Élőláncot alkotva fejezik ki igényüket a váradiak Szent László főtéri szobrára

Krónika 2019. május 16., 19:14

Figyelemfelhívó megmozdulást szervez az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Szent László király lovas szobrának Nagyvárad főterén történő felállítása érdekében.

Nem szabad lemondani róla. Csomortányi István szerint számos érv támasztja alá a szobor létjogosultságát Fotó: Mohácsi László Árpád

Csomortányi István, az alakulat országos elnöke csütörtöki váradi sajtótájékoztatóján bejelentette: május 28-án, kedden élőlánccal tervezik körbevenni a városháza épületét, így nyomatékosítva a szoborállítás főtéri helyszínére vonatkozó igényt. A szobrot – amint arról korábban beszámoltunk – a Szent László (ma Egyesülés) térnek a városházával szemben található térrészén képzelik el, a Szent László-plébániatemplom mellett.

Csomortányi felidézte, a néppárt hetekkel ezelőtt a szoborállításra, valamint a városnap időpontjának megváltoztatására vonatkozó kérést iktatott az önkormányzatnál, amelyet civil szervezetek, egyházi intézmények és kezdeményezőként az EMNP írt alá.

A néppárt elnöke valószínűsítette, hogy a szobor ügyében elutasító választ kapnak az önkormányzattól, meglátása szerint viszont az igényt folyamatosan fel kell mutatni, „a cél elérése érdekében nyomás alatt tartva a polgármesteri hivatalt”.

„Ehhez viszont elengedhetetlenül szükséges a nagyváradi magyarság teljes egysége. Kulcskérdés az, hogy mi, magyarok ne mondjunk le sem a szoborról, sem pedig a helyszínről. Nincs olyan komolyan vehető érv, ami a magyar közösség igénye ellen felhozható lenne, a szobor mellett ugyanakkor számos érv hozható fel” – szögezte le Csomortányi. Kitért ugyanakkor arra is, hogy kezdeményezésükhöz az RMDSZ nem csatlakozott, „ehelyett egy önálló, hasonló tartalmú kérést intézett a város vezetéséhez”.