Okosvirágcserepet talált fel egy kolozsvári diák – Kovács Róbert Jenő KO-pot nevű eszköze automatikusan újratölti a víztartályt

Bede Laura 2019. június 19., 07:39

Akár egy évig is képes a szobanövények környezeti paramétereinek ellenőrzésére és biztosítására a KO-pot elnevezésű okoscserép, amelyet Kovács Róbert Jenő, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium végzős diákja hozott létre.

Kovács Róbert Jenő találmánya több elismerésben is részesült, és ősszel kiállíthatják Budapesten Fotó: Fülöp Jenő

Teljesen automatizált növénygondozó rendszert fejlesztett ki a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium végzős diákja, Kovács Róbert Jenő. A KO-pot elnevezésben a KO a nevét jelöli, a pot pedig a cserép angol megnevezése. „Szeretem a szobanövényeket, csak általában elfelejtem az öntözést, és nem tudom pontosan, hogy a különböző növényfajtákat hogyan kell gondozni. Ezért gyakran elszáradtak a virágaim, s mivel műszaki beállítottságú vagyok, egy okoseszköz létrehozásában láttam a megoldást” – mondta el a Krónika megkeresésére a fiatal feltaláló. Hozzátette,

az intelligens eszköznek három komponense van: a cserép, egy vezérlőegység, amely a fűtés-hűtést, illetve világítóberendezést irányítja, valamint az internetkapcsolatot létesítő doboz.

Ugyanis ez a cserép az internetre csatlakozik kábel vagy wireless (vezeték nélküli internet) segítségével. Ezt követően szerveren keresztül kommunikál egy mobiltelefonos applikációval. A felhasználó beállíthatja az alkalmazáson keresztül, hogy milyen környezeti paraméterek – hőmérséklet, páratartalom, talajnedvesség, pH-érték – között szeretné tárolni a növényt, és a rendszer ezeket automatikusan befolyásolja.

Az eszközben található egy újratölthető víztartály, a „növénygazda” pedig figyelmeztetést kap a telefonon keresztül, valamint e-mail segítségével, ha fogyófélben van vagy kiürül a víz. A KO-pot egyik kiemelkedő funkciója, amely a piacon fellelhető hasonló termékekben nem található meg, hogy

automatikusan újratölti a víztartályt, anélkül, hogy vízvezetékhez lenne csatlakoztatva, ezt egy kondenzációs modul biztosítja.

„A működése egy Peltier hőelem (áramköri hőelem) segítségével valósul meg, amelynek egyik oldala melegszik, a másik pedig hűl. A nagyobb hatásfok érdekében egy mesterséges levegőáram (ventilátorral) a meleg levegőt a hideg oldalra tereli, és kialakul egy hőhíd, mely révén a meleg levegőből kondenz csapódik ki a hideg oldalon apró vízcseppek formájában. Így a szerkezet automatikusan generál magának vizet, és akár 6-12 hónapig is gondját viseli a növénynek” – részletezte a diák. Kifejtette, ezt a vizet ásványi anyagokkal dúsítja, amelyek kicsi rudak formájában kerülnek be a rendszerbe.

Amennyiben az ásványianyag-tartalék csökken, a szerkezet figyelmezteti a felhasználót.

Elmondta, a vizet az eszköz átszűri egy granulált aktív szénszűrő segítségével, mert a kondenzált víz mikroorganizmusokat tartalmaz, továbbá ez a szűrő a csapvízben is csökkenti a klórtartalmat.

A KO-pot cseréphez lehet rendelni kiegészítő funkciókat, amelynek segítségével a felhasználók különböző kísérleteket végezhetnek növényeiken. Jelenleg ilyen funkció az okoscserépbe beleépített zenelejátszó, mágnesestér-generátor, a hang- és fényfrekvencia-generátor. Ezekkel

különböző esztétikai változásokat és gyorsabb növekedést lehet biztosítani a növénynek.

Kovács Róbert Jenő szerint akkor sem áll le a rendszer, ha megszűnik az internetkapcsolat, ugyanis ez csak a hőmérséklet, páratartalom beállításhoz szükséges, utána a KO-pot programja megjegyzi a felhasználó beállításait. Ugyanakkor minden adatot az applikáción keresztül lehet követni, és grafikonos kimutatások segítségével bármikor visszanézhető a környezeti paraméterek változása akár fél évig, mivel mindezeket a szerver tárolja. A szerveren minden felhasználónak saját fiókja van, amelyhez hozzárendelheti az okoscserepeit, majd ezt követően vezérelheti és követheti őket.

A szerkezet automatikusan generál magának vizet, és akár 6-12 hónapig is gondját viseli a növénynek Fotó: Fülöp Jenő

A kolozsvári diák arról is beszámolt, hogy eddig két versenyre nevezett be találmányával, amelyet tavaly novemberben kezdett el fejleszteni. Az egyik a budapesti 28. ifjúsági innovációs és tehetségkutató verseny, ahol a május végi díjkiosztón dicséretben részesült, és tehetségútlevelet kapott a Magyar Innovációs Szövetségtől, melynek segítségével Magyarországon további kutatásokba kapcsolódhat be, valamint ha anyaországi egyetemre iratkozik, ösztöndíjban részesül. Ugyanakkor kiállítási lehetőséget nyert az ősszel rendezendő budapesti Kutatók éjszakájára, amely Magyarország egyik legnagyobb tudományos rendezvénye, kiállítássorozata. Ezenkívül jelentkezett a Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciájára (TUDEK), innen

második helyezettként továbbjutott a Szegeden szervezett nemzetközi fordulóra, a tudományos diákkörök Kárpát-medencei döntőjére (TUDOK), ahol nagydíjat kapott.

Ennek eredményeként felvételt nyert a Babeș–Bolyai Tudományegyetem bizonyos szakjaira, valamint többletpontokat kapott a magyarországi egyetemi felvételire, illetve pályázati lehetőséget az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK). A piacra dobás ötletével kapcsolatban Kovács Róbert Jenő elmondta, jelenleg elkezdte Magyarországon az eszköz szabadalmaztatási folyamatát.