A legnépszerűbb olvasmány: a magyar siker – interjú Szöllősi Györggyel, a Nemzeti Sport főszerkesztőjével

– Tényleg a focihoz kötsz mindent. A Bölönivel való találkozó után nagyon sokat elértél. Letettél az asztalra egyet s mást. Mire vagy a legbüszkébb ezek közül?

– Itt talán két szempontot vennék figyelembe, miközben megpróbálom elkerülni a dicsekvést. Az egyik, hogy mivel lehettem mások, kisebb-nagyobb közösségeim segítségére, a másik egy önzőbb szempont, hogy mi az, ami hosszú távon, sok év múlva is méltányolandó, értékes cselekedetnek, maradandó értéknek bizonyul. Ennek alapján két és fél dolgot említenék, azon túl, hogy ha nem is feltétlenül az én sikeremként, de persze a családomra vagyok a legbüszkébb.

Néha vita kíséri a döntést, vagy nem értünk egyet vele, de mindenképpen fantasztikus, hogy a díjnak köszönhetően évente legalább egyszer a világ minden országában leírják Puskás Ferenc nevét, és a legújabb generációk már innen ismerik Öcsi bácsit, Cristiano Ronaldo, Neymar, Zlatan Ibrahimovic vagy Mohamed Salah Puskás-díja révén.

Az örökösök nagyon sokáig egyetlen forgatókönyvet tartottak elképzelhetőnek, azt, hogy a Real Madridhoz kerülnek ezek a kincsek, trófeák. Amikor látták, hogy milyen elkötelezett munkát végez a Puskás Akadémia, pedig sokévnyi könyörgés után már-már le is mondtunk arról, hogy ezeket a tárgyakat láthassuk, nemhogy kutathassuk, akkor derült ki, hogy Puskás Ferenc lánya, Anikó úgy határozott, az édesapja relikviái nálunk lesznek a legjobb helyen. Így sikerült a húsz vasládányi örökséget hazahozni, és ennek a bázisán a Puskás Akadémia létrehozhatta az azóta a Grosics- és a Buzánszky-hagyatékkal is gazdagodó Puskás Intézetet.

– Na és mi az a fél?

– Hogy kis részben, sajtófőnökként benne lehettem a Puskás Akadémia elindulásában, hagyományainak, kereteinek kialakításában.

Gyönyörű feladat volt, ahogy az első kollégiumi osztály 2006-os beköltözése, majd Puskás Ferenc nevének ünnepélyes felvétele után elindult a honlapunk, elkészíthettük az első évkönyvet, létrehoztuk az idén már tizenkettedik alkalommal megrendezendő Puskás-Suzuki Kupát, lettek korosztályos, majd felnőtt válogatottjaink, bajnokaink, külföldön sikeres légiósaink, megnyitottuk az akadémia saját középiskoláját, majd a világ legszebb stadionjának választott Pancho Arénát, és így tovább.

– És ami az újságírói tevékenységedet illeti?

– Az újságírás a mindennapok közelharcának műfaja, itt nehezebb maradandót, később is érdekeset, érvényeset alkotni, ami persze nem jelenti azt, hogy ne vállalnám a felelősséget minden leírt szóért.

Ezt még mindig újságírói műfajnak tekintem, de bizonyos szempontból történészként, sőt kutatóként kellett dolgoznom, amikor sikerült bemutatnom olyan fotókat, dokumentumokat, nyilatkozatokat, amelyek korábban nem jelentek meg, és amelyekből talán figyelemre méltó következtetésekre is jutottam itt-ott.

Szeretném, ha mások is, fiatalabbak is minél többen részt vennének annak a hatalmas adósságnak a törlesztésében, amely a huszadik századi magyar kultúrtörténetben megkerülhetetlenül fontos sport- és futballsikereink évtizedekig elhanyagolt feldolgozását jelenti. Ezért is indítottuk el a Magyar Sportújságírók Szövetségével, a kormány jóvoltából a Nagy Béla-programot, hogy most, amikor a magyar sport végre már nem egyszerűen a túlélésért küzd, hanem megkezdődött az infrastruktúra és általában a sportkultúra újjáépítése, a kellő tisztelet és figyelem irányuljon a rendkívül gazdag, de mostanáig inkább csak pusztuló örökségünkre is.

Érdemes klubszobákat, múzeumokat berendezni, évkönyveket, honlapokat, műsorfüzeteket, jubileumi kiadványokat szerkeszteni, archívumokat létesíteni.

