A világzene ünnepe Kalotaszegen – premierkoncertek és közösségi szövés a mérai csűrfesztiválon

Bede Laura 2019. június 26., 17:27

Erős koncerttel kezdünk és keménnyel zárunk – fogalmazott Varga Zoltán László szervező a negyedik Méra világzenei csűrfesztivál újdonságait ismertető szerdai, kolozsvári sajtótájékoztatón.

Fotó: Bethlendi Tamás

Az augusztus 1–4. közötti rendezvény magyar fellépőinek sorát a Kossuth-díjas Csík Zenekar nyitja, amely első alkalommal lép fel a Kolozs megyei településen. A záróakkordot pedig a tavalyi mérai fesztiválon nagy sikernek örvendő Ferenczi György és a Rackajam adja.

A pénteki napot (augusztus 2) idén is az autentikus népi kultúrának szentelik, népzenei koncertekkel, illetve néptánccal várják az érdeklődőket. Idén is megszervezik a Fölszállott a páva gálaműsort, valamint a nap végén színpadra lép az Erdőfű Népi Kamarazenekar, amely erdélyi cigányzenészek közreműködésével vezeti be a közönséget a Kárpát-medencei népzene legelőkelőbb bugyraiba. Szintén pénteken

a virtuóz kalotaszegi népzene szerelmeseit a II. Kalotaszegi prímásversenyre várják a szervezők.

A Hagyományok Háza erdélyi hálózatának partnerségében szervezett megmérettetés fődíja 7000 lej.

Szombaton a világhírű magyarországi Romano Drom, a „Cigányok Útja” ősi oláh cigány nyelven szólal meg, modern felhangokkal. A zenekar bejárta a világot Kairótól New Yorkig, Dél-Koreától Londonig, Pekingtől Oszlóig. Turnéztak Közel-Keleten és Távol-Keleten, számos sikeres tengerentúli koncertsorozat van a hátuk mögött, s játszottak Európa szinte összes országában.

Tavaly óta a Fonó Budai Zeneház jóvoltából, a falu központjában található református templom a visszafogott népzenei és világzenei produkciók helyszínévé vált. Így szombaton Kubinyi Júlia és Szokolay Dongó Balázs, vasárnap Navratil Andrea és Demeter László ad koncertet.

A szombati nap továbbá a táncházasok által kultikusnak tekintett 1969-es türei gyűjtésnek állít emléket a TÜRE 50 jubileumi kalotaszegi legényesverseny, amelyet a Martin György Néptáncszövetséggel együtt szerveznek.

Varga Zoltán László elmondta, a tavalyhoz hasonlóan idén is hat helyszínen zajlanak a programok: a templomban, a csűrfiában a gyermekfoglalkozásokat tartják, a koncerteknek a Szarka-telek ad helyet, pihenni pedig a telek melletti gyümölcsösben lehet. Rámutatott, történt egy fúzió, abból született a bivalystúdió – a csűrstúdiót felköltöztették a bivalymúzeumba, ahol vetítés, tárlatvezetés és egyéb programok várják a résztvevőket, illetve új helyszín a kultúrotthon.

A szervező kifejtette, a Kalotaszegi Kulturális Alap tavalyi kezdeményezése révén 1080 lejt sikerült összegyűjteniük, ebből az összegből az idei tanévben három gyerek táncoktatását, táborozását tudták finanszírozni. Terveik szerint azt az összeget, amely idén összegyűl, kiegészítik 11 ezer lejig, és felajánlják a helyi néptáncegyüttesnek – 200 lej értékű (a bérletet tartalmazó) támogatói jegyekkel is hozzá lehet járulni a gyűjtéshez.

Bethlendi András szervező a fesztivál nemzetközi fellépőit ismertette. Elmondta, a csütörtöki nap nyitókoncertjét adó Kjartan & Hét Hat Klub együttesről azt kell tudni, hogy a két frontember Kalotaszegen ismerkedett meg ezelőtt hat évvel és azóta járják a világot. Dél-Amerikától Svájcig mindenhol játsszák az erdélyi, balkáni, román, magyar, cigány zenéből inspirálódó népzenét.

A második csütörtöki koncert igazi egzotikum: a Sofi Tsedaka & The Baladis Izraelből érkezik, szamaritánus zenét játszik, a tagok szamaritánus nyelven énekelnek.

Pénteken fellépnek az Aferim című, Ezüst Medve-díjas román film zenéjének szerzői és előadói – a bukaresti Trei Parale az ottomán hódoltság alatti Havasalföld udvari zenéit rekonstruálják. A csűrfesztiválon a Near East Collective kisázsiai dallamokat hoz az ottomán birodalom napjainkban török- és göröglakta területeiről. Ez a koncert egyben az első ázsiai kitekintője a mérai csűrfesztiválnak és a török hódoltság óta talán az első alkalom, hogy Kalotaszegen ismét isztambuli hangulatot idéző élőzene szól.

A szervező rámutatott, a Sirani Guevara érkezik legmesszebbről – több mint 10 ezer kilométerről, Mexikóból. Az együttes a Veracrúzi Mexikói-öböl vidékének spanyol, afrikai és indián hatásokat magánviselő zenéjét játssza, a son jarocho nevű műfajt.

Vasárnap színpadra lép a legősibb máig fennmaradt európai énekhagyományt őrző számi közösség norvégiai képviselője, Torgeir Vassvik, akinek zenéje a joika sajátos műfajából táplálkozik. A joika az észak-amerikai indiánok kántáló énekéhez hasonló, sámánisztikus énekforma, amely nem valakiről vagy valamiről szól, hanem az énekes megidézi és előhívja az illető személyt, helyet, állatot.

A vasárnapi világzenei sztár pedig a lengyelországi Dikanda, amely a teljes Közép-Európai és Balkáni zenei tradícióból merítkezik.

A fesztivál egyik újdonsága a közösségi szövés: lesz egy szövőszék, egy szövőnő, és a nap folyamán bárki beülhet, szőhet néhány sort. „Reméljük, hogy minél többen csatlakoznak és minden nap végére elkészül egy sál, amelyet az esti koncertek közötti szünetekben elárverezünk – a felajánlott összeget pedig a Kalotaszegi Kulturális Alap kapja” – fogalmazott Bethlendi. Hozzátette, a mérai rendezvény valóban több mint egy fesztivál, ugyanis a csűrfesztiválra szóló négynapos bérlettel be lehet menni a lengyelországi Pannonica világzenei fesztiválra is, amelyet augusztus végén szerveznek.

A szervezők szerint

a Méra világzenei csűrfesztivál különleges hangulatának titka, hogy mer kicsi és családias maradni,

ezért a helyek száma korlátozott: összesen napi 1000 jegyet értékesítenek a szervezők. Az eddigi jegyeladás alapján, várhatóan az összes fesztiválbérlet elfogy már elővételben.

A városi buszjáratokon kívül vonattal és taxival is megközelíthető Méra, valamint

a kisvasútállomásról fesztiválbuszt indítanak, a menetrend megtalálható a rendezvény oldalán.

Ugyanakkor a helyi lakosok házaiban puha ágyak, udvaraikon sátorhelyek és szénapadlások várják a megfáradt fesztiválozókat. A foglalásokat itt regisztrálják: camping@meraworldmusic.com. A négynapos bérletek kedvezményes áron, 129 lejért megvásárolhatók a rendezvény honlapján. A 14 évnél fiatalabbak ingyen vehetnek részt a fesztiválon egy 10 lej értékű utalvány megváltásával, amelyet a fesztivál területén szabadon elkölthetnek.