Bojkottálhatják Kövesi kinevezését – semleges álláspontot fogalmazhat meg a kormány az európai főügyészi tisztségről

Balogh Levente 2019. február 12., 11:24

„Semleges” álláspontra helyezkedhet a román kormány Laura Codruţa Kövesi európai főügyészi kinevezése kapcsán a DNA és a kormánypártok közötti ellentét miatt.

Bukaresti ellenszél. Hazája kormánya nem örül, hogy Kövesi európai főügyész lehet Fotó: Alex Micsik/Agerpres

Nem támogatja hivatalosan a Viorica Dăncilă vezette kormány Laura Codruţa Kövesi kinevezését az újonnan létrehozandó európai ügyészség élére – értesült bukaresti diplomáciai forrásokból az Adevărul napilap. Az újság szerint

a bukaresti külügyminisztérium „semleges” állásfoglalást készít elő a témában.

A bukaresti kormánynak hivatalos álláspontot kell kialakítania a kérdésben, amelyet aztán közöl majd a brüsszeli illetékesekkel. Az álláspont kidolgozása első körben a Tudorel Toader vezette igazságügyi tárca feladata. Ez már eleve nem kedvező Kövesi számára, hiszen az általa elkövetett visszaélésekre és alkotmánysértésekre hivatkozva ő kezdeményezte Kövesi leváltását az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) éléről. Miután kiderült, hogy az új európai főügyész kijelölésével megbízott szakmai testület által legesélyesebbnek tartott három jelölt között egy német és egy francia jogász mellett Kövesi is ott van,

Toader máris jelezte, hogy megküldi a Kövesi felmentésére vonatkozó alkotmánybírósági döntést és annak indoklását az európai uniós igazságügy-minisztereknek.

Később árnyalta álláspontját, és jelezte: a Kövesi kinevezésével kapcsolatos végső álláspont kidolgozása nem az ő hatásköre, hanem a kormányé. Ez valóban így is van, az igazságügyi tárca által kidolgozott álláspontot ugyanis az európai ügyekért felelős tárca is véleményezi, ezt követően pedig a külügyminisztériumban öntik végső formába. Ezt az álláspontot közli majd Brüsszelben az ország EU-nagykövete.

A lapnak román külügyi források jelezték: a külügyminisztérium semleges álláspont megfogalmazására készül. Ezt azt jelenti, hogy

nem támogatja Kövesi kinevezését európai főügyésszé, de hivatalosan nem is foglal állást vele szemben.

A forrás szerint Viorica Dăncilă miniszterelnök mindezt azzal indokolja majd, hogy Románia tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztségét, ezért pártatlanul kell az ügyhöz viszonyulnia. Egy neve elhallgatását kérő román diplomata ugyanakkor a lapnak azt mondta: ez nem jó hozzáállás, hiszen ez végre esélyt adna Romániának arra, hogy megszerezzen egy fontos uniós vezetői tisztséget. Ezért úgy véli, a kormány részéről képmutatás az egyenlő távolságtartás elvére hivatkozni. A kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) részéről ugyanakkor furcsa lenne, ha egyértelműen kiállna Kövesi mellett, hiszen őt tekinti a titkosszolgálatok és az ügyészségek összefonódása révén létrejött, a neki nem tetsző politikusokat koholt vádak alapján bíróság elé állító és ellehetetlenítő „párhuzamos állam” egyik jelképének, akit éppen a jelenlegi kormány kezdeményezésére váltottak le a DNA éléről. Ugyanakkor nyíltan nem foglalhat vele szemben állást, hiszen akkor „hazaárulással” vádolhatják meg, ahogy azt éppen ő tette azon ellenzéki EP-képviselőkkel, akik bírálták Romániát.

Ha a román kormány nem is áll ki Kövesi mellett, attól még vannak befolyásos támogatói: Josef Moser osztrák igazságügy-miniszter jelezte, támogatja Kövesit, Günther Kirchbaum, a német parlament alsóházának európai ügyekért felelős bizottságának elnöke pedig arról beszélt: Németország és Franciaország is besorolhat a román ügyésznő mögé.

Az európai ügyészség az Európai Unió anyagi érdekeit sértő bűncselekmények felderítését szolgálja majd, a tervek szerint 2020 vége előtt kezdi meg működését.