Áradások a Sebes völgyében, várandós nőt is elsodort az ár

Krónika 2019. június 02., 13:01

Több személyt elsodort a nagy mennyiségű csapadék következtében keletkezett ár a Sebes folyó völgyében Fehér megyében, a bajba jutott embereknek több megyéből érkezett katasztrófavédők siettek a segítségükre.

Fotó: Katasztrófavédelem

A Fehér Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) tájékoztatása szerint mintegy száz tűzoltót küldtek Brassó, Kolozs, Hunyad, Maros és Szeben megyéből a Sebes folyó völgyébe, ahol szombat este árvíz sújtott több települést, és embereket, többek közt egy várandós nőt is elsodort.

Az áradás Sebeshely, Felsőpián, Alsócsóra, Kelnek és Rekitta településeket érintette, ezek lakosságát a RoAlert rendszeren keresztül is figyelmeztették a hatóságok.

Felsőpián településen 11 személyt sodort magával az ár, a katasztrófavédelem csapatai és helyi lakosok közös erőfeszítésével mentették ki őket. Sebeshelyen egy személygépkocsiban ülő négy személy került bajba, Rekittán három személyt, köztük egy várandós asszonyt és egy kiskorút kellett kimenteni a vízből, Alsócsórán szintén három ember segítségére kellett sietni, akiket elragadt az ár.

Fotó: Katasztrófavédelem

A megáradt folyó számos háztartást elöntött, a tűzoltók a víz kiszavittyúzásán dolgoznak.