Bonyolult az adóbevallás, de lesz még rá négy hónapunk

Bálint Eszter , Bíró Blanka 2019. március 12., 17:04

Hiába a meghosszabbított határidő: az elektronikus adóbevallás a Krónikának nyilatkozó gazdasági szakemberek egybehangzó véleménye szerint nem elég áttekinthető, az egyszerű adófizető szinte biztos, hogy nem boldogul önállóan a kitöltésével.

Sokaknak okoz fejtörést az adóbevallás kitöltése Fotó: Gecse Noémi

A kormány március 15-étől meghosszabbítja július 31-éig a magánszemélyek egységes adóbevallásának benyújtási határidejét – jelentette be a keddi kormányülésen Viorica Dăncilă miniszterelnök. A kabinet egyúttal július 31-éig meghosszabbította a 230-as űrlap benyújtásának határidejét, amely a tavalyi év során magánszemélyek által befizetett jövedelemadó 2, illetve 3,5 százaléka civil szervezeteknek történő felajánlásáról szól.

Több idő és kedvezmény

„Ma elfogadunk egy jogszabályt, amely az adóbevallás benyújtására köteles magánszemélyek és a civil szervezetek javát szolgálja. Azoknak a magánszemélyeknek, akik kötelesek benyújtani adóbevallásukat, hosszabb idő áll majd a rendelkezésükre, hogy teljesítsék kötelezettségüket” – érvelt a kormányfő a pénzügyminisztérium által az elmúlt hét végén közvitára bocsátott sürgősségi kormányrendelet mellett. Jelezte ugyanakkor, hogy

mindazok, akik július végéig befizetik adóikat, járulékaikat, a tavalyi jövedelemadó és a társadalombiztosítási hozzájárulás 5 százalékának megfelelő kedvezményben részesülnek.

Mint ismeretes, az egységes adóbevallás azokra vonatkozik, akik a fizetésen kívül más jövedelmet is megvalósítanak, például ingatlant vagy bármi egyebet adnak bérbe, szerzői jogdíj alapján van bevételük, vagy egyéni vállalkozóként valósítanak meg jövedelmet. Idén viszont csak online lehet ezt benyújtani, így a polgárok otthonról, saját gépükről az egyéni virtuális téren (Spațiului Privat Virtual – SPV) vagy az E-guvernare.ro portálon keresztül nyújthatják be az online adóbevallást.

A 230-as űrlap viszont maradt papírformában, letölthető az Országos Adóhatóság (ANAF) honlapjáról, vagy igényelhető a támogatásra kiválasztott civil szervezettől,

mint ahogy be lehet nyújtani a lakhelyhez legközelebb eső adóhivatalban is, de be lehet vinni a szervezethez, amelynek képviselője felhatalmazással benyújthat egyszerre több kitöltött felajánlást.

„Katasztrófa az egész rendszer”

Nemcsak a túl rövid határidő okozott viszont fejtörést azoknak, akik kötelesek benyújtani az adóbevallást, hanem még közgazdászoknak is beletörött a bicskájuk. Az elektronikusan kitölthető formanyomtatvány a Krónikának nyilatkozó gazdasági szakemberek egybehangzó véleménye szerint nem elég áttekinthető, az egyszerű adófizető szinte biztos, hogy nem boldogul önállóan a kitöltésével.

Mint Debreczeni János sepsiszentgyörgyi adószakértő kér­dé­sünkre elmondta,

az adó mértékét mindenki saját magának állapítja meg, a nyilatkozat kitöltése rendkívül bonyolult, rengeteg pluszszabályozás nehezíti az eligazodást,

a különböző jövedelmek más-más elbírálás alá esnek. A szakértő arra is kitért: tovább nehezíti a helyzetet, hogy az Országos Adóhatóság honlapjáról elérhető egyéni virtuális tér folyamatosan leterhelt, és lassan működik. „Katasztrófa az egész rendszer: bonyolult és lassú” – összegezte Debreczeni János. Hozzátette, a saját adóbevallását ő is egy ehhez értő könyvelőre bízta. Emlékeztetett, tavaly személyesen is be lehetett vinni az adónyilatkozatot a legközelebbi pénzügyi hivatalhoz, ott legalább segítettek a kitöltésében, ám idén, ha szóban kapnak is eligazítást, nem biztos, hogy azt otthon a számítógép előtt gyakorlatba tudják ültetni.

Az adófizető kénytelen eligazodni a szabályozások tömkelegében. Ha a jövedelme nem haladja meg 12 átlagfizetés összegét, nem kell benyújtania a nyilatkozatot, ha valaki ingatlant ad bérbe, csak egyszer kell kitöltenie azt, olyan eset is van, hogy a tavalyi megvalósításokról szóló becsült nyilatkozatot nem kell véglegesíteni”

– sorolta a bonyodalmakat az adótanácsadó.

Hasonlóképpen vélekedik Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki lapunknak elmondta, közgazdászként nehezen értelmezte a kitöltendő űrlapot. „Benyújtottam az elektronikus adóbevallást, de nem vagyok meggyőződve, hogy hibátlan. Szintén közgazdász ismerősömmel teljesen másként értelmeztünk dolgokat: szerintem két helyre is be kellett vezetni ugyanazokat az adatokat, ám szerinte nem” – idézte fel a kamara elnöke. Úgy véli, egy kisgazda, aki tíz tehén után valósít meg jövedelmet, nem tudja kitölteni a saját adóbevallását, ha az még egy közgazdászt is próbára tesz. „Az előző egyszerű volt, de a jelenleg érvényben levőt nagyon elbonyolították, ebben a formában átláthatatlan” – vallja Édler András.

Segítenek az adóhivatalban

„Minden adóhivatalban ügyfél­szolgálatos számítógépeket állítottak be, így aki otthon nem boldogul, bemehet a hatóság székhelyére, és a tisztviselők segítségével nyújthatja be online az adóbevallását”– válaszolta a Krónika megkeresésére Katona Hajna székelyudvarhelyi adóügyi osztályvezető. Hozzátette, erre már a tavaly berendezkedtek. „A regisztráláshoz elektronikus postai címre van szükség, és még ennek a létrehozásában is segítünk. Továbbá az egyéni virtuális tér megnyitásában, az adóbevallás kitöltésében és elküldésében is” – részletezte az illetékes. Rámutatott, a folyamat inkább azért nehézkes, mert leterhelt, és emiatt nagyon lassú a platform.