Megszünteti a Temesvár és Nagybánya között közlekedő vasúti járatát az Astra Trans Carpatic társaság

Hírösszefoglaló 2019. március 11., 12:48

Megszűnik március 12-étől az Arad-Temesvár között közlekedő 15540-es és 15547-es, valamint a Temesvár-Nagybánya közötti 15541-es és 15546-os vasúti járat – közölte hétfőn a Facebookon a járatokat kezelő Astra Trans Carpatic.

Fotó: Rédai Attila

A vasúti magánvállalat bejelentése szerint az említett járatok kihasználtsági aránya mindössze 15 százalékos volt, ráadásul a sínek állapota, valamint a vasút mentén növő sűrű növényzet rongálták a járműveket.

Az Astra Trans Carpatic tájékoztatása szerint

az előre megvásárolt jegyek árát a vállalat visszafizeti az utasoknak

a jegyirodáknál, vagy – online jegyvásárlás esetén – visszautalják a vásárló számlájára a kifizetett összeget.

A magánvállalat által működtetett Temesvár-Nagybánya-Temesvár járatokat tavaly szeptemberben indították be, azzal a céllal, hogy nagy sebességű vasúti személyszállítást biztosítsanak a két város között. A sínpárok állapota azonban (főleg a Szatmárnémeti-Nagybánya szakaszon) ezt nem teszi lehetővé.