Előnyből várja a Fradi a Moțiék elleni visszavágót a Bajnokok Ligája selejtezőjében

Krónika 2019. július 10., 23:26

A Ferencváros 2-1-re legyőzte szerdán a bolgár Ludogorec gárdáját a labdarúgó-Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójának első, budapesti mérkőzésén.

 

Dan Biton, a bolgár Ludogorec, valamint Danilo Ihnatenko (jobbra) és Olekszandr Zubkov, a Ferencváros játékosai „munka közben” Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Intenzív letámadással kezdtek a Cosmin Moțit a kezdőcsapatban tudó, a papírforma szerint erősebbnek tartott bolgárok, amire a hazaiak gyors góllal feleltek:

a 6. percben Lovrencsics beadására jó ütemben érkezett Tokmac Nguen.

A folytatásban a két tizenhatos között lendületes mezőnyjáték zajlott, a kapuk nem forogtak veszélyben. Az MTI beszámolója szerint a félidő közepétől egyre inkább a vendégek vették át az irányítást, majd a 31. percben egy hazai hibát kihasználva gólt lőttek. Ihnatenko passzolt rossz helyre saját térfelének középen, amiből a letámadó vendégek azonnal helyzetbe kerültek, és bár Tchibota lövését még védte Dibusz, de a leshatáron álló Swierczok már a kapuba lőtte a lecsorgót. A szünetig a hazaiak nem tudtak váltani, a Ludogorec pedig – amelynek játékoskeretét két és félszer értékesebbnek tartják a Fradiénál – megelégedett az egyenlítéssel.

A második félidőben bátrabb és hatékonyabb támadójátékot vállalt fel a Ferencváros, ami előbb mezőnyfölényt, majd helyzeteket, a 65. percben pedig újabb vezető gólt eredményezett: Tokmac Nguen lapos beadását Zubkov lőtte a bolgár kapuba.

A két gólszerző, Olekszandr Zubkov és Tokmac Nguen ünnepli előbbi találatát, amely utóbbi gólpasszából született Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az addig kicsit kényelmes, kizárólag a saját térfelére koncentráló, a román válogatott Claudiu Keserűt a kispadon tartó Ludogorec hátrányban azonnal magasabb sebességi fokozatba kapcsolt. A vendégek előtt ismét adódtak helyzetek, de csak a hajrában tudták beszorítani a minőségi cserékkel frissítő hazaiakat, akik megőrizték egygólos előnyüket.

Ferencvárosi játékosok ünneplik a győzelmet Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A visszavágót jövő szerdán rendezik Razgradban. A főtáblás részvételért a Ferencvárosnak négy ellenfelet kellene búcsúztatnia, a második körben a luxemburgi Dudelange vagy a máltai Valletta FC lenne az ellenfele. Utóbbi párharc első, luxemburgi felvonása 2-2-vel ért véget kedden.

A selejtező első körének vesztese az Európa Liga selejtezőjének második fordulójában folytathatja nemzetközi kupaszereplését, ahol az izlandi Valur Reykjavík vagy a szlovén NK Maribor vár majd rá.

BL-selejtező, 1. forduló, első mérkőzés

Ferencváros–Ludogorec (bolgár) 2-1 (1-1)
Groupama Aréna, 18 115 néző, v: Semeulevics (izraeli). Gólszerzők: Nguen (6.), Zubkov (65.), illetve Swierczok (31.). Sárga lap: Sigér (86.), illetve Moți (51.), Goralski (61.).

Ferencváros: Dibusz - Lovrencsics, Blazic, Dvali, Heister - Ihnatenko, Haratin (Sigér, 77.) - Zubkov, Skvarka, Nguen (Varga R., 83.) - Priskin (Lanzafame, 66.).