A szórványlét nem hátrány, hanem lehetőség – Balázs-Bécsi Attila a mezőségi „magyarmentés” sikeréről, távlatairól

Rostás Szabolcs 2019. május 22., 08:06

Meg kell tartanunk azokat a kulturális, civilizációs hajszálgyökereket, amelyekben az eljövendő magyar nemzedékek meg tudnak kapaszkodni, és otthonuknak érezhetik ezt a tájegységet – vallja Balázs-Bécsi Attila, a szamosújvári Téka Alapítvány elnöke.

Balázs-Bécsi Attila székelyföldiként szervezte meg a szórványmagyar közösséget Fotó: Rostás Szabolcs

– Több pilléren nyugvó szórványprogramot sikerült megvalósítani a romániai rendszerváltás óta eltelt évtizedekben a szamosújvári, mezőségi magyar közösség megmentése, identitásának, kultúrájának ápolása érdekében. Ennek a szerteágazó szórványmentő tevékenységnek a néptánc- és táncházmozgalom itteni elindításával vágott neki közel három évtizeddel ezelőtt, május közepén pedig 24. alkalommal rendezték meg tavaszi nagyrendezvényüket, a nemzetközi néptáncfesztivált. Miben rejlik a táncházmozgalom máig ható, közösségformáló erejének a titka?

– Megjegyzem, úgy vágtam ebbe bele, hogy nem is vagyok olyan nagy néptáncos. Amikor egyetemistaként bekerültem a kolozsvári táncházmozgalomba, Kallós Zoltán néprajzkutató, népzenegyűjtő köreibe, engem a közösség, a jó hangulat fogott meg. Bár 1984-ben a román kommunista hatóságok betiltották Kolozsváron a táncházat, földalatti mozgalomként tovább működött, így amikor a kilencvenes évek elején történelem–filozófia tanárként Szamosújvárra kerültem, neveltetésem és a táncházmozgalomból rám ragadt közösségi elkötelezettségem okán úgy döntöttem, a tanítás mellett mással is foglalkoznom kell, főleg, hogy a fiatalok a sok tiltás után szomjúhozták az értékes és hasznos tevékenységeket.

Tisztában voltam vele, milyen hatással bír a fiatalokra, milyen közösségépítő hatása van, mennyire megnöveli a résztvevők önmagukkal és a külvilággal szembeni igényszintjét. Tanítás után kolozsvári meghívottakkal táncházat indítottunk, először pár gyerekkel, sőt az elején diszkót is szerveztünk. Néhány év alatt kialakult egy erős csapat, amely igényelte a szakmailag alaposabb munkát, és a szülők is látni akarták, mit tanultak a gyerekek; ekkor jött létre a Kenderkóc és a Kaláka néptáncegyüttes.

Mielőtt Szamosújvárra kerültem, Moldvában a csángók között tanítottam, ennek ellenére székelyföldiként számomra újdonság volt becsöppenni a szórványba, látva, hogy itt hiányoznak a Székelyföldön még a kommunista időkben is adott művelődési események, könyvbemutatók, kiállítások, író-olvasó találkozók. Ezeknek a hiányosságoknak a felismerése, a fiatal közösség, a növekvő szakmai igény ösztökélt arra, hogy ennél többet is tegyünk.

Az intézményesülés, a pályázás érdekében 1993-ban létrehoztuk a Téka Alapítványt, feliratkoztam a Magyar Ház programba, mivel a próbatermekből, iskolákból kiraktak bennünket. Megvásároltuk a mostani székházunkat, így jött létre 1995-ben a Téka Művelődési Központ. Aztán fokozatosan bővítettük a tevékenységünket, hogy tartalommal is megtöltsük a házat, a fiatalok megtanultak közösségben dolgozni, és olyannyira otthonuknak érezték a központot, hogy szüleiknek azt mondogatták: megyünk haza a Tékába.

