Közösségi élet a partiumi szórványban – Simon Angéla köröskisjenői lelkész a vidékről, a nemzeti tudat ébrentartásáról

Nagyvárad és a Királyhágó között az egyik legrégibb magyar település a Sebes-Körös mentén elterülő Köröskisjenő. Ennek ellenére tizenöt éve megszűnt a magyar nyelvű oktatás, mert a szülők egyöntetűen úgy vélték, hogy gyermekeik csak románul érvényesülhetnek.

– Mit érdemes tudni a kisjenői magyarságról, vagy a település történetéről?

– A gyülekezetről már a 11–12. századból ismerünk feljegyzéseket, miután ez az egyik legrégibb magyar közösség, amely az évszázadok alatt nagyon vegyessé vált etnikailag, vallásilag egyaránt. Ez azt jelenti, hogy a magyar mellett jelentős román ajkú település, ahol ugyanakkor népes roma közösség is van, és felekezetileg is nagyon-nagyon színes. A történelmi egyházak sajnos elenyésző és egyre csökkenő számban vannak jelen. A falu római katolikus közössége mára teljesen elapadt, jelenleg egy-két katolikus maradt. A református közösség is csökkenőben van, de a neoprotestáns vallások dinamikusan terjeszkednek.

A közösségi élet középpontját a templom jelenti, ez fogja össze a magyar népességet. A miénk egy gyönyörű Árpád-kori templom, ami az 1240-es években már állt.

A törökdúlás a gyülekezetet derékba törte, felégették a falut, s a lakosság a hegyekbe menekült. Az 1940-es évekhez szintén kötődik közösségi trauma, amikor néhány lakost agyonlőttek a polgármesteri hivatal előtt, erről a mai napig alig beszélnek. Nem merik felvállalni, különösen, hogy annyira „békésen” élnek most már a románok a magyarokkal, kebelbarátok, házas barátok, s akkor van egy ilyen tudatos „töröljük a múltat” gondolkodás, ne emlékezzünk, ne elevenítsük fel, mert akkor a konfliktusok újból előkerülnek, s nem hiányzik az senkinek, hogy a családjában viszály legyen.

– A magyar gyermekek mintegy kétharmada mára román iskolába jár. Hogyan rajzolná meg ezt a folyamatot? Milyen okokat lát az anyanyelvi oktatás presztízsének leértékelődése mögött?

– Megmondom őszintén, semmiképpen nem lehet azzal indokolni, hogy ma már nem lehet magyar iskolába járni, nincsenek meg a körülmények. Ez ma a leggyengébb érv. Akkor, amikor a templomajtót nem nagyon nyitották ki, mert simulékony módon próbáltak a hatalomhoz s a hatalom követelte nyelvi viszonyokhoz igazodni, sokkal többen járatták a gyerekeiket magyar iskolába. Az én korosztályom, a ’68–72-es születésűek itt magyar iskolába jártak. Legalább az első nyolc osztályt itt Jenőben végezték, s utána mentek be Váradra szakiskolába, líceumba, ki hová.

Pszichológiai tanulmányokat idéztem nekik, hogy olvassanak utána, kérdezzék meg az emberektől, hogy aki még magyarul kezdett el tanulni, hátránya nem vált belőle. Nem lehetett meggyőzni őket. Nagyon sok már a vegyes házasság, ahol egyértelműen román iskolába adják a gyerekeket, de nagyon sok az olyan család is, akiknek a felmenői tisztán magyarok. Van olyan család, amelyből 1944 után elmenekült Magyarországra az akkor huszon–har­mincéves fiatal a gyűlölet elől, s azoknak már a dédunokái, két magyar gyermek, otthon egymással románul beszél. A 18-ból hét 18 év alatti gyermek van, akik Váradra járnak be magyar iskolába. A szomorú az, hogy megtehetnék, hogy magyar iskolába vigyék be, de román iskolába adják. Megérteném, ha vegyes családból származnának ezek a gyerekek, de színtiszta magyar családok viszik be sajátjaikat váradi román iskolába, mondván, hogy jobban érvényesülnek. Volt olyan, hogy a templomban elő sem mertem hozni ezt a témát. Március 15-ét, október 23-át úgy ünnepeljük, mintha szégyellni kellene magunkat, mintha félnének. Fájdalmas ez az önmegtagadása a nemzetnek, az anyanyelvnek.