– A magyar sport nem napról napra él. Mi a helyzet a magyar sportújságírással?

– Attól, hogy a magyar sport helyzete javul, sportújságírónak is jobb lenni, de jogainkért, jobb munkakörülményeinkért, megbecsülésünkért helyettünk senki sem fog küzdeni. Ezért is hoztuk létre más kezdeményezéseink mellett a Csillag Imre-ösztöndíjat, amely a külföldi magyar sikerekről való tudósításban segíti azokat a sportújságírókat, akik másképp nem tudnának eljutni a helyszínre, és a lehetőség immár határon túli tagjainknak is adott. Vagy itt van a már említett Nagy Béla-program, amely könyveket, honlapokat, konferenciákat, kiállításokat, emléktáblákat támogat.

A mai technológia lehetővé teszi, hogy minden klubnak legyen saját médiája: honlapja, tévéje, közösségimédia-felületei. Ez önmagában rengeteg új lehetőséget jelent a sportújságíróknak, ugyanakkor a hagyományos, független médiának nagy kihívás, hogy miként lehet megakadályozni a legjobb kollégák elcsábítását a sportszervezetekhez.

Mi például már több neves újságírót visszacsalogattunk kluboktól, szövetségektől a Nemzeti Sporthoz. Ez annak is köszönhető, hogy a két évtizedig külföldi kézben lévő Nemzeti Sport ismét magyar tulajdonban van, és ugyancsak jó hír a szakmának, hogy a korábbi helyzettel szemben, amikor minden tematikus televíziós sportcsatorna külföldi kézben volt – tehát náluk a magyar sport ügye, a magyar szurkolók kiszolgálása helyett, jobb esetben mellett, a profit volt a prioritás –,

– Mit olvas a magyar sportkedvelő, milyen a fogyasztói szokás?

– Manapság a nemzetközi foci, illetve az egyes sztárok kultusza szinte mindent visz.

Legnépszerűbb tartalmaink azonban, ahogy ma mondják, a magyar sportsikerekről szóló beszámolók. Ha a magyar sportoló nemzetközi sikert ér el, akkor lehet az junior kézilabda-világbajnokság vagy hajnalban zajló Australian Open-teniszmérkőzés, lázba jönnek az olvasóink. A legnépszerűbb olvasmány a magyar siker. Az persze semmi máshoz nem hasonlítható, amikor a magyar futballválogatott ér el sikereket. Amióta pedig az internet kinyitotta számunkra a világot, immár az összes magyarhoz elér a Nemzeti Sport, és akármilyen messze is él valaki Magyarországtól, kedvenc csapata, szülővárosa eredményeit a távolból is követi. Nem beszélve arról, hogy

– Ezért is kerülhetett a Nemzeti Sport címlapjára az FK Csíkszereda?

– Igen, ebben az esetben a hírértéket egyrészt az jelentette, hogy a kis csapat kiverte a nagy Bukaresti Dinamót, másrészt a bravúrt a színmagyar, szívünknek kedves Csíkszereda csapata érte el, ami négyzetre emelte a hírértéket, és címlapra követelte a Székelyföld-akadémistákat.

– A magyar foci mindent visz. Hogyan látod, megéljük azt, hogy ezen a téren legalább akkora sikerekről számolhassunk be, mint az Aranycsapatról tette Szepesi György?

– Sokszor mondtuk azt, hogy a mi sportújságírói generációnk soha nem tapasztalja meg, milyen lehet világeseményen elért magyar futballgyőzelmekről beszámolni. De aztán jött a 2016-os Európa-bajnokság. Franciaországból mi is tudósíthattunk, megélhettük, megtapasztalhattuk, hogy milyen iszonyú erejük van a futballsikereknek. A Nemzeti Sport Online-nak akkor is volt mintegy 180 ezer egyedi olvasója naponta, ez most már 230 ezer körül van. Amikor futball-Eb vagy -vb zajlik, akkor ez a szám rögtön felszökik 300 ezerre.

Ezek a számok hasonlók ahhoz, mint amikor hajdanán a csak négy-, majd nyolcoldalas Népsportot kapkodták el nagy futballgyőzelmek után. Ez a sok százezres rajongótábor most is létezik, amikor jól szerepeltünk az Eb-n, olyan is volt, hogy rövid ideig az egész magyar média legolvasottabb oldala volt az Nso.hu. Ami meg a jövőt illeti, talán az is megadatik nekünk, ami az elődöknek nem, hogy hazai rendezésű foci Eb-ről tudósíthatunk.