Erdélyben rajzanak szét a Fölszállott a páva versenyzői – székelyföldi turnéra indulnak a televíziós műsorból ismert tehetségek

Krónika 2019. május 11., 13:55

Nyolcállomásos erdélyi turnéra indulnak vasárnap a Fölszállott a páva című tehetségkutató műsor versenyzői a Hagyományok Háza és a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ közös szervezésében.

A Fölszállott a páva erdélyi turnéjának keretében a kolozsvári Tokos zenekar is színpadra lép Fotó: Lumidance

A május 18-ig tartó turné fellépőit főként a nagy sikerű műsor hatodik évadából, a Döntők Döntőjéből válogatták össze – közölte a Hagyományok Háza az MTI-vel. A fellépők között szerepel többek között Kacsó Hanga, a 2014-es évad énekes szólista kategórianyertese, a Jászság Népi Együttes, a 2012-es és 2018-as évad táncegyüttes kategóriájának győztese, és

a Tokos zenekar is, amely 2014-ben ugyancsak kategórianyertes volt a zenekarok között.

A sorozat első állomása Csíkszereda, ahol vasárnap 19 órától lépnek színpadra a szakszervezetek művelődési házában. Másnap ugyanabban az órában a székelyudvarhelyi művelődési házban adnak koncertet. Május 14-én 12 órától Gyergyócsomafalván, a Borsos Miklós művelődési otthonban, 19 órától Gyergyóditróban, a Kőrösi Csoma Sándor művelődési házban lépnek fel. Másnap délben a gyergyóalfalui Petőfi Sándor művelődési ház, este a gyergyószárhegyi kultúrház ad otthont a műsoroknak. Május 17-én este a gyergyószentmiklósi művelődési központban, 18-án a gyergyóremetei Balás Gábor művelődési házban tekinthetők meg a produkciók.

A turné szakmai vezetője Kádár Ignác örökös aranysarkantyús táncos, koreográfus, aki a Fölszállott a páva mentora volt több évadban is.

Mint felidézik, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), valamint a Hagyományok Háza közös szervezésében 2012-ben indult útjára a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató verseny a közmédia Duna csatornáján. Az eredeti koncepció szerint a szervezők ezzel az egyedülálló kezdeményezéssel a folklór nagyjai, Bartók Béla és Kodály Zoltán hagyományápolói munkássága előtt kívántak tisztelegni.

A Fölszállott a páva hat évada alatt, a selejtezőkre jelentkező versenyzőket is beleszámolva, több ezer résztvevő táncos, énekes, zenész lépett fel, a műsornak nagy közönségsikere volt – írták a tájékoztatóban.