– Tehát úgy látja, hogy ez nemcsak a vegyes családokra jellemző?

– Igen, nem csak a vegyes családokra. Persze ha a másodfokú rokonságig tekintünk, kevés család van, ahol ne lenne román ajkú. Úgy látom, hogy egyre kevésbé lehet erről beszélni.

– Mennyire férkőzik be a román nyelv az egyházi életbe, mennyire igénylik ezt?

– A 13 év alatt most már ott tartok, hogy ritka temetés az, mikor nem kérik, hogy románul is beszéljek. Már volt olyan esketés is, ahol kérték, hogy miután magyarul prédikáltam, foglaljam össze románul. Volt keresztelő is ilyen. Egyik alkalommal vegyes családból származó, ortodoxnak keresztelt gyerek kérte, hogy konfirmálni szeretne. Lekonfirmált, járja a maga útját, nem nagyon mozog magyar közösségben, de le akart konfirmálni. Egyre inkább tudatos választás kérdése a nemzeti és vallási hovatartozás. Másik példa egy olyan keresztelés, amikor egy vegyes családba született fiatalember, aki román iskolába járt, teljesen román közegben mozgott, az anyja megtanította magyarul, de nem konfirmált, s román élettársától született gyereküket, aki nem tud magyarul, itt szeretnék megkeresztelni. Nyilván le kellene előbb konfirmálni, hogy valaki ide is tartozzon, de nem ragaszkodom ehhez feltétlenül, a keresztség olyan szentség, amit kiszolgáltatunk.

Meddig mehetünk el az engedékenységben? Én nem egyszer gondolkodtam már azon, hogy a gyülekezetemben hamarosan esedékes lehet a román nyelvű prédikáció. Persze senki nem meri kimondani, de a számok tükrében feltevődik a kérdés: vajon nem lesz-e kétnyelvű az istentisztelet? Vagy esetleg nem lesz-e csak egynyelvű, amelyik nem a magyar? Természetesen nem azt jelenti, hogy feladjuk magyarságunkat, de egyre inkább gyarapszik azoknak az alkalmaknak a száma, mikor már mindkét nyelven meg kell szólalni. Volt olyan esketésem, mikor egy bottyáni román fiú egy jenei magyar lánnyal összeházasodott, és egy Várad környéki halastavat említve megkérdezték: megesketném-e őket ott? Mind a katolikus egyházban, mind az ortodox egyházban nem kérdés, hogy templomban esketünk. A mi egyházszabályzatunk szerint is így van, de rendkívüli esetben, presbitériumi határozattal el lehet tekinteni tőle. De ha egyvalaki jön, hogy most a halastónál eskessem meg, holnapután jön a másik, hogy a Duna-deltában, a negyedik meg, hogy az Alpok fölött ejtőernyővel. A tanügy, az egészségügy, az egyház mára cseléddé változott. Nem vagyok egy elvakult, törvényeskedő ember, de vannak helyzetek, amikor meg kell húzni a határt. Egy egész násznép halad el a templom előtt autóval, megállnak a templom előtt, és nem jönnek be. Akkor ki kell mondani, hogy kérem, nekem erre nincsen szükségem. De ne játsszuk el azt, hogy kell is az a prédikáció vagy áldás, meg nem is. Felborult minden. Én amikor ide kerültem, olyan karitatív szolgálatot végeztem, hogy szállítottam a betegeket a kórházba, nagyon szívesen, éjjel-nappal, akármikor. Rendszeresen végeztem ezt a szolgálatot, és ma már elmennek egymás mellett magyar emberek, és még a falukép is megváltozott. Én meg egyre vívódom. Nem az ellen van kifogásom, ha emancipálódnak az emberek vagy fejlődik az infrastruktúra. Hanem a közösséget romboló mentalitás ellen, amely érvényes mind a nemzet-, mind a hittudatra.

