Sógor Csaba a Krónikának a bizalom megvonása után: „becsületesen megálltam a helyem odakint”

Balogh Levente 2019. március 03., 16:03

Sógor Csaba európai parlamenti képviselő csalódottan vette tudomásul, hogy két teljes és egy csonka mandátum után már nem került befutóhelyre az RMDSZ listáján. A politikus – aki közösségi oldalán úgy fogalmazott: megvonták tőle a bizalmat – a Krónikának értékelte uniós munkásságát.

Sógor Csaba 12 évnyi munka után befejezi tevékenységét az Európai Parlamentben Fotó: Facebook/Sógor Csaba

„Az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsának (SZÁT) pénteki döntését követően

tudomásul kell vennem, hogy a Szövetség vezető testülete megvonta tőlem a bizalmat.

Köszönöm mindazoknak, akik ezidáig támogattak. Mandátumom végéig természetesen a legjobb tudásom szerint fogom ellátni közösségünk képviseletét az Európai Parlamentben” – írta közösségi oldalán Sógor Csaba, miután kiderült, hogy részleges „őrségváltás” lesz az RMDSZ EP-képviseletében. Ugyanis az alakulat vezetősége a jelenleg is mandátummal rendelkező Winkler Gyula mellett Vincze Loránt FUEN-elnököt küldi az uniós törvényhozásba, ők kapják a két befutóhelyet.

A rangsorolásról pénteki kolozsvári ülésén határozott a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT). A testület ülése után tartott sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor szövetségi elnök elmondta, a titkos szavazás eredményeképpen a harmadik helyet Hegedüs Csilla kultúráért felelős ügyvezető alelnök, a negyediket pedig Oltean Csongor, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) elnök szerezte meg. Meglepetésre Sógor Csaba jelenlegi EP-képviselő csak a jelöltlista 5. helyén végzett.

{K1}

Sógor Csaba: sikerült áttörni a falat

Sógor Csaba vasárnap lapunknak nem kívánta bővebben kifejteni, mit gondol arról, miért ez az eredmény született. Mint elmondta, május 26-áig, az EP-választásokig nem kíván több kommentárt fűzni a Facebookon megjelent szövegnél a rangsorolás eredményéhez.

Kérdésünkre, mit tart említésre méltónak az EP-képviselőként elért megvalósításai közül, kifejtette: elsősorban azt, hogy sikerült naprakészen tájékoztatni az Európai Parlamentet a kisebbségi jogsértésekről. „Sikerült áttörni azt a falat, amit a közömbösség és a kisebbségellenesség jelentett. Tizenkét évvel ezelőtt, amikor odakerültünk, a kisebbségi intergroupban közösen próbáltunk beadni egy jelentést a kisebbségi helyzetről, amit elutasított az elnökség. Ezt a jelentést a 2009–2014-es mandátumban is megpróbáltuk beadni, de akkor sem értünk el áttörést.

Aztán megváltozott a helyzet, többek között az én munkámnak köszönhetően is sikerült nem csupán napirenden tartani a kérdést: bekerült a néppárti dokumentumokba is a kisebbségvédelem ügye.

Lassan, fokozatosan jutottunk el oda, hogy ebben a mandátumban több dokumentum is született a témában. A tanulmányi osztály írt egy külön, a hagyományos nemzeti kisebbségekről szóló tanulmányt is” – mutatott rá.

Fotó: Facebook/Sógor Csaba

Megemlítette azt a jelentést is, amely kizárólag a kisebbségekről szól, és amely a minimum standardokat tartalmazza a kisebbségvédelem ügyében, valamint a Cecilia Wikström neve által fémjelzett jelentést a nemzeti kisebbségek helyzetéről, amelynek a háttérmunkálataiban vett részt. Sógor a közreműködésével elért eredmények között említette a FUEN elnöki tisztségének megszerzését is, amely révén most sikerült kidolgozni a kisebbségvédelmi Minority SafePack tervezetet. Emellett a munkaügyi bizottságban a kelet-európai fuvarozók jogaiért zajló munkát is felhozta azon eredmények között, amelyekben közreműködve sikerült eredményeket elérni.

Beszélt arról is, hogy 147 módosító indítványt nyújtottak be a következő uniós költségvetési ciklushoz, amelyek célja az, hogy Románián belül, illetve a régiókon belül a szegényebb vidékek könnyebben tudjanak pályázni és pénzhez jutni.

Úgy érzem, hogy becsületesen megálltam a helyem odakint”

– szögezte le Sógor. Kérdésünkre azt mondta, még nem gondolkodott azon, mihez kezd a mandátuma lejárta után, most arra koncentrál, hogy becsülettel végigvigye a mandátumát.

„Nem fogok olyan intenzitással kampányolni”

Azt ugyanakkor jelezte, hogy a történtek után nem feltétlenül veti majd bele magát a kampányba. „Amikor megkérdezték, hogy ha nem befutóhelyre kerülünk, ugyanúgy fogunk-e kampányolni, mintha befutóhelyet kaptunk volna, én azt mondtam: nem fogok olyan intenzitással kampányolni. Ha a ló jól húzza a szekeret, nem fogom ki. De ha kifogtam, és a rúd mellé más lovat teszek, az eddigit pedig futtatom a szekér mellett, az nem fog tudni úgy húzni, mintha a rúd mellett lenne” – ecsetelte.

Egyébként Sógor hátra sorolása azért is meglepetés lehet, mert értesüléseink szerint tavaly ősszel elkészült egy belső közvélemény-kutatás, amely szerint ő állt az első helyen. 

Ugyanakkor információink szerint a SZÁT-ülésen Sógor Csaba jelenlegi EP-képviselő kifogásolta, hogy a testület tagjai közül azok is szavazhatnak, akik jelöltként indultak a belső megmérettetésen. (Winkler Gyuláról, Hegedüs Csilláról és Oltean Csongorról van szó). Bár konkrétan nem tért ki az esetre, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: az eredmény utólagosan bebizonyította, hogy ez a voksolási mód nem befolyásolta a rangsorolás végkimenetelét.