Az orgona lordjai Erdélyben – Rákász Gergely látványkoncertjein a képzőművészet, tánc és színészi játék is fontos szerepet kap

Bede Laura 2019. április 26., 14:18

Vivaldi-, Bach-, Holst- és Berlioz-műveket szólaltat meg erdélyi koncertkörútja során Rákász Gergely orgonaművész. A magyarországi előadó nemcsak a játékával, de a zenetörténetből vett érdekes háttértörténetekkel is rabul ejti közönségét.

Rákász Gergely orgonaművész 15 évesen adta első hangversenyét. Egyedi látásmódja fi atalos lendülettel tölti meg a komolyzenét Fotó: Kovács Róbert

Rákász Gergely magyarországi orgonaművész Lords of the Organ című sorozatának harmadik évadával érkezik több erdélyi városba a következő napokban. Koncepciója:

ha az orgona a hangszerek királya, akkor a lordok, a főurak azok, akik az asztalát körülülik.

Bach természetesen az asztalfőn ül, és minden évben azok kerülnek a repertoárba, akik valamilyen módon kötődnek az adott esztendőhöz. Idén Vivaldi- és Bach-művek, Gustav Holst legendás Bolygók szvitjéből a Jupiter, Berlioz Rákóczi-indulója, illetve francia romantikusok kaptak helyet a műsorban, mindegyik Rákász saját átiratában.

A művész így ír a Lords of the Organ III. – Bach, Vivaldi, Italy sorozat műsoráról: Bach és Vivaldi társaságában utazunk a korabeli Weimarba, ahová a fiatal, belevaló német mester a divat miatt átköltözteti Itáliát. Bach szinte még kölyök, imponálni akar a munkaadójának, látja továbbá, hogy Vivaldi a hölgyek körében az elalélás határáig népszerű, hát tőle megkapják – gondolja. Csak azzal nem számol, micsoda változásokon megy át ő maga is eközben. Vivaldi zenéjével ismerkedve a gáláns olasz modor és a formák észrevétlenül belesimultak az alapos német keretei közé. Szellem találkozott itt érzékiséggel. Bach mindig intellektuális kihívásként tekintett a zenére, Vivaldit viszont elsősorban az érdekelte, hogy a zenéje elbűvölő legyen.

Rákász Gergely látványkoncertjét pénteken 19 órakor tekinthetik meg az érdeklődők a sepsiszentgyörgyi Gyöngyvirág utcai református templomban.

A turné következő állomása másnap 18 órakor a kézdivásárhelyi Vigadó művelődési ház, vasárnap 19 órakor pedig a segesvári református templom lesz. A koncertkörút április 29-én 19 órakor a csíkszeredai Márton Áron utcai református templomban, 30-án ugyanabban az órában a gyergyószentmiklósi örmény templomban folytatódik. Május elsején a marosvásárhelyi Kultúrpalotában lép fel Rákász, másnap a székelyudvarhelyi Stúdió moziban, május 17-én pedig a nagyszebeni református templomban zárja erdélyi turnéját. Utóbbi három koncert 19 órakor kezdődik.

Rákász Gergely 15 évesen, Magyarország legfiatalabb koncertorgonistájaként adta első hangversenyét. 2005-ig az Egyesült Államokban tanult és koncertezett, ez idáig több mint 1000 fellépése volt Magyarország, Európa és Amerika nagyvárosaiban – Erdélyben is több alkalommal adott koncertet. Egyedi látásmódja fiatalos lendülettel tölti meg a komolyzenét.

Látványkoncertjeivel új műfajt teremtett, melyben képzőművészet, tánc és színészi játék segítségével tízezrekhez közelítette a műfajt és a hangszert.

Egy Koncert Kékben című műsorát közel 30 ezren nézték meg szerte Európában. Bachalley nevű projektjében, a világon először a művészi paletta két talán legtávolabbi végét kapcsolta össze, Bach fúgáit és a street dance-t. VíziZene című produkciója a Dunán, a Rajnán és a Szajnán, minden évben kultúrakedvelő utazók vágyott úti célja. Jótékonysági projektjeiben közönségével együtt számos nemes célt támogat, melyek közül a legjelentősebb a Böjte Csaba testvér tusnádi gyermekotthonában élők jobb sorsa. A koncertjein nemcsak a játékával, de a zenetörténetből vett érdekes háttértörténetekkel is rabul ejti közönségét. Nyolc szólóalbuma jelent meg. Szülővárosa, Győr kulturális nagykövete, templomos lovag.