A május közepén rendezett néptáncfesztiválunkon két nap alatt több mint hétszázan léptek színpadra, táncházainkkal, a főtérre kivitt koncertjeinkkel sikerült megmozgatni Szamosújvárt, még román részről is pozitív reakciókat kaptunk. Megmutatjuk magunkat, szimbolikusan teret foglalunk a városban.

Fenn akarnak maradni. A Szamosújváron 2016-ban beindult szórványgimnázium végvárként járul hozzá a szórványmagyarság megmaradásához Fotó: Facebook/Kemény Zsigmond Elméleti Líceum

– Az évek során folyamatosan sikerült bővíteni a művelődési központ tevékenységének repertoárját, amely immár kiterjed a közművelődésre, oktatásra, ifjúság- és közösségfejlesztésre, a Téka Alapítványt pedig nemzeti jelentőségű intézménnyé nyilvánította a magyar kormány. Mivel foglalkoznak még?

– Úgy gondoltuk, ha már van egy épületünk, akkor ez felelősséggel is jár, és ne csak a néptáncosok, hanem az egész közösség számára szervezzünk tevékenységeket. Az volt az alapelvem, hogy ha valamilyen tevékenységre, programra igény mutatkozik, akkor lebonyolításukra keressünk megfelelő szakembereket. Akik hál’Istennek az évek során a tanítványaim közül kerültek ki: míg kezdetben Kolozsvárról hoztunk néptáncoktatókat, ma már az egykori tanítványok oktatnak, és nemcsak nálunk, hanem európai szintű néptánctáborokban, fesztiválokon. Miközben alapvető küldetésünk a hiteles mezőségi népi kultúra ápolása, szellemi és tárgyi emlékeinek megismertetése, népszerűsítése, művelődési központunk tevékenységének palettája fokozatosan bővült.

Hetente több mint száz gyerek jár néptáncoktatásra, 150-en kézműves foglalkozásokra Erdély egyik legjobban felszerelt kézművesműhelyébe, a népdaloktatásban mintegy kilencven gyerek vesz részt.

2008-ban elindított népzeneoktatásunk olyan jól sikerült, hogy a negyedik táncházzenekarunk kezd kialakulni a Kontrabanda, valamint a Fölszállott a páva tehetségkutatóban egyaránt második helyezést elért Sóvirág és az Ördöngös után. Évente legkevesebb négy könyvbemutatót és kiállítást szervezünk, továbbá író-olvasó találkozókat, színjátszókört, miénk a város egyedüli magyar könyvtára is. Ezeken az állandó tevékenységeinken mintegy hatszáz gyerek és fiatal vesz részt hetente, emellett ott vannak a nagyrendezvényeink, tavasszal a néptánc-, ősszel a mezőségi fesztivál, ugyanakkor hét tematikus tábort is tartunk.

Központunk több éve regisztrált tehetségpontként is működik, idén pedig megszereztük a kiválóan akkreditált tehetségpontstátust, amelyből nem sok van Erdélyben. Fontosnak tartjuk teret adni a helyi kezdeményezéseknek, felkarolni az új ötleteket, ugyanakkor az anyagi források, a szakmaiság biztosításával koordináló szerepet kezdünk betölteni a városban. Szamosújvár kisváros, a célcsoportok sokszor egymásra tevődnek, évről évre nehezebb megszólítani a helyi közösséget, ezért próbálunk változatos tevékenységeket szervezni.

„A szórványlét teljes értékű életet ad, hiszen ahhoz, hogy magyarként megmaradj, többet kell adj” Fotó: facebook/Téka Alapítvány

– Másik fontos küldetésük a szamosújvári, mezőségi magyar oktatás megszervezése volt, ami ugyancsak sikertörténetnek nevezhető. A mezőségi szórványoktatási program keretében a Téka közel húsz éve kollégiumot, szórványoktatási központot működtet, mégpedig nagy sikerrel. Igaz, hogy nem kell lasszóval fogni a gyerekeket?

