Viorica Dăncilă kormányfő a referendumon is szavazni fog vasárnap, és nem tart a leváltásától

Krónika 2019. május 22., 13:24

Viorica Dăncilă bevallása szerint nemcsak az európai parlamenti választáson, hanem az azzal párhuzamosan zajló referendumon is szavazni fog vasárnap. A miniszterelnök közölte azt is: nem tart a leváltásától.

Szembemegy a PSD-vel? Viorica Dăncilă nem bojkottálja az államfő által kiírt népszavazást Fotó: Gov.ro

A bákói látogatáson tartózkodó kormányfő szerdán úgy nyilatkozott, azért akar részt venni a – Klaus Johannis államfő által igazságügyi témában kiírt – népszavazáson, mert a jogállamiság és az igazságszolgáltatás függetlenségének támogatója.

„Ahogyan azt minden alkalommal elmondtam, támogatója vagyok a jogállamiságnak és az igazságszolgáltatás függetlenségének, mint ahogyan az állampolgári jogoknak is, mert ezeket is mindig szem előtt kell tartani, mindezeknek egyensúlyban kell lenniük” – idézte az Agerpres hírügynökség a miniszterelnököt.

A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnöki tisztségét is betöltő Viorica Dăncilă állásfoglalása azért is érdekes, mivel a balliberális román kormánykoalíció pártjai ellenezték az államfő kezdeményezését, helytelenítve a referendum kiírását. Călin Popescu-Tăriceanu, a Liberálisok és Demokraták (ALDE) elnöke nemrég közölte, hogy pártja a népszavazás bojkottjára szólítja híveit, és hasonlóképpen nyilatkoztak szociáldemokrata párti (PSD) politikusok is. Szerintük az elnök csak azért szervezte a referendumot az EP-választás időpontjára, hogy beavatkozhasson a kampányba és saját volt alakulatát, a jobboldali Nemzeti Liberális Pártot (PNL) segítse.

A miniszterelnök egyébként Bákóban elmondta azt is: nem tart attól, hogy leváltják tisztségéből.

A kormányfő azt mondta, politikai kormányról lévén szó, természetesnek tartja, hogy a párt nyomon követi a kabinet tagjainak munkáját. „Nem tartok attól, hogy leváltanak. Mindig, amikor elvállalsz egy tisztséget, annak tudatában teszed, hogy eljön majd az a nap is, amikor távoznod kell. Az a fontos, hogy azzal a tudattal távozz, hogy azt tetted, amit kell” – nyomatékosította Viorica Dăncilă.

A miniszterelnök kiemelte, 73 százalékban teljesítették a kormányprogramban foglaltakat és úgy véli, ezt méltányolni fogja a Szociáldemokrata Párt (PSD) a miniszterek és a kormányfő eddigi tevékenységének számbavételekor. Liviu Dragnea PSD-elnök kedden úgy nyilatkozott, hogy az európai parlamenti választásokat követően kiértékelik a miniszterelnök eddigi tevékenységét. A képviselőház elnöki tisztségét is betöltő politikus kedden az Adevărul napilap kérdésére, miszerint milyen a viszonya a kormányfővel, elmondta: egyetlen kormánytagnak sem kellene elfelejtenie, „miért tették oda, ahova tették”. Dragnea a 2016. decemberi választási győzelem óta a PSD két miniszterelnökét is lecserélte, amikor nem voltak már hajlandók vakon követni utasításait.