Részleteket közölt a Kövesi ellen vizsgálódó különleges ügyosztály: szervezett bűnözői csoport létrehozása a vád

Hírösszefoglaló 2019. március 08., 17:47

Laura Codruţa Kövesi ellen szervezett bűnözői csoport megalakítása ügyében indított bűnügyi nyomozást a bírák és ügyészek visszaéléseit vizsgáló ügyosztály (SIIJ) – írja a legfőbb ügyészség pénteki közleménye. 

Vádak és visszaélések. Laura Codruța Kövesi megóvta az ellene indított eljárást, mivel véleménye szerint nem tartották tiszteletben az őt megillető jogokat

A közlemény emlékeztet: a gyanúsítottat 2019. március 7-én tájékoztatták arról, hogy nyomozás folyik ellene.

Az SIIJ szerint 2015-2016-ban, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyészeként, Laura Codruţa Kövesi rendelkezéseivel és utasításaival

közvetlenül irányított egy bűnözői csoportot, amelyet két ügyész és a bűnügyi rendőrség egy tagja hozott létre,

és amelyhez utólag további három ügyész és egy rendőrtiszt csatlakozott, és amely a következő bűntényeket követte volna el: vizsgálati visszaélés, jogtalan megtorlás, nyilatkozatok befolyásolása, a nyomozóhatóság megtévesztése, közokirat hamisítás, hamis okirat tudatos felhasználása.

A vádhatóság szerint a volt főügyész kiadott egy olyan körlevelet, amely lehetővé tette, hogy egyazon ügyben egy személyt tanúként és védett tanúként is kihallgassanak, és kiadott egy rendeletet, amely az audio- és videobizonyítékok egységes felhasználására vonatkozik a DNA-n belül, ám amelyik több pontban megszegi a büntetőeljárási törvénykönyv előírásait.

Ugyanakkor – állítja a SIIJ – rangban magasabb ügyészként, más vezető ügyészek jelentését semmibe véve, rávett volna egy ügyosztályvezető ügyészt, hogy alaptalanul vádat emeljen öt olyan személy ellen, akikkel kapcsolatban négy másik ügyész úgy foglalt állást írásban, hogy nem indokolt vádat emelni ellenük. A közlemény szerint

egyelőre a bizonyítékok begyűjtése folyik, és Kövesit megilleti az ártatlanság vélelme.

Csütörtökön, az ügyészségről való távozásakor Kövesi azt mondta az újságíróknak, megóvta az eljárást, mivel nem idézték be törvényesen ebben az ügyben, és nem adtak lehetőséget számára arra, hogy ügyvédet fogadjon. „Egyetlen jogomat sem tartották tiszteletben (...) Nem követtem el semmit mindabból, amivel vádolnak, ezek mind fabulációk, amelyeket igyekszem mielőbb tisztázni. Ahhoz azonban, hogy ezt megtehessem, tudnom kell, hogy pontosan mivel vádolnak, milyen tettekre alapulnak ezek a vádak, és mikor követtem el ezeket. Nem építhetem a védelmemet egy jegyzőkönyvre, amellyel a tudomásomra hozzák, hogy gyanúsított vagyok” – fogalmazott.