FRISSÍTVE – Kelemen Hunor szerint balul sült volna el az MPP–RMDSZ-koalíció, mert nem Mezei János szerepel hivatalosan elnökként

MTI 2019. március 09., 15:10

Kelemen Hunor szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ma bajban lenne, ha választási szövetséget kötött volna a Magyar Polgári Párttal (MPP).

Kelemen Hunor: a magyar ügyet jó lelkiismerettel lehet úgy szolgálni, hogy az RMDSZ EP-jelöltlistáját támogatja valaki Fotó: Haáz Vince

Az RMDSZ elnöke a szövetség kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) szombati, nagyváradi ülésén tartott politikai tájékoztatójában beszélt erről. Megemlítette, hogy

a Központi Választási Iroda azért nem jegyezte be két ellenzéki párt szövetségét, mert a pártok országos regiszterében nem azok a személyek szerepelnek a pártok elnökeiként, akik ma vezetik ezeket az alakulatokat.

Kelemen Hunor kijelentette: a pártok regiszterében még mindig Szász Jenő szerepel az MPP elnökeként, és ha az RMDSZ választási szövetséget hozott volna létre az MPP-vel, ki lehetne dobni azokat a támogató aláírásokat, amelyeket a koalíciós lista választási részvételének támogatására gyűjtöttek volna. Az RMDSZ elnöke szerint 150 ezer összegyűjtött aláírás veszett volna kárba. Hozzátette: a magyar ügyet jó lelkiismerettel lehet úgy szolgálni, hogy az RMDSZ EP-jelöltlistáját támogatja valaki.

Tévedett az RMDSZ elnöke, Biró a „hivatalos” elnök

Időközben a Főtér.ro portál kiderítette, hogy Kelemen Hunor téved, ugyanis nem Szász Jenő szerepel MPP-elnökként a hivatalos nyilvántartásban. A kolozsvári portál szombati cikke szerint a tavaly novemberben MPP-elnökké választott Mezei János valóban nem szerepel pártelnökként a romániai pártjegyzékben. Viszont nem Szász Jenő a polgári alakulat elnöke papíron, hanem Mezei elődje, Biró Zsolt, aki a 2016-os parlamenti választáson az RMDSZ színeiben szerzett képviselői mandátumot. A pártjegyzék MPP-re vonatkozó nyilvántartásában valamilyen oknál fogva nem került bele tételesen, hogy 2012. október 13-án Biró Zsoltot választották elnöknek. Az ugyanakkor megválasztott alelnökök névsora viszont már szerepel a dokumentumban. A nyilvántartást kezelő Bukaresti Törvényszék 2013. január 11-i ülésén jóváhagyta az MPP 4. Országos Tanácsán elfogadott módosításokat, így az új pártvezetés összetételét is, ez szerepel a pártjegyzék MPP-re vonatkozó dokumentumában is. Amely egy későbbi bejegyzésben már a párt elnökeként hivatkozik Biró Zsoltra – derül ki a Főtér által közzétett dokumentumokból.

Politikai tájékoztatójában az RMDSZ-elnök úgy vélekedett, hogy az erdélyi magyarság egy állomáson van, amelyiken áthalad május 26-án az EP vonata. Kijelentette: fel lehet ülni rá, vagy ott lehet maradni az állomáson, de a vonat május 26-án elmegy, és ha az erdélyi magyarság képviselői nincsenek rajta, a közösség nem tud beleszólni az EU ügyeibe, és nem tudja képviselni például azt, hogy foglalkozzon az EU az őshonos kisebbségek ügyével. Azt kérte, hogy a testület támogassa azt a jelöltlistát, amelynek a két első helyére egy héttel ezelőtt a Szövetségi Állandó Tanács Winkler Gyulát és Vincze Lorántot állította.

Kelemen Hunor üdvözölte, hogy az EU bírósága elhárította az akadályokat a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezése útjából.

Kijelentette: ezután következik a feladat neheze, az egymillió európai aláírás összegyűjtése. Megjegyezte: az RMDSZ megtette ezt már egyszer a Minority SafePack polgári kezdeményezés támogatására, és most is kész segíteni, a következő egymillió összegyűjtésében.

Az RMDSZ elnöke reményét fejezte ki, hogy az Európai Néppárt nem fog szavazni március 20-án a Fidesz kizárásáról, a feleknek sikerül addig megállapodni. Kontraproduktívnak tartotta, hogy az EU legnagyobb pártcsaládja az EP választások előtt megosztottságot mutat. Hozzátette:

ha lesz szavazás, az RMDSZ a kizárás ellen szavaz.

Kelemen Hunor román belpolitikai kérdésekről is kifejtette a véleményét. Elfogadhatatlannak tartotta, hogy Romániának március közepén még mindig nincsen költségvetése. Hozzátette: ezért a felelősség a koalíciót terheli. Elmondta: az RMDSZ támogatja a Tudorel Toader román igazságügy-miniszter elleni egyszerű parlamenti indítványt, de azt sem tartotta kizártnak, hogy a miniszter még a jövő heti parlamenti szavazás előtt lemond a tisztségéről.