Sorina-ügy: jogerős az örökbe fogadásról szóló végzés, nem maradhat nevelőszüleinél a nyolcéves kislány

Balogh Levente 2019. július 11., 16:45

Elutasította a craiovai ítélőtábla Bogdan Licu ügyvivő legfőbb ügyész kérését, amely az örökbefogadást lehetővé tevő bírói végzés felülvizsgálatára vonatkozott egy, az Egyesült Államokban élő román házaspár által örökbe fogadott Baia de Aramă-i kislány, Sorina ügyében.

A Sorinával való bánásmód hatalmas visszatetszést váltott ki egyszerű polgárok, valamint kormányzati illetékesek részéről egyaránt Fotó: Youtube

Az ítélőtábla pénteken már elutasította a legfőbb ügyész által az örökbe fogadásról szóló ítélet megsemmisítésére vonatkozó kérést is.

A bíróság előtt csütörtökön egy kisebb csoport a kiadatás ellen tüntetett.

Eközben bűnvádi eljárást indított a bírák és ügyészek által elkövetett bűncselekmények kivizsgálására létrehozott ügyészség Maria Piţurcă ügyész ellen, aki Sorina ügyében járt el a júniusi házkutatás során. A visszaéléssel gyanúsított ügyésznőt tegnap ki is hallgatták az ügyészségen.

Mint megírtuk, a craiovai ügyészségen tevékenykedő Maria Piţurcă június 21-én rendőrök kíséretében jelent meg a Mehedinţi megyei Baia de Aramă településen élő nevelőszülőknél, hogy elvigye a kislányt, akit örökbe fogadott egy, az Amerikai Egyesült Államokban élő román házaspár.

{K1}

Az esetről készült felvételeken az látható, amint az ügyész kivonszolja a kislányt a házból, miközben az sír, és azért küszködik, hogy ne szakítsák el hivatásos nevelőanyjától, aki hét éven át nevelte.
Az eset után tartott sajtótájékoztatón az ügyész azt mondta,

a kislány nagyon izgatott, zaklatott volt, amikor érte mentek, neki kellett közbelépnie, hogy megnyugtassa, aztán sikerült ölbe vennie és átadnia az őt örökbe fogadó házaspárnak.

Az ügyben eredetileg hivatali visszaélés gyanújával indított eljárást a bírák és ügyészek által elkövetett törvénytelenségeket kivizsgáló ügyosztály, egyrészt az örökbefogadási kérelem elbírálása kapcsán, másrészt a craiovai ügyészség ügyésze által levezetett házkutatás körülményeinek tisztázására.

Július 2-án az Igazságügyi Felügyelet azt kérte a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) fegyelmi ügyekben illetékes ügyészeitől, hogy függesszék fel tisztségéből Maria Piţurcát. Ezt azonban a CSM ügyészi részlegének fegyelmi bizottsága csütörtökön elutasította.

A Sorinával való bánásmód hatalmas visszatetszést váltott ki egyszerű polgárok, valamint kormányzati illetékesek részéről egyaránt.

Többször is tüntettek a craiovai ítélőtábla döntése ellen, amellyel jóváhagyták, hogy az Egyesült Államokban élő román házaspár örökbe fogadja a kislányt. Miközben a tüntetők kétségbe vonják az örökbe fogadó család jó szándékait, kiderült, a nevelőanya – aki hét éven át nevelte a kislányt – korábban többször is megtagadta a gyermek átadását, ezért szerződést bontott vele a gyámhatóság, így – a hatóságok szerint –

a nő jogtalanul tartotta magánál a gyermeket.

Időközben a lányt örökbe fogadó nő sajnálkozásának adott hangot az incidens kapcsán, ám szerinte nem volt más megoldás, mint a hatóságok segítségével elszakítani nevelőszüleitől a gyermeket. Ramona Săcărin a Digi24 hírtelevíziónak úgy nyilatkozott: Sorina éppen a nevelőcsaládjánál élt át traumákat, ott ugyanis azt beszélték be neki, hogy külföldre viszik, ahol eltávolítják a belső szerveit.