– Az elején említette, hogy a faluban nagyon jelentős roma közösség van. Egy 2009-es cikkben lehet olvasni, hogy körülbelül 250, zömében református magyar él a faluban, holott a 2011-es statisztikai adatok csaknem 400 főről tudósítanak. Említsük meg, hogy Köröskisjenőben található a Várad-Hegyköz legnagyobb lélekszámú cigány közössége. Melyek ma a tényleges arányok a településen? A cigányság jelenléte befolyásolta-e a magyar nyelvű oktatás helyzetét?

– Nemcsak a magyar nyelvű oktatás helyzetét, hanem a mentalitást is. Szerintem a 2009-es statisztika, amit olvas, az a reformátusokra vonatkozik, s azon belül is az egyházfenntartói járulékot fizetőkre. A mai református közösség szőröstül-bőrőstől olyan 260 körül lehet. A roma közösség úgy nőtte ki magát ennyire, hogy olyan 5-6 mandátummal ezelőtt volt egy cigány származású polgármester, aki zöld utat adott nekik. Tudomásom szerint csak a szavazati joggal rendelkező cigány lakosok olyan jó 1500-an vannak, ami azt jelenti, hogy jelen pillanatban Jenő községben a számuk 2200-2500 körül lehet. A községközpontban arányuk szerintem több mint ötven százalék. Nekik nem lenne nehéz saját polgármester-jelöltet állítani, és az egyedüli dolog, amiért nem nyernének csak az, hogy intellektuálisan nem mérik fel ennek a súlyát. Az anyagi érdekek miatt még mindig nagyon megoszthatók.

– A betelepülő cigány lakosság inkább magyar vagy román ajkú közösség?

– Román ajkúak. Alig van köztük néhány magyar ajkú, aki úgy került be, hogy jött valahonnan.

– A kulturális életre kanyarodva mondhatjuk: bár kis lélekszámú magyar közösség a jenei, de számos olyan megvalósításuk van, amiben a gyülekezet tagjai aktívan részt vettek. Ilyen a templomjavítás, a gyülekezeti ház felújítása vagy egyéb közösségi programok. Hogyan sikerült ezeket a fejlesztéseket megvalósítani?

– Úgy vettem át tizenhárom éve a gyülekezetet, hogy presbitériummal sem rendelkezett, teljesen szétszéledt nyáj volt. Aztán elkezdtük valahogy szervezni a közösséget. Akkor még divat volt a közmunka, ez is érdekes dolog, ma már nincs ilyen. Akkoriban elmentek közösen az erdőre fáért, ma már ez kihalt. A jólét, az irigység rombol. Megpróbáltam szívvel-lélekkel, egyedülállóként jöttem ide, nekem ez volt a családom, ez volt a munkahelyem, ez volt mindenem, feláldoztam a szabadidőmet, minden erőmet. A gyerekekkel, a fiatalokkal kezdi ugye az ember, volt egy nagyon jó kis ifjúsági csoport, persze ezek mindig változnak az évek alatt.

Aztán szépen elkezdtük a gyülekezeti életet ilyen-olyan programokkal, majd ravatalozót építettünk közösen. Júniusban leraktuk az alapkövét és októberre már elkészült. Ez volt a legfelemelőbb dolog, amit itt közösen csináltunk. A templomfelújítás ma is folyamatban van, ezt a Rómer Flóris-terv keretében a Teleki Alapítvány finanszírozza Budapestről. A közösségi házat szintén közmunkával kezdtük el, és bár nem azzal fejeztük be, de az is egy nagyobb megvalósítása a gyülekezetnek.

– Ha jól értettem, a ravatalozót kifejezetten saját erőből építették?

– Közmunkával és a hívek adományából. Persze, volt egy holland testvérkapcsolatunk, akikkel tíz évre szólt a megállapodásunk. A hívek, a hollandok, meg persze az önkormányzat és az RMDSZ támogatásával építettük a ravatalozót. Egy kicsi épület ez, de nagyon szép volt az az összefogás. Aztán a templombelső is, amikor 2007-2008-ban teljesen felújítottuk, s budapesti restaurátorokkal együtt visszaállították az Árpád-kori formáját, egy gyönyörű ékszeres doboz lett.

