában a mindvégig békés és passzív magyarokat tette felelőssé a románok által megszervezett pogromkísérlet miatt, és a román felelősök helyett magyar elöljárókat bírságolt meg. Megemlíthető a közigazgatási törvénykönyv módosítása is, amely ismét csak hátrányos a magyarokra nézve, de ebbe a sorba illeszkedik két kormánypárti honatya törvénytervezete is június 4-e, a trianoni diktátum román ünnepnappá nyilvánításáról – az ötlet kizárólag a magyarok hergelését szolgálja.

És most itt van a román külügy újabb tenyérbe mászó kijelentése, amellyel épp a magyarellenes román lépések leállítását kérő magyar felet próbálja kioktatni. A jelek szerint a bukaresti illetékesek nagyon úgy érzik, hogy nekik áll a zászló, ezért próbálják tovább élezni a magyar–román konfliktust, és azt a látszatot kelteni, hogy azért nem a magyarellenes lépéseket tevő román fél a felelős.
Bukarest érzi, hogy a trianoni diktátum közelgő századik évfordulója kapcsán ismét fokozottabb nemzetközi figyelem irányulhat a magyar–román viszonyra és a román kisebbségpolitikára. Ezért próbál mindent megtenni annak érdekében, hogy a konfliktusért mi, a magyar fél tűnjön felelősnek, mint olyan tényező, amely nem akarja tudomásul venni a nemzetközileg szentesített határokat, és „revizionista” szándékait az amúgy „példaértékű” román kisebbségpolitika indokolatlan bírálatával próbálja leplezni.

A román fél arra alapozhat, hogy a Budapest és az EU vezető intézményei közötti konfliktus az ő malmára hajtja a vizet, hiszen az ellenszenvessé teszi a magyarokat a nyugati illetékesek előtt. Ugyancsak aduként kezelik a Washington és Bukarest közötti partnerséget, hiszen Romániát a fekvése különösen fontossá teszi az Egyesült Államok számára.

Ilyen helyzetben a magyar félnek kevés eszköz áll a rendelkezésére – azokat azonban maximálisan ki kell használnia. Az első a Bukaresttel folytatott higgadt, de határozott párbeszéd, illetve annak felmérése, milyen területeken lehet a magyar befolyás latba vetésével jobb belátásra bírni Bukarestet. Persze a román politikát ismerve nem is feltétlenül Bukarestet kell jobb belátásra bírni, hanem a térségben legnagyobb befolyással rendelkező nagyhatalmat, amelyhez Románia szokása szerint törleszkedik – ez jelenleg az Egyesült Államok. Nem lehet elégszer megismételni, hogy minden eszközzel jelezni kell Washingtonnak és persze az EU-nak is: ahhoz, hogy Romániában semmi se fenyegesse az etnikai békét és a belső stabilitást, a magyar közösség jogköveteléseinek kielégítő és megnyugtató rendezése szükséges. Ami a legkevésbé sem egy önfeladó „Neptun 2”-t jelent.

És persze azt is, hogy a magyarellenes provokációk leállítása jóval normálisabb feltételeket biztosítana az érdemi, higgadt párbeszédhez.