A PSD főtitkára szerint a halottak ügye szent, ezért megoldás kell az úzvölgyi temetőbotrányra

Krónika 2019. május 24., 09:14

A kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára szerint „kötelező” módon megoldást kell találni az úzvölgyi katonatemető kapcsán felmerült problémára, mégpedig a helyi hatóságok és a kormány beavatkozásával.

Codrin Ştefănescu, a PSD főtitkára

Codrin Ştefănescu annak kapcsán foglalt állást az ügyben, hogy az RMDSZ csütörtökön bejelentette: a bukaresti kormányt teszi felelőssé az úzvölgyi katonatemető körüli helyzet elmérgesedéséért, emiatt már nem támogatja a kormányt és a kormánykoalíció egyetlen kezdeményezését sem. A PSD politikusa a Mediafax hírügynökségnek úgy nyilatkozott, ki kell vizsgálni, miként fajulhatott incidenssé az úzvölgyi temető ügye, és mindent el kell követni a helyzet normalizálásáért.

„Amikor bárkinek a halottairól beszélünk, az szent dolog. Minden olyan hely, ahová ősöket hantoltak el, valamennyi közösség számára jelentőséggel bír, nem számít, kinek a felmenőiről van szó. Ezért mindent meg kell tennünk, hogy ilyesmi ne történjen meg újra” – jelentette ki a PSD főtitkára, hozzátéve, a kormánypárt minden esetben felemelte a szavát, amikor sírgyalázás történt, zsidótemető feldúlását említve példaként.

Codrin Ştefănescu közölte, a szociáldemokrata alakulat megérti az RMDSZ által jelzett problémát, amelyre szerinte valamennyi illetékes helyi hatóság együttműködésével kell megoldást találni.

A politikus hozzátette, ezen túlmenően a kormánynak, továbbá Carmen Dan belügyminiszternek is be kell avatkoznia az úzvölgyi temető kapcsán kialakult helyzet rendezése érdekében. „Tisztelettel kell viseltetnünk egy közösség halottaival szemben, különösen ha tmetőről van szó, amelyben olyan emberek nyugszanak, akik fontos szerepet töltöttek be a történelem során. Mindenkinek tisztelnie kell a halottait” – fogalmazott a hírügynökségnek a kormányzó PSD főtitkára.

Az RMDSZ többek között arra hivatkozva függesztette fel a román koalícióval fennálló együttműködését, hogy az úzvölgyi katonasírokra való törvénytelen ráépítkezés kimeríti a büntető törvénykönyv sírgyalázásról szóló cikkelyének előírásait, míg az azt követő provokációk a gyűlöletszítás bűncselekményének fogalmát. Emellett a dormánfalvi önkormányzat közpénzből, engedély nélkül más önkormányzat területére történt építkezése hivatali visszaélésnek számít.

Dormánfalva önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki az első világháborús osztrák-magyar sírkertben, ahol félszáz betonkeresztet és egy emlékművet állított fel. Ezek felavatását a moldvai kisváros önkormányzata május 17-ére hirdette meg, de – miután a román hatóságok törvénytelennek nyilvánították az emlékműállításra kibocsátott építési engedélyt – Constantin Toma polgármester bejelentette, hogy elhalasztják az avatást. Az úzvölgyi katonatemetőt Hargita megye legnagyobb és legjelentősebb első világháborús emlékhelyeként tartják számon. A temetőben 1994-ben második világháborús emlékművet is állítottak, amelynél évről évre augusztus 26-án tartanak nagyszabású megemlékezést.