Visszatérve a cigány közösségre, a körükben tapasztalt mentalitás a magyarságra is rányomta a bélyegét. Valamikor régen a román felnézett a jenei magyarra. A jenei magyar háztartás, gazdálkodás, főzés, tisztaság példaértékű volt a román számára. Nemcsak, hogy megfordult ez, de most már a cigány stílusa uralkodik el a közösségen. Hozzátéve, hogy amióta itt vagyok, engem cigány nem bántott, nem mocskolt, nem gyalázott. De magyar ember, az igen. Sőt a román, a cigány engem tisztel. A jenei magyarság módos közösség Nagyvárad közelében, és sokan külföldön dolgoznak. Ha most azon kellene gondolkoznom, hogy itt ki a szegény, akkor először azon kellene elmélkednem, hogy mit jelent a szegénység.

– Tehát többnyire Váradra ingázó emberek a jeneiek?

– Igen, szinte mindenki, aki munkaviszonyban van és nincs magánvállalkozása, Váradon dolgozik. Lassan érezhető, hogy kikopunk. Mégis sokan, akik elszármaznak Jenőből, azok diplomások, s a falu jó hírét vitték a nagyvilágba.

– Tavaly nyáron először rendezték meg a Sebes-Körös-völgyi Magyar Napokat, amelyhez Köröskisjenő is csatlakozott. Egy cikkben a rendezvény céljaként a magyar kultúra és a regionális identitás erősítését fogalmazták meg. Hogyan látja, melyek azok a támpillérek, melyekre támaszkodva a helyi vagy regionális identitás erősíthető?

– Én gondolok mindig azokra is, akik nem vallásosak, tehát más szinten szeretnének a magyar közösségnek a részesei lenni. Volt néptáncoktatás a gyerekeknek, Telegd például nagyon ügyesen csinálja ezt. Már hét-nyolc éve szervezünk újévi bált, ahol a közösséget összefogjuk, és mintegy nyolcvan–kilencvenen vagyunk minden évben. Disznótoros vacsorát is bevezettünk három évvel ezelőtt. Azon a közösségnek egy másik rétegét fogjuk össze, ott is körülbelül hatvanan–hetvenen összegyűlünk. A Sebes-Körös mentén ugyanakkor van egy egyházi vonatkozású, évek óta folyó program is. A tavaszi és őszi ifjúsági, nőszövetségi és presbiteri találkozók. Ez nagyon jó, mert ezek olyan emberek, akik a gyülekezeti vezető szerepeket is betöltik, s törődnek a közösséggel. A programok után mindig van szeretetvendégség is. Világi vonalon az RMDSZ-nek vannak kezdeményezései. Mindegyik településnek van valami sajátossága, amivel hozzájárul a régió magyar kulturális életéhez. Ébren tartjuk a nemzeti tudatot, tulajdonképpen ezt tesszük. Telegdnek a néptánccsoport az erőssége, Örvénden egy magyar polgármester fogja össze a közösséget, Élesden említhető a Bocskai Központ, vagy a Kajántó Mária Református Gyermekotthon, ott erős RMDSZ-képviselet van. Réven a turisztikai központ, a Pro Rév Egyesület, ott a lelkész és Hasas János alpolgármester fogtak össze. Fugyivásárhely szinte már eggyé olvadt Váraddal. Viszont arra is törekszünk, hogy Vásárhely, Jenő és Fugyi, három település egymás mellett, az egyházi rendezvényeken próbáljon közösen dolgozni. Gyerekeknek közös bibliaheteket tartunk nyáron, vagy Debrecenből jár ki pedagógus egy-két havonta gyerekfoglalkozásokat tartani. A lelkészekkel karácsony és újév között mindig találkozunk, elbeszélgetünk, igyekszünk a magyar napokat kézben tartani, ápolni, ötletekkel gazdagítani. Ahhoz képest, hogy szórványosodó vidék, szerintem nagyon intenzív közösségi életet élünk.