– Hamar rájöttünk, hogy amíg tömbmagyar vidéken mindenre vannak külön szakmai intézmények, szervezetek, szórványban nem elég egy dologgal foglalkozni, egy civil szervezetnek sok mindent fel kell vállalnia. 2000-ben csatlakoztunk a Kallós Alapítvány által a közeli Válaszúton elindított mezőségi szórványoktatási programhoz, ötödik osztálytól átvesszük a gyerekeket, szálláshelyet biztosítunk számukra; eleinte még a művelődési központ beépített tetőterében, majd az udvaron kialakított modern kollégiumban. Évről évre nőtt a gyereklétszám, menet közben az igényeknek megfelelően alakítottuk át, egészítettük ki a programot.

Immár konkrét eredményeink, tapasztalataink vannak, hiszen létezik egy működő modell, sokan meg is kérdezik, hajlandóak vagyunk-e exportálni más szórványközösségekhez.

Az első időszakban alternatív társadalmat próbáltunk kialakítani a kollégiumban a gyerekek között minőségi odafigyeléssel, a magyar kultúra szellemében, nyelvi tisztaságra való neveléssel, minőségi életkörülmények biztosításával, szakmai ráfigyeléssel, rehabilitációs programokkal. Miközben az elején nagyon sokat kellett járni a falvakat, hogy meg­győzzük a szülőket, érdemes ide adni a gyerekeket, ma már a legtöbb esetben a szülők keresnek meg bennünket. Ez a minőségi ráfigyelésnek köszönhető. Miután ezek a gyerekek visszakerülnek a szülőfalujukba, láthatóvá válik a különbség köztük és az otthon maradott fiatalok között, hiszen itt jobb, civilizáltabb körülményeket biztosítunk számukra, tanítványaink tisztességtudóbban viselkednek, van elképzelésük a jövőről, igényük az élettel szemben.

– Miként jutottak el másik végváruk megteremtéséig, a szórványfalvakból származó néhány gyermek befogadásától a három éve működő, korszerű szórványgimnázium felavatásáig, amely tavaly felvette Kemény Zsigmond író, politikus nevét? Hasonló önálló magyar iskola más városban is létrejött 1989 után Erdélyben, a húszezer lelkes, 16 százalékban magyarok lakta Szamosújváron azonban összehangolt és tervszerű módon, hosszú távon biztosítják a szórványközösség anyanyelven történő oktatását.

– A magyar gyerekek bekerültek ugyan a kollégium biztosította kis társadalomba, burokba, ám a városban négy intézményben, három iskolában, öt épületben voltak szétszórva, ahol ráadásul azt tapasztalták, hogy másodrangúak. Ki is mondták a román iskolában:

ti nem számítotok, alig várjuk, hogy elmenjetek innen.

Amikor 2006-ban befejeztük a szórványkollégium építését, összeültünk a tanárokkal, és felvázoltam: keretet kellene adni az oktatási programunknak, saját iskolára van szükség. Addig lobbiztunk, hogy önkormányzati képviselőink közreműködésével kaptunk egy telket a várostól, az első, 40 millió forintos támogatást pedig a Kárpát-medencei szórványtanács nyújtotta számunkra. Később megkaptuk a nemzeti jelentőségű intézményi státust, 2010-től pedig az Orbán-kormány folyamatosan mellénk állt, és támogatott. Az volt a tervünk, hogy az iskola is biztosítsa azt a minőséget, ráfigyelést, szakmaiságot, amit a kollégium, immár nemcsak a bentlakó diákok számára.

Kétmillió eurós befektetésről lévén szó, apróbb támogatásokból építkezve tizenvalahány év kellett volna az iskola létrejöttéhez, végül azonban Kallós Zoli bácsi Orbán Viktor 2014-ben tett válaszúti látogatásakor bemutatta programunkat a miniszterelnöknek, aki azt mondta: ezt be kell fejezni.

