Már szinte a spájzban vannak: szállodába próbált „becsekkolni” egy medve Tusnádfürdőn

Hírösszefoglaló 2019. július 11., 15:05

Medve próbált behatolni csütörtökön az egyik tusnádfürdői szállodába. Szemtanúk szerint az állat megsérült, amikor betört egy ablakot, és elmenekült az erdőbe. A környéket csendőrök felügyelik.

Képünk illusztráció Fotó: Gecse Noémi

A Hargita megyei csendőr-felügyelőség sajtóirodája szerint az 112-es egységes segélyhívószámon jelentették a medve feltűnését. A betelefonáló szerint a nagyvad megkörnyékezte az egyik szállodát,

megpróbált behatolni az épületbe, betört egy ablakot, de megsérült, majd eltűnt az erdőben, az Apor-bástya melletti ösvény közelében.

A csendőrök azonnal kiszálltak a helyszínre felügyelni a környéket, ugyanakkor értesítették az esetről a környezetvédelmi őrséget, az állategészségügyi igazgatóságot, valamint az illetékes vadásztársaságok képviselőit – áll a csendőrségi közleményben.

A Szent Anna vadásztársulat elnöke, Rafain Zoltán az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, folyamatban van a medve kilövésének kérvényezéséhez szükséges dokumentáció összeállítása.

„Amíg nem bocsátják ki a kilövési engedélyt, nincs, amit tennünk. Tájékoztattuk a társulás igazgatóját, a vadőrt, ők is kimentek a helyszínre, de mit tehetnek? Folyamatban van az iratok összeállítása, kilövési engedélyt fognak igényelni”

– magyarázta, hozzátéve, egy ilyen kérelem elbírálása néhány napig tart, majd meg kell várni, hogy jelenjen meg a döntés a Hivatalos Közlönyben.

Kész káosz, ami itt a medvékkel történik”

– fogalmazott a szakember, hangsúlyozva, hogy Tusnádfürdőn naponta látni medvét, és a sérült példányok igencsak veszélyesek lehetnek.

Néhány nappal ezelőtt Gyergyótölgyes község polgármestere, Marcel Vancu nyílt levélben fordult Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszterhez gyors és konkrét intézkedéseket követelve, mivel az utóbbi időben megnőtt a medvetámadások száma, a nagyvadak veszélyt jelentenek az emberek életére. Az elöljáró szerint a helybéliek már félnek kimenni a mezőre dolgozni, és aggódnak gyermekeik biztonsága miatt.