Pereli az EMNP-t Soós Sándor egykori alelnök a márciusi elnökválasztás miatt

Makkay József 2019. május 20., 15:24

Bíróságon keresi igazát Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) márciusi küldöttgyűlésén egyetlen szavazattal alulmaradt elnökjelöltje, akinek óvását a párt szabályzatfelügyelő és etikai bizottsága alapfokon elutasította.

Soós Sándor, az EMNP volt alelnöke a bíróságon keresi igazát alakulata új vezetőségével szemben

Az alakulat két hónappal ezelőtt, március 23-án rendezett országos tisztújító küldöttgyűlése óta sem csillapodnak a kedélyek az Erdélyi Magyar Néppártban (EMNP), miután bírósági ügy lett az elnökválasztásból. A két elnökjelölt közül egyetlen szavazattal alulmaradt Soós Sándor a küldöttgyűlés másnapján úgy nyilatkozott a Krónikának, hogy nem ismeri el a 84:83 arányban megválasztott Csomortányi István mandátumát, azaz nem tekinti érvényesnek a szavazást.

„Jelen volt és szavazott 170 küldött, ennek megfelelően az egyszerű többség 86 szavazatot jelent. Csomortányi István 84 szavazatot kapott, én 83-at. Igaz, hogy egy szavazattal megelőzött, de nem kapott elég voksot. Akkor lett volna érvényes a választás, ha megerősítő szavazást kérnek, ahol megkapja a jelen lévő küldöttek szavazatainak többségét” – fogalmazott akkor lapunknak a küldöttgyűlésig országos alelnöki tisztséget betöltő Soós Sándor. A Krónika március 25-i számában megjelent összeállításában szintén megszólaltatott Csomortányi István szerint a szavazatokat egy héttagú szavazatszámláló bizottság felügyelte, tagjai mindkét tábort képviselték.

A szavazás törvényességét a párt jogászai is megerősítették, így a megválasztott elnök szerint minden a legnagyobb rendben történt.

Az álláspontok az elmúlt két hónapban nem közeledtek a pártban. Tudomásunkra jutott, hogy Soós Sándor a múlt héten a bíróságon iktatta az alakulattal szembeni keresetét. Érdeklődésünkre a volt alelnök elmondta: az országos küldöttgyűlésen több szabálytalanság történt, amelyek ügyében – tudomása szerint – tíz óvást nyújtottak be a néppárt Országos Szabályzatfelügyelő (OSZEB) és Etikai Bizottságához. „Noha a párt alapszabályzata 30 napot ír elő az óvások orvoslására, a válasz több mint hat hétbe telt. Több óvást összevontak, és semmitmondó válaszokkal utasítottak el valamennyit” – nyilatkozta lapunknak Soós Sándor, aki szerint az OSZEB összetétele miatt fölöslegesnek tartja az alapfokú döntés megfellebbezését, tehát nem lát esélyt a párton belüli igazságkeresésre. Ezért fordult a bírósághoz.

Az egy szavazattal alulmaradt elnökjelölt – aki civilben a Kolozs megyei Felek község polgármesterének tanácsadója – szerint a március 23-i küldöttgyűlés valamennyi szabálytalanságát összegyűjtötték, és ennek alapján indította el a néppárt ellen a bírósági eljárást. „Több próbálkozásunk volt, hogy a párton belül mossuk ki a szennyest. Az engem támogató kollégák kompromisszumos javaslatot fogalmaztak meg, de megkereséseinkre többnyire nem is reagált az elnökség” – fogalmazott a felperes elnökjelölt. Szerinte egyébként a pártban tisztogatás zajlik: támogatóit elkezdték leépíteni és megbízatásukat visszavonni. Amikor konkrét nevekről kérdeztük, Soós Sándor úgy fogalmazott: minderről részletesen a kedden sorra kerülő kolozsvári sajtóértekezletén számol be.

A témával kapcsolatban a Krónika megkereste az EMNP országos elnökét is, aki válaszként az alakulat országos elnökségének álláspontját juttatta el szerkesztőségünkbe. A közlemény szerint „az Erdélyi Magyar Néppártban az Országos Elnökség és a szervezet elnökének megválasztása nem csupán előre egyeztetett formaság, a nyilvánosságnak szánt színjáték, hanem a belső választásoknak komoly tétje van, mely eredménye a párt irányvonalának belső szabadságon alapuló meghatározása és valódi alternatíva felmutatása az erdélyi magyar népünkön a rendszerváltás óta folyamatosan terpeszkedő egyvélemény-rendszerrel szemben”.

A közlemény szerint a belső szabadság folyománya a szervezet legutóbbi országos küldöttgyűlésén született szoros elnökválasztási eredmény is. „A jelöltként megméretkezett és alulmaradt tagtársunk vonatkozó elégedetlenségét és panaszait a maga helyén kezeljük. Ezekkel kapcsolatban a szervezet illetékes belső ellenőrző testülete hivatalosan is véleményt mondott. Ez alapján a szervezet teljes működése a szabályosság keretei között zajlik, illetve nincs semmilyen ok vagy érv e helyzet megkérdőjelezéséhez” – áll a párt elnökségének állásfoglalásában, amelyet ezekkel a sorokkal zárnak: „Közösségünk jelenlegi szorongatott, rossz helyzetében szervezetünk legfőbb feladata a választás valódi szabadságának biztosítása és az előttünk álló önkormányzati választásokra való felkészülés. Eszerint a legutóbbi országos küldöttgyűlés körüli esetleges nézetkülönbségekkel szervezetünk a továbbiakban is az erre megfelelő teret jelentő belső testületek keretei között kíván foglalkozni, a szélesebb nyilvánosság előtt a kérdést lezártnak tekinti”.