Népdalkincsek partiumi diákok tarsolyában – feledésbe merült bihari népdalokat élesztenek fel a nagyváradi művészeti iskolában

Bede Laura 2019. június 19., 13:53

Megnőtt a népdal iránti érdeklődés a nagyváradi Francisc Hubic Művészeti Népiskola diákjai körében, akik az elmúlt félévben saját régiójuk, Bihar megye népdalkincseit tanulhatták meg.

Brugós Anikó (balról a negyedik) szerint terveik közé tartozik, hogy minél jobban feltérképezzék saját régiójukat, elsősorban Bihar megyét és a Partiumot Fotó: Facebook.com/Brugós Anikó

Bihar megyei népdalokat, táncokat, gyermekjátékokat tanulhattak meg a nagyváradi Francisc Hubic Művészeti Népiskola diákjai, akik ezt nemrég évzáró koncert keretében mutatták be a közönségnek. Brugós Anikó, a tanintézet népiének-tanára, a Csillagocska Alapítvány munkatársa lapunknak elmondta, a tanév második felében arra fektette a hangsúlyt, hogy a tanulók megismerjék tájegységük népdalait. „Tavaly védtem meg a doktori címem érmelléki és nagyváradi magyar néptánc és népzene témakörben. Februárban pedig megjelent Szalay Zoltán Csak tiszta forrásból, Magyar népdalok I. című népdalgyűjteménye, amely szerkesztésében én is segítettem, a munkatársammal, Benedek Árpáddal. Ekkor olyan anyagok birtokába jutottam, amelyekkel érdemes volt egy féléven keresztül foglalkozni. Ennek a munkának a gyümölcsét mutattuk be tizenkét diákkal közösen” – részletezte a népdalénekes. Hozzátette,

a koncerten arra törekedett, hogy minél több olyan népdalt mutassanak be, amelyet tudomása szerint az elmúlt években elfelejtettek Bihar megyében.

Kodály Zoltán nagyszalontai gyűjtéséből hangzott el a legtöbb darab. „Kodály 1916–1917-ben járt Nagyszalontán, akkor gyűjtötte a szalontai anyag legnagyobb részét, de tudomásom szerint még a helyiek sem ismerik, és használják ezeket a népdalokat. Ez most premier volt, hogy hozzányúltam, és újratanítottam a gyerekeknek, fiataloknak ezeket a zeneműveket” – fogalmazott a pedagógus. Kifejtette, tulajdonképpen ennek az eseménynek volt előzménye is. Brugós Anikó februárban énekes- mesterkurzust szervezett a nagyváradi Csillagocska Alapítványnál a budapesti Hagyományok Háza erdélyi hálózatának támogatásával. Olyan mestereket sikerült megszólítania, mint a csíkszeredai Györfi Erzsébet, a Maros Művészegyüttes énekese, valamint Bárdosi Ildikó debreceni népdalénekes. „Én voltam a harmadik oktató, összesen harminc énekes vett részt a kurzusokon, és már akkor elkezdtem bemutatni, tanítani az énekeket. De az csak egy szelete volt ennek az anyagnak, mert egy hosszú hétvége alatt csak éppen megismerni lehet a népdalgyűjteményt, a megtanulásához időre van szükség” – mutatott rá az énektanár. Mint kifejtette,

a Csillagocska Alapítványnál rövid és hosszú távú terveik közé tartozik, hogy minél jobban feltérképezzék saját régiójukat, elsősorban Bihar megyét és a Partiumot.

Brugós Anikó a zenében, táncban mélyül el kicsit jobban, Benedek Árpád zenepedagógus pedig a gyermekjátékokban, szokásokban.

A nagyváradi népiskola munkatársa arról is beszámolt, tízéves korosztályig szinte mindegy, hogy mit tanít a gyerekeknek, milyen tájegységből, mert tulajdonképpen ők nem fogják fel, hogy milyen értékeket tanulnak. „A tíz év alatti diákoknak mindig olyan dalokat kell választanom, hogy a bemutatással, elmagyarázással, a népdal szövegének megértésével közelebb hozzam hozzájuk a néphagyományokat, népzenét. A nagyobb korosztály már tudatában van ennek, mert folyamatosan neveljük őket e téren is, ők már fontosnak tartják, és igazán odafigyelnek arra, hogy az úgynevezett slágerdallamokat – például kalotaszegit, mezőségit – ismerni kell. De most, hogy tarsolyukban van 15-20 bihari népdal, más szintre emeli a népdal iránti érdeklődésüket” – hangsúlyozta Brugós Anikó.