Lemondott kolozsvári tanácsosi mandátumáról Horváth Anna, Kinizsi Zoltán vette át a helyét

MTI 2019. május 24., 18:08

Lemondott kolozsvári önkormányzati képviselői mandátumáról Horváth Anna, a kincses város korábbi alpolgármestere, miután szerdán két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, és politikai jogainak gyakorlásától is eltiltotta a román legfelsőbb bíróság.

Horváth Anna Fotó: Biró István/archív

Horváth Anna írásban nyújtotta be lemondását, és nem vett részt a kolozsvári önkormányzati testület pénteki rendkívüli ülésén. Emil Boc polgármester az ülésen elmondta: nem kommentálta és ezután sem fogja kommentálni a legfelsőbb bíróság jogerős ítéleteit, de tartozik azzal, hogy nyilvánosan mondjon köszönetet azért a munkáért, amit Horváth Anna tett a kolozsvári közösségért.

A polgármester a Horváth Anna által felvetett gondolatokért és az általa kezdeményezett és fenntartott közpolitikákért mondott köszönetet.

Oláh Emese alpolgármester – aki Horváth Anna helyét vette át a hivatalban – az RMDSZ-frakció nevében jelentette ki, hogy Horváth Anna nagy mértékben hozzájárult a város fejlesztéséhez, és személyét ma is nagyra értékelik. Oláh Emese reményét fejezte ki, hogy Horváth Anna hamarosan visszatérhet a politikába. Horváth Anna helyét Kinizsi Zoltán, a BT Aréna igazgatóhelyettese vette át a kolozsvári önkormányzati testületben.

A 27 tagú kolozsvári városi tanácsban közel kétharmados többséggel rendelkezik a parlamenti ellenzékhez tartozó Nemzeti Liberális Párt (PNL), amely a város vezetésébe bevonta az RMDSZ-t is. A testületben a PNL 17, az RMDSZ öt, a kormányon levő Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) koalíció öt képviselővel rendelkezik.

Horváth Annát szerdán jogerősen két év börtönbüntetésre ítélte a bukaresti legfelsőbb bíróság. Az ítélet végrehajtását négy évre felfüggesztették. A bíróság befolyással való üzérkedésnek találta, hogy hatvan fesztiválbérletet fogadott el a 2016. júniusi választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára egy üzletembertől, cserében pedig megsürgette számára a városházán egy építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását. Az alpolgármestert nemzetbiztonsági okokból figyelte meg a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), és egy titkosszolgálati eszközökkel lehallgatott beszélgetését tekintették a vádak bizonyítékának.

Horváth Anna az ellene elrendelt kényszerintézkedés (hatósági felügyelet) miatt nem tudta ellátni alpolgármesteri teendőit, ezért 2017 márciusában lemondott tisztségéről. Azóta az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökeként dolgozik.