Szeretni és elengedni – hivatásos nevelőszülők idézték fel munkájuk örömteli és szívszaggató pillanatait az oltszemi találkozón

Nem egyszerű hivatás, bárki nem is tudja elvégezni – vallják mindazok, akik ismerik a nevelőszülők testileg és lelkileg is embert próbáló munkáját. A hálózatban dolgozók hétvégén az oltszemi Mikó-kastély udvarán találkoztak

Kastélyudvaron lufival babráló totyogók, andalgó kamaszok, kávézgató, cseverésző felnőttek, családias hangulat – ám ezek a „családok” mégis eltérnek a szokványostól, mert a gyerekeket hivatásszerűen nevelik a felnőttek. Az oltszemi Mikó-kastély udvarán – ahol még elhelyezőközpont is működik – a hivatásos nevelőszülők napját tartották a hétvégén a gondjaikra bízott gyerekekkel érkező felnőttek és a rendszert felügyelő Kovászna Megyei Gyerekvédelmi és Szociális Igazgatóság munkatársai.

Idén ünneplik a nevelőszülői hálózat megalakulásának huszadik évfordulóját – idézte fel lapunknak Vass Mária, az igazgatóság vezetője. Elmondta, 1999-ben Kovászna megyében 25 alkalmazottal indultak. Az első tíz évben gyors fejlődés volt tapasztalható: 2008-ban már 174 nevelőszülővel dolgoztak, de később visszaesett az érdeklődés, jelenleg 124 nevelőszülő 212 gyerekről gondoskodik. Fontosnak tartják, hogy minden évben ünnepi körülmények között találkozzanak, megköszönjék a hivatásos nevelőszülőknek a munkát.

– részletezte az igazgató.

Vass Mária felidézte, amikor a rendszert kitalálták, az volt az elképzelés, hogy csak nagyon rövid ideig maradnak a nevelőszülőknél a gyerekek – például a kórházban hagyott csecsemőket addig bízzák a gondjaikra, amíg kiderül, hogy visszamehetnek a családjukhoz, vagy örökbe fogadják őket, semmiképpen nem úgy gondolták, hogy éveken keresztül nevelik majd a rászorulókat. Aztán

az élet felülírta az elképzelést: többen már tíz, sőt közel húsz éve gondoskodnak a rájuk bízott gyerekekről, gyakorlatilag ők nevelik fel.

Ennek ellenére ez még mindig csak időleges elhelyezésnek számít, a nevelőszülő elsősorban a szakmáját gyakorolja, alkalmazotti státusban szerepel; az a feladata, hogy szeresse a gyereket, de az is, hogy segítse, ha visszafogadná a családja, vagy ha örökbe fogadják. „Ha a gyerek örökbe fogadhatóvá válik, a nevelőszülő az első, akit megkérdeznek, hogy örökbe szeretné-e fogadni. Akkor kell eldöntenie, hogy a nevére íratja, vagy felkészíti arra, hogy elhagyja őt, el kell tudnia engedni” – mondta az igazgató. Vass Mária hangsúlyozta, a nevelőszülő bármikor meggondolhatja magát, nem köteles a gyerek mellett állni, ha bármilyen probléma adódik, ezért a kiskorúaknak az örökbefogadás jelenti a végleges, megnyugtató megoldást, azzal stabil családot kapnak, tudják, hogy odatartoznak. A hivatásos nevelőszülői rendszerben, ha nem is érzik a gyerekek, de

tudják, hogy nem teljes jogú tagjai a családnak, mint ahogy azt is, hogy egyszer el kell menniük

– emelte ki az igazgató.

Az utóbbi években csökken a hivatásos nevelőszülők száma: nyugdíjba mennek, de olyan is akad, aki belefáradt, és abbahagyta, ugyanakkor arra is van példa, hogy valaki húsz éve a hálózat tagja, és és kitűnően végzi a munkáját. Ugyan kerülnek újabb jelentkezők, de egy részük a minimális követelményeket sem teljesíti, ezért nem tudják alkalmazni. Az első felméréskor a lakhatási körülményeket vizsgálják, a gyereknek külön szobát kell biztosítani, kell legyen fürdőszoba – ha ez nem teljesül, nem is lépnek tovább. Jelenleg úgy oszlik meg, hogy az állami gondozásban levő gyerekek egyharmada családi elhelyezésben nevelkedik, tehát a nagyszülőknél, rokonoknál, egyharmaduk él hivatásos nevelőszülőknél, egyharmaduk pedig elhelyezőközpontokban, családi típusú házakban.

Egyre inkább növekszik azoknak a száma, akiket a tágabb család, a rokonok vesznek „szárnyaik alá”.

Vass Mária kifejtette, a gyerekek általában 18 éves korukban, ha pedig továbbtanulnak, akkor később, akár 26 évesen kerülnek ki a rendszerből. Minden eset más: sokan ezek után is fenntartják a kapcsolatot a nevelőszülőkkel, akik segítik is őt, de vannak, akik végleg „szakítanak”, például amikor visszakerülnek a vér szerinti családhoz. Akadnak szomorú helyzetek, amikor a nevelőszülő nem képes megbirkózni a gyerek jelentette problémával: ez esetben a kiskorú visszakerül az elhelyezőközpontba. Húsz év alatt csak Háromszéken több ezer gyerek nőtt fel a nevelőszülői hálózatban. Vass Mária szerint az évek során folyamatosan javult az örökbefogadási törvény – a romániai jogszabály a nyugati országokhoz képest is szülő- és gyerekbarát, sokat könnyítettek a folyamaton.

Tamás Erzsébet 15 éve, kilenc hónapos koruktól neveli a gondjaira bízott két gyereket, egy kisfiút és egy kislányt, akik bár egy napon születtek, nem testvérek. Egy óvoda mellett laknak – látta, amikor egy hivatásos nevelőszülő óvodába vitte a gyereket, és akkor eldöntötte, ő is belevág.

– mondja a nevelőanya, miközben a szeme tele van könnyel. Szabó Erzsébet szintén 15 éve neveli a gondjaira bízott testvérpárt, a kisfiú hathetes, a kislány egyéves volt, amikor hozzákerült. Tanítónőként dolgozott, két saját gyerekét felnevelte, és akkor úgy érezte, tud még gondoskodni a rászoruló gyerekekről. „Első perctől családtagként tekintünk rájuk, a saját gyerekeim is. Négy unokám van, ha ajándékot vásárolok, mindenből hatot veszek: az unokáknak és a »gyerekeknek«” – mondja Erzsébet. Arra is felkészült, hogy el kell engednie a testvéreket, hiszen folyamatosan az örökbeadási várólistán szerepeltek, ám erre végül nem került sor. „Már idős vagyok, de minden évben meghosszabbítom a szerződést a gyerekvédelmi igazgatósággal, nincs szívem elengedni őket” – mondja az idős hölgy.