Kaptunk egy 700 millió forintos támogatást, 2016-ban pedig felavattuk a szórványgimnáziumot. Ezzel azonban nem fejeződött be a munkánk, a kollégium esetében továbbra is fontos, hogy biztosítsuk az utánpótlást, jelenleg 29 településről vannak gyerekeink, és folyamatosan járjuk a vidéket.

Fotó: Kiss Judit

– Feltételezem, hogy a kollégium, az iskola működése után sem dőlhetnek hátra. A romániai, ezen belül az erdélyi magyar társadalomra egyaránt jellemző népességcsökkenésre, a negatív demográfiai tendenciákra tekintettel milyenek a kilátások a Mezőségen a gyereklétszám alakulása szempontjából?

– Az iskolával kiegészült mezőségi szórvány­oktatási központ célja minél több mezőségi gyereknek biztosítani az anyanyelven tanulás lehetőségét. Ez eleve meghatározza iskolánk profilját, színvonalát, amelytől nem várható el, hogy például egy kolozsvári tanintézet szintjére emelkedjen. Számunkra az a fontos, hogy annak a gyereknek is biztosítsuk a magyar oktatást, aki gyengébb eredményre képes. Miközben a nagyvárosi iskolákban az érettségi eredményeket, az egyetemi bejutást vagy az osztályzatok általános szintjét veszik figyelembe, mi azt mondjuk, valódi mutatókat a hozzáadott érték mértéke alapján lehet találni egy intézményben zajló munka kimutatására. Jelentős különbség van aközött, hogy a magyart törve beszélő gyereket felvisszük hetes szintre, majd leérettségiztetjük, illetve ha egy belvárosi iskola diákjának tanulmányi eredményét nyolcasról tízesre emeljük.

Mi nem válogatunk, minden gyereket befogadunk, és a lehető legjobb oktatást biztosítjuk számukra.

Három év alatt 450-ről 480-ra nőtt a gyereklétszám a szamosújvári magyar iskolában, ebből 120 kollégiumi bentlakó. A szórványkollégiumban is nőtt a gyerekek létszáma, emiatt már túlzsúfoltak vagyunk, ezért a legújabb elképzelésünk szerint az iskola mellett építenénk új bentlakást, ehhez már megvásároltuk a telket. Civil háttérintézményként, az iskola tulajdonosaként a Téka Alapítvány feladatának tekinti a tanintézet infrastruktúrájának fejlesztését is, emellett ösztöndíjprogrammal, továbbképzésekkel támogatjuk a tanítókat, pedagógusokat. A gyereklétszám növekedésén túlmenően nagy elégtétel az is, hogy kezd ismertté válni a magyar tannyelvű líceum, a gyerekek otthonuknak érzik, kezdik belakni az intézményt, kialakítva az iskola sajátos arculatát, szellemiségét.

– Ezek szerint sikerül megértetni Szamosújvár, továbbá az elsősorban néptáncairól híres Mezőség magyar közösségével, hogy a szórványlét, a szórványhelyzet nem hátrány, hanem feladat, lehetőség?

– Ezt próbáltuk hangsúlyozni mindenhol. A gyerekeket kezdettől fogva úgy neveltük, hogy teljes értékű emberek, egyéniségek, teljes értékű magyarok, akiken nem kell sajnálkozni, hiszen vannak dolgok, amiben gazdagabbak vagyunk, mint egy tömbben élő magyar. A szórványlét teljes értékű életet ad, hiszen ahhoz, hogy magyarként megmaradj, többet kell adj, de ha eljutsz oda, hogy többletként fogod fel a magyarságodat, szívesen teszed. A Tóvidék térségfejlesztési programot is azért indítottuk útjára, hogy a hazakerülő gyerekek számára élhetőbbé váljon a szülőfalu, és ha megszoknak egy bizonyos színvonalat, igényességet, hazakerülve ne akarjanak elvándorolni, ne érezzék isten háta mögötti sáros helynek a szülőföldjüket.

