Mellékvágányra terelték Vass Levente csapatát: az RMDSZ marosvásárhelyi elnökének megbuktatása után sem csitulnak a kedélyek

Szucher Ervin 2019. július 10., 09:03

Nem hozta el a békét az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetében Vass Levente elnök lemondatása. Péter Ferenc megyei elnök javaslatára a Területi Képviselők Tanácsa a teljes vásárhelyi elnökséget és a 48 fős választmányt is felfüggesztette tisztségéből.

Mellékvágányon. Kozma Mónika választmányi elnököt felfüggesztették, Vass Levente városi elnököt lemondatták tisztségéről Fotó: RMDSZ

Amikor az RMDSZ Maros megyei Területi Állandó Tanácsának (TÁT) június 21-i ülésén Vass Levente úgymond közös megegyezéssel lemondott a marosvásárhelyi szervezet elnöki tisztségéről, sokan még azt hitték, az élet folytatódik a normális kerékvágásában. Amint az orvos politikus lapunknak utólag elmondta, nem a lemondás szándékával állt perzsára, de amikor látta, hogy a megyei vezetés az ő személyét tartja a két szervezet közti nézeteltérések rendezése akadályának, az RMDSZ érdekében lemondott. A marosvásárhelyi szervezetből akkor még kevesen sejtették, hogy Vassal együtt egy-két héten belül őket is holtvágányra helyezik. „A marosvásárhelyi RMDSZ összes döntéshozó és végrehajtó fórumát, így a választmányt és az elnökséget is felfüggesztették. A körzetek és a városi tanács frakciója folytatja a munkát, irányításukért mi ketten felelünk” – jelentette be sajtótájékoztatón Kovács Levente, a megyei szervezet ügyvezető elnöke, magára és Péter Ferenc elnökre utalva.

Az ideiglenes vezetők hamarosan ügyvivő bizottságot fognak kijelölni.

Nem hibásokat, bűnbakokat keresünk, de ahhoz, hogy lássuk, hol tart kétéves mandátuma után a városi szervezet, át kell világíttatnunk a testület munkáját”

– válaszolta érdeklődésünkre az ügyvezető elnök. Péter és Kovács ígérete szerint az átvilágítás nem tartana többet három hónapnál.

Van, aki még mindig alelnöknek tartja magát

A lapunk által megszólaltatott elnökségi tagok közül egyik sem kapott semmiféle írásos értesítést arról, hogy felfüggesztették tisztségéből. Mi több, többen is meglepődve a Krónikától szereztek tudomást erről. Egyikük Hajdu Zoltán környezetvédelemért és a fenntartható fejlesztésprogramokért felelős alelnök, aki nem sérelmezi ugyan, de furcsállja, hogy nem közöltek vele semmit. Tubák Nimród szervezésért és civil szervezetekért felelős alelnök is most hallott először a felfüggesztéséről. Mint ecsetelte, számára nem meglepő a döntés, hisz érezte, hogy miután a megyei vezetőség Vass Leventével úgymond kiegyezett, az alelnökökre is ugyanaz a sors vár. Kérdésünkre, hogy ha ősztől visszahívnák, visszatérne-e még a városi vezetésbe, a fiatal orvos kitérő választ adott. „Ha az RMDSZ-nél bezárták a boltot, úgy érzem, a mi csapatunkra is lakatot tettek” – fejtette ki. Szabó Zoltán Győző számára váratlan volt az egyik napról a másikra történő felfüggesztése.

A humán erőforrásért felelős alelnök úgy érzi, sem ő, sem a csapat többi tagja nem követett el olyan hibákat, amiért felelniük kellene.

Ha pedig mégis tévedett, azt furcsállja, hogy a megyei szervezettől azt senki nem jelezte, nem kérte számon. „Nincsenek politikai ambícióim, nem kívánkozom semmiféle testületbe, nem akarok városi tanácsos lenni, de nem tartom helyesnek ezt az eljárást. Soha senki le nem ült velünk beszélni, nem panaszkodott, nem szidott, most meg egyből felfüggesztenek?” – méltatlankodott a Bolyai téri unitárius egyház gondnokaként tevékenykedő vállalkozó. Páll Melindát, a nőszövetség alelnökét is teljesen felkészületlenül érte a felfüggesztés híre. Ő is úgy tudta, hogy Vass lemondatása után sikerült feloldani a feszültséget, és a megyei vezetés azt ígérte, „megy minden tovább”.

A megyénél azt mondták, hogy a körzetek végezzék tovább a dolgukat. De melyiket, azt, amit Vass kért tőlünk? Mert ha az úgy nem volt jól, akkor most miért kellene folytatni?”

– tette fel a kérdést Páll Melinda immár körzeti elnökként, hozzáfűzve, a „kiegyezés” után az az érzése, mintha a senki gyermeke lenne.

Vele ellentétben Szigyártó Zsombor még mindig városi alelnöknek tekinti magát. „Alelnöktársaimmal együtt eddig is társadalmi munkát végeztem a közösség érdekében, ezután is azt teszem. Éppen ezért én nem tekintem magam felfüggesztettnek, sokkal inkább a Területi Képviselők Tanácsának döntését szabálytalannak, Péter Ferenc megyei elnököt pedig komolytalannak. Mert amióta meghozták a június 21-i döntést, a kutya meg nem kérdezte, van-e pénz a szervezet kasszájában, vagy vannak-e tartozások. A mostani lépés nagyon hasonlít a 2012-ben hozott döntésre, amikor a megye feloszlatta Marosvásárhely körzeteit” – kifogásolta a pénzügyért és szervezetépítésért felelős alelnök.

