Budapesti illetékesek szerint rögös út vezet az autonómiához, de gazdaságilag is megéri

Hírösszefoglaló 2019. március 11., 10:28

Európai példák mutatják, hogy az autonóm térségek gazdaságilag prosperálóbbak, és ezzel húzzák a többségi társadalmat is – fejtette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.

Fotó: MTI

A Székelyföld területi autonómiájáért rendezett vasárnapi marosvásárhelyi demonstráció kapcsán az Országgyűlés volt elnöke elmondta: a román politikának is érdeke lenne, hogy a jelenleginél sokkal nagyobb befektetéseket tegyen Székelyföldön.

A miniszterelnöki megbízott példaként említette a többi között Dél-Tirolt, amely korábban Olaszország egyik legszegényebb területe volt, de az autonómia megszerzése után erőteljes fejlődésnek indult, ma már az élen jár.

Szili Katalin hozzátette azt is, hogy az Európai Unió szívesebben foglalkozik a bevándorlók jogaival, mint az őshonos európai nemzetiségekkel. Úgy fogalmazott: a székely szabadság napja, a székely törekvések is jelzik, hogy vannak olyan kisebbségek Európában, amelyek nem rendelkeznek ugyanazokkal a jogokkal, mint a többség. Kifejtette, bízik benne, hogy az európai parlamenti választások eredményeképpen olyan összetételű parlament jön létre, amely érdemben foglalkozik ezekkel a kérdésekkel.

Ezzel egy időben Dabis Attila, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottja úgy véli, nehéz és rögös út áll az a székelyföldi autonómia ügye előtt. A szakértő az M1 aktuális csatornán hétfőn elmondta: Romániánál szerencsésebb politikai kultúrával rendelkező országokban sem mentek könnyen az autonómiatörekvések. Felidézte: az autonómia eléréséért – a nemzetközi közösséget is bevonva – hosszú évtizedes, kemény küzdelmet kellett vívniuk a dél-tiroliaknak az olaszokkal, a Feröer-szigetek lakóinak a dánokkal. „A székelyek is ezt az utat szeretnék követni, sokáig fog tartani, de nincs más választási lehetőség” – idézte az MTI Dabis Attilát, akit tavaly kitiltottak Romániából.

Dabis Attila kiemelte: Székelyföld területi autonómiája a székelység hosszútávú megmaradásának záloga, amiért küzdeni kell, és amelyről a székelység nem fog lemondani.

Az SZNT külügyi megbízottja – akit több mint egy éve, pontos indokolás nélkül nem engednek be Romániába – a vasárnapi székely szabadság napjával kapcsolatban azt mondta, az ünnep megtartásáért minden évben perek tucatjait kell indítani azért, hogy az emberek gyakorolhassák gyülekezési és szabad véleménynyilvánítási jogukat.

A székely szabadság napján azokra a vértanúkra emlékeznek, akiket 1854-ben kivégeztek a székely nép szabadságáért szervezett felkelés miatt. Marosvásárhelyen több ezren gyűltek össze, hogy a székelyek szabadságáért, a kisebbséget ért jogsértések ellen tiltakozzanak.