Valahányszor konferenciákon Makkai Sándort idézve sokan Holt-tengernek nevezik a Mezőséget, felhívom a figyelmet, hogy jó lenne ezt elfelejteni, mert több rosszat tesznek ezzel, mint jót.

Gazdaságilag és civilizációs szempontból ez a táj­egység sajnos a legelmaradottabb vidékek közé tartozik Erdélyben, viszont van benne potenciál, éppen ezért a mezőségi fejlesztési műhelyek keretében azt próbáljuk hangoztatni, hogy ezt a lemaradást előnnyé lehetne változtatni a fenntartható vidékfejlesztés kialakításában. Ehhez járul hozzá a magyar kormány Kolozs és Beszterce-Naszód megyére kiterjesztett gazdaságfejlesztési programja is, amelynek pályázati összeállításában mi is segítettünk. Lényegében minden gyerek, akit kimentettünk, megmarad a magyar kultúrának és nyelvnek, ugyanakkor a vidék jövője számára igazán azok a fontosak, aki visszamennek a szülőfalujukba, hiszen a szórványtelepüléseket ők fogják fenntartani.

Meg kell tartanunk azokat a kulturális, civilizációs hajszálgyökereket, amelyekben az eljövendő magyar nemzedékek meg tudnak kapaszkodni, és otthonuknak tudják érezni ezt a területet.

Munkánknak ez a része már nem olyan látványos, mint a modern iskola felépítése vagy a színpadra vitt fesztivál, meglehet, egy emberöltő során nem látsz eredményt benne, valamikor azonban biztosan hasznára válik a közösségnek.

Fotó: facebook/Kemény Zsigmond Elméleti Líceum

– Pedagógusi, oktatás-, művelődés- és közösségszervezői tevékenységét számos elismeréssel, köztük magyar állami kitüntetéssel ismerték el, nemrég pedig Mentordíjjal jutalmazták tehetséges fiatalok generációinak kineveléséért. Többletmotivációt jelent, hogy elismerik a munkáját?

– Mindig hangsúlyozom a díjak esetében, hogy igazából nem engem illetnek meg, mert ha nem lett volna körülöttem ez a csapat és a közösség, akkor egyszerű tanárként végeztem volna a munkámat. A közösség viszont állandó kihívást jelentett számomra, arra sarkallt, hogy változtassak a környezetemen; mindig mondom, hogy ott a világ közepe, ahol te vagy, ezért ott próbálj valamit változtatni rajta. Jólesik, motivációt ad az elismerés, de ha nem létezne az igazi díj, a körülöttem élő közösség, amely újabb és újabb kihívásokkal állandóan provokál, akkor úgysem érne semmit az egész. Mert a díjakat elfelejtjük, de egy élő közösség továbbadja mindazt, amit megvalósítottunk. Az is nagy elégtétel számomra, hogy nem kell attól tartanom, az egyszemélyes intézmények sorsára jut a Téka, amely a csapatnak, a közösségnek köszönhetően akkor is működik, ha én félreállok.


Balázs-Bécsi Attila
1964-ben született a Hargita megyei Gyergyóremetén, 1982-ben érettségizett a csíkszeredai matematika–fizika líceumban, majd a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelem–filozófia szakán szerzett tanári oklevelet. Az egyetem elvégzése után 1987-ben Moldvába helyezték ki tanítani, 1990-ben Szamosújváron telepedett le. Az erdélyi táncházmozgalom alapító tagja, 1993-ban létrehozta a Téka Művelődési Alapítványt, amelynek keretében 1999-ben szórványoktatási program indult, bentlakás létesült, 2016-ban pedig a magyar állam támogatásával megnyitotta kapuit a szamosújvári magyar szórványgimnázium, amely tavaly felvette Kemény Zsigmond nevét. Balázs-Bécsi Attila számos helytörténeti, művészettörténeti és történelmi témájú cikk, könyv szerzője, több kitüntetés gazdája.