Szigyártó a TKT legutóbbi ülésen is bírálta a megyei vezetést és annak döntését, melyet nemcsak szabályellenesnek, hanem antidemokratikusnak is tart.

Az az érzésem, hogy Péter Ferenctől a visszavonulni nem akaró politikusok, Borbély László és Frunda György egyik utolsó arculcsapását kaptuk meg”

– fogalmazott, utalva a megyei RMDSZ-vezető és a hivatalosan leköszönt, de valójában még mindig befolyásos veterán politikusokhoz közelinek tartott megyei tanácselnök viszonyára.

Kali: sem törvényt, sem joggyakorlatot nem vettek figyelembe

Szintén törvénytelenséget kiált Kali István ügyvezető elnök is, aki jogászként már a TKT-n felhívta erre a megyei vezetőség figyelmét. Lapunknak kifejtette, hiába érvelt az alapszabállyal meg a joggyakorlattal, esélye nem volt, hogy meggyőzze Péter Ferenc embereit. „Az egész felfüggesztés egy előre megkoreografált történet volt, amiről nem a gyűlésen döntöttek, hanem jóval azelőtt” – vélekedett lapunknak Kali. Vass Levente jobbkeze el is magyarázta, miért. „A városi szervezet elnökének lemondását sem a megyei, sem az országos szabályzat nem tárgyalja. Kijelenthetjük tehát, hogy egy olyan állapotról beszélünk, amit a szabályzatok nem szabályoznak. Ebben az esetben irányadó a polgári törvénykönyv 1-es cikkelyének második bekezdése, miszerint ha valamilyen társadalmi jelenségre nincs szabály, akkor a szokásjogot kell figyelembe venni, ha pedig a szokásjog nem alkalmazható, vagy nem létezik, akkor a legközelebb eső hasonló eset analógia alapján kell eljárni” – fejtette ki.

A megyei alapszabály szerint az elnök lemondása vagy elhalálozása esetén a megyei küldöttgyűlés összehívásáig a szervezetet az ügyvezető elnök irányítja.

Az országos alapszabály alapján a lemondott vagy az élők sorából távozott szövetségi elnök helyét a Szövetségi Képviselők Tanácsának vezetője veszi át. „Megfigyelhetjük tehát, hogy léteznek hasonló esetek, amelyek analógiáját használni lehet ebben a konkrét esetben is. A polgári törvénykönyv említett előírásai értelmében mivel egy elnök lemondását szabály rögzíti, nem a szokásjog értelmében kell eljárni, hanem az analógia értelmében. A joggyakorlat ugyanakkor még arra is kitér, hogy általában a legközelebbi eset szabályait kell átvenni, így a városi elnök lemondása esetében a megyei elnök lemondását szabályozó megyei alapszabály ide vágó passzusai lennének az irányadóak. De ha ezt a joggyakorlatot figyelmen kívül hagyjuk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a törvénykönyv előírásait. Következésképpen, akár a megyei, akár az országos szabályzatot vesszük figyelembe, jogilag a szervezetek vezetésének kontinuitását kell biztosítani, így vagy a marosvásárhelyi választmány elnöke, vagy az ügyvezető elnök kell gyakorolja az elnöki jogköröket a következő tisztújításig” – magyarázta el lapunknak Kali István.

Csillagok háborúja? Péter Ferenc megyei RMDSZ-elnök átvilágítja a Vass-korszakot Fotó: Facebook/Péter Ferenc

Kozma Mónika önmaga ellen szavazott

Csakhogy a Vass lemondása utáni napokban a Területi Képviselők Tanácsa (TKT) felfüggesztette az ügyvezető elnököt és a választmány vezetőjét is. Így már sem Kali István, sem Kozma Mónika nem követelheti az ideiglenes „jogutódlást”. Az ülésen Kozma is egyike volt azoknak, akik a választmány felfüggesztése mellett szavaztak. Péter Ferenc volt kabinetfőnöke lényegében önmaga ellen voksolt, hisz bő egy éve ő került a most kényszerszabadságra küldött testület élére. „A csillagok háborújának véget kellett vetni, és ha ennek az én meg a teljes választmány felfüggesztése volt az ára, hajlandó voltam megfizetni. Elvégre a belső csatározások nagyon rosszul csapódtak le a közvélemény előtt” – indokolta a döntését Kozma. A 48 fős testület vezetője reméli, hogy a választmány felfüggesztése és átvilágítása valóban csak három hónapot tart, és semmiként sem a hatalom egyetlen ember kezébe való koncentrálása a célja. Az elkövetkező időszak legnagyobb kihívásának Kozma Mónika a megfelelő marosvásárhelyi polgármesterjelölt kijelölését tartja. „Vass Levente is elmondta, én is ugyanazt állítom: az RMDSZ-nek minél előbb minél több véleményformálóval kell felvennie a kapcsolatot, és széles körű konzultációt indítva megtalálnia és bemutatnia a jelöltjét. Azt, aki igazán esélyes a választások megnyerésére” – nyilatkozta lapunknak a tisztségéből felfüggesztett választmányi elnök.

Szintén a helyhatósági választások közeledtével és fontosságával indokolja eddigi döntéseit Péter Ferenc. Az immár a marosvásárhelyi szervezetet is irányító megyei elnök szerint a polgármesteri szék visszaszerzéséhez elengedhetetlen az RMDSZ megújulása. „A folyamat elkezdéséhez szükség van az eddigi munka átvilágítására. A szavazatok 35 százalékának megszerzésével nem tudunk polgármester-választást nyerni” – szögezte le, utalva az RMDSZ legutóbbi marosvásárhelyi eredményére, amely – akárcsak megyei szinten – elmarad a magyarság számarányától.