Félsikerrel fellebbeztek a szatmáriak a sepsiszentgyörgyi kupadöntő után

Vásárhelyi-Nyemec Réka 2019. április 12., 10:43

A Szatmárnémeti VSK játékosait felmentették, de a klub nem úszta meg a büntetést, amiért a női kosárlabdázók Román Kupájának sepsiszentgyörgyi döntője után tiltakozásként nem vettek részt a díjátadón. Ötezer euróra bírságolták a partiumi együttest.

Fotó: Sánta Imre

A Román Kosárlabda-szövetség fellebbviteli testülete helybenhagyta a Szatmárnémeti VSK-ra alapfokon kirótt ötezer eurós pénzbírságot, de a fegyelmi bizottság által egyenként 500 euróra szankcionált játékosokat és a csapat edzőjét felmentette.

A büntetést amiatt kapta a partiumi klub, mert a női kosárlabda-Román Kupa sepsiszentgyörgyi döntőjét követően a játékvezetés miatt tiltakozva levonultak a pályáról, és nem vettek részt testületileg a díjátadón.

A fináléban, mint ismeretes, a házigazda Sepsi SIC-től kaptak ki, meglátásuk szerint pedig a bíráskodás közrejátszott a számukra kedvezőtlen végeredmény kialakulásában.

{K1}

Vezetőedzőjük, Miguel de Jessus Lopez Alonso magára vállalta a felelősséget azért, hogy az ezüstérmet nem vették át személyesen a helyszínen, de a sportági szervezet szerint viselkedésükkel kárt okoztak a szövetségnek, amiért a szabályzat értelmében büntetést érdemelnek.

Alapfokon Diesha Arlene Lloyd, Roxana Pane, Alexandra Uiuiu, Andreea Olah, Matea Tavic, Promise Onyeachi Amukamara, Andrea Lază, Anamaria Kadar, Andra Mandache, Kristina Baltic, Brittany Denson és Andreea Elena Hutanu, valamint az edző fejenként ötszáz eurós bírságot kaptak, de a fellebbezésüket elbíráló testület szerint az eset miatt csakis egységében büntethetik a csapatot, ezért az egyéni szankciókat eltörölték.

A klubra kiszabott büntetést ugyanakkor helybenhagyták, mert szerintük az, hogy Octavian Boian másodedző jelen volt a díjátadón, nem egyenértékű a teljes gárdával.

A Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapata különben a bajnokság rájátszásában már elődöntőbe jutott, miután a legjobb nyolc között hazai pályán 72:58-ra és 72:54-re, idegenben pedig 74:53-ra győzte le a Kolozsvári Universitateát az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcában.

A címvédő Sepsi SIC pénteken a Nagyváradi CSU vendége lesz, de várhatóan szintén jegyet vált a folytatásra, miután korábban 130:36-ra és 106:29-re verte a pénzügyi problémák miatt gyermekekkel pályára lépő Körös-parti csapatot. Az Aradi ICIM is 2-0-ra vezet az összetettben a Târgoviștéval szemben, a Brassói Olimpia viszont 1-1-nél tart a Konstancai Phoenixszel szemben, ezért a vasárnapi, tengerparti csatát egy negyedik mérkőzés is követi majd az elődöntős mezőny véglegesítéséhez.

Teljes az All Star Game férfimezőnye

A Román Kosárlabda-szövetség véglegesítette a hazai férfibajnokság All Star Game-jének mezőnyét. A korábbi esztendőkkel ellentétben ezúttal egy-egy játékos neve fémjelzi a csapatokat, a beérkezett szavazatok alapján pedig a Bobe-csapatban a névadó Bogdan Niculescu (Nagyváradi VSK) mellett Giordan Watson (VSK), Darrin Dorsey (Kolozsvári U-BT), Adrei Mandache (Steaua), Kristopher Richard (VSK), Aleksandar Rasic (U-BT), Kyndall Dykes (U-BT), Török Rolland (U-BT), Jason Washburn (U-BT), Maxim Sturanovic (Pitești) és Muhamed Pasalic (VSK) kapott helyet. Utóbbi a sérült Radu Virna (Steaua) helyére került be a Mihai Silvășan és Cristian Achim edzők irányította együttesbe.

A Kuti-csapatban a névadó csapatkapitány, Kuti Nándor (U-BT) mellett Kevin Hardy (Szeben), Morris Curry (Craiova), Dragoș Duculescu (Temesvár), Mirel Dragoste (Szeben), Amedeo Casale (Craiova), Monyea Pratt (Szeben), Isaiah Philmore (Szeben), Goran Gajovic (Craiova), Ousmane Barro (Dinamo) és Christopher Cooper (Szeben) játszik majd Dan Fleșeriu és Tudor Costescu edzők szakvezetése mellett. A keretek összeállításában a közönség szavazatai 30, a sajtóé 30, a szakembereké 40 százalékban számított. A gálamérkőzés április 19-én lesz Kolozsváron – a Román Kupa négyes döntője után.