Szijjártó Péter szerint „szemtől szemben” kell megbeszélni a magyar–román vitás kérdéseket

Krónika 2019. április 13., 13:22

Szijjártó Péter szerint az elmúlt időben mind a magyar, mind a román kormány sokat tett azért, hogy a korábban sok feszültséggel teli kétoldalú viszonyt enyhíteni tudják.

Teodor Meleșcanu román és Szijjártó Péter magyar külügyminiszter egy kávé mellett egyeztet Dubrovnikban Fotó: MTI/Mitko Sztojcsev

A külgazdasági és külügyminiszter újságíróknak nyilatkozott pénteken a horvátországi Dubrovnikban, ahol a magyar delegáció tagjaként részt vett Kína és 16 kelet-közép-európai ország vezetőinek csúcstalálkozóján, és a tanácskozás alkalmával kétoldalú megbeszélést folytatott számos partnerével.

A Teodor Meleșcanu román külügyminiszterrel tartott megbeszéléséről Szijjártó Péter közölte: még most is több nyitott kérdés van a magyar–román kapcsolatokban.

A tárcavezető emlékeztetett, hogy az elmúlt időben több olyan esemény is történt a magyar nemzeti közösséggel kapcsolatban Romániában, amelyek „joggal ébresztettek aggályokat”.

Úgy látja azonban, sem a két országnak, sem a magyar nemzeti közösségnek nem érdeke, hogy még feszültebb legyen a kapcsolat, ezért szerinte sokkal jobb, hogy ha ezeket a vitás kérdéseket „szemtől szemben, személyesen beszéljük meg”.

„Bebizonyosodott, hogy ha kitartóan tárgyalunk e kérdésekről – például a marosvásárhelyi katolikus líceum ügyéről –, akkor azok előbb-utóbb megoldódnak” – idézte az MTI Szijjártó Pétert. A miniszter kiemelte: azon vannak, hogy a magyar kisebbség helyzetét érintő vitás kérdéseket „a lehető leggyorsabban, a legkonstruktívabban, a lehető legkevesebb feszültséggel” tudják tisztázni.

Az elmúlt napokban Dubrovnik adott otthont a Kína és 16 kelet-közép-európai ország vezetői csúcstalálkozójának. A 16+1 formátumú együttműködésben 11 európai uniós tagállam (Bulgária, Horvátország, Csehország, Észtország, Magyarország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Románia, Szlovákia, Szlovénia), valamint öt további európai ország (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Észak-Macedónia, Szerbia) egyeztetett Kínával.