Az igazságszolgáltatásról szóló népszavazás kiírását kérték az államfőtől romániai civil szervezetek képviselői

MTI 2019. március 26., 18:56

Klaus Johannis államfő román civil szervezetek képviselőivel konzultált kedden arról a szándékáról, hogy május 26-ára, az európai parlamenti (EP-) választás napjára népszavazást is kiírjon az igazságszolgáltatás függetlensége ügyében.

Kiírja. Johannis azt szeretné bebizonyítani a népszavazással, hogy a szociálliberális kormánynak nincs választói felhatalmazása az igazságügyi törvények módosítására

A megbeszélésről távozó civilek elmondták: a meghívottak mintegy 80 százaléka a referendum kiírását kérte az elnöktől, aki erre ígéretet is tett. A lehetséges kérdésről, vagy kérdésekről még nem született döntés, az egyeztetésen pedig az államfő meghallgatta a civil szervezetek erre vonatkozó javaslatait.

Elena Ghioc, a Románia Kezdeményezés nevű szervezet képviselője elmondta: szerintük az egyik lehetséges kérdés a korrupciós cselekmények büntetésének szigorítására vonatkozhatna, egy másik a köztisztviselőkkel szemben támasztandó feddhetetlenségi követelményekre, egy harmadik pedig azt célozná, hogy ne lehessen sürgősségi kormányrendeletekkel módosítani a büntetőjogot.

Catalin Tenita, a Geeks of Democracy nevű szervezet képviselője azt mondta, hogy értesülése szerint az államfő egy egyszerű, kevés technikai részletet tartalmazó, elvi jellegű kérdéssel készül a választókhoz fordulni, ami

tisztázhatná, hogy támogatják-e, vagy elutasítják a választók az igazságszolgáltatás átszervezésére, és a büntetőjog módosítására irányuló kormányzati törekvéseket.

Egy múlt heti rendezvényen a jobboldali elnök megerősítette: azt szeretné bebizonyítani a népszavazással, hogy a szociálliberális kormánynak nincs választói felhatalmazása az
igazságügyi törvények módosítására. "Szeretném, ha a román nemzet világossá tenné, eltűri-e a korrupciót, vagy húzunk egy vonalat, és kimondjuk, hogy elég volt" – mondta az államfő.

Romániában nem először történne meg, hogy referendumot is szerveznek a választásokkal egy időben. A kétféle voksolás összevonásáról most is a nagyobb részvétel, a saját választói mozgósítása reményében dönthet az államfő.

Az igazságügyről csak véleménynyilvánító referendumot lehet kiírni, így érvényességének és eredményességének inkább csak a politikai marketing szempontjából van jelentősége.

Politikai elemzők szerint az újabb mandátumra pályázó Johannis az évi végi elnökválasztásra készülve támadja egyre élesebben a szociáldemokrata kormányt, a népszavazással pedig a korrupcióellenes mozgalmak híveit akarja megnyerni.