Magyar lépéskényszer

Kivéve a 2009-es EP-választást, amikor az összefogás listájára Tőkés Lászlót is fölvette, illetve a három évvel ezelőtti romániai parlamenti megmérettetést, amikor az oszd meg és uralkodj elve alapján kiegyezett régebbi riválisával, az MPP-vel, és két politikusának is befutóhelyet biztosított képviselőházi listáján, hogy ezzel szívja el a levegőt újabb kihívója, az EMNP elől.

Most az EMNP állt elő a választási koalíció szükségességével a májusban esedékes európai parlamenti választás előtt, hogy ezáltal lehessen maximálni az erdélyi magyar szavazatokat. Mindez annak fényében érthető, hogy a párt – egyrészt azért, mert nem tudta a kívánt mértékben megszólítani az erdélyi magyar közösséget, másrészt a másik két alakulat kiegyezése nyomán partvonalra került – ebben látja az esélyt arra, hogy ismét helyzetbe kerüljön.

Csakhogy az RMDSZ most nem szorul rá feltétlenül arra, hogy engedjen a legádázabb politikai ellenfeleit tömörítő párt felkérésének, és egy vele esetleg megkötendő koalícióval erősítse annak pozícióit. A szövetség most – nem minden ok nélkül – nyeregben érzi magát, miután sikerült rendeznie helyzetét a budapesti kormánnyal, és immár gyakorlatilag a legfőbb erdélyi politikai partnernek minősül az össznemzeti tervek megvalósításában.

Többek között ezért utasíthatja el gondolkodás nélkül az elvileg vele szövetséges MPP követelését is egy befutóhelyre az EP-listán. Már persze amellett, hogy esze ágában sincs „beáldozni” a két biztosnak tűnő befutóhely egyikét. Ugyanakkor koalíció esetén már előfordulhat, hogy nem tudnak kitérni a másik két párt azon igénye elől, hogy ha nem is a második, de a harmadik helyet nekik engedjék át, megfelelő mozgósítás esetén pedig ez akár befutó is lehet. Ebben az esetben viszont fennáll annak az eshetősége, hogy a mandátumot elnyerő politikus nem lesz kézivezérelhető – legalábbis nem az RMDSZ irodáiból.

Az EMNP javaslata ugyanakkor valós problémára világít rá. Az erdélyi magyar közösség jelenleg három EP-képviselővel rendelkezik – az a legelvetemültebb és leggátlástalanabb politikai kalandorságnak minősül, hogy akadt olyan RMDSZ-es politikus, aki képes volt azt lódítani: Tőkés László Fidesz-listán való bejutásával „itt hagyta” Erdélyt. Hiszen tevékenysége során mindvégig az erdélyi magyar közösség helyzetével foglalkozott, és több ízben irányította rá a figyelmet a romániai kisebbségvédelmi rendszer hiányosságaira.

Most azonban Tőkés visszavonulásával a magyar kormányoldal már nem indít erdélyi politikust a listáján, ami tulajdonképpen felszólításként is értékelhető arra, hogy oldjuk meg mi magunk a képviselet megőrzését. Így lépéskényszer állt elő, már csak azért is, mert a kérdéses hátterű Rezist mozgalom pártjai szemmel láthatóan „ráhajtottak” a magyar pártok szavazóira, az általuk elvitt voksok pedig veszélyeztethetik a magyar képviseletet.

Elvileg meg lehetne próbálkozni a 2007-es helyzet megismétlésével, amikor Tőkés László függetlenként indult, és megszerezte a független képviselői mandátumhoz szükséges szavazatszámot, miközben az RMDSZ is bejuttatta a maga két emberét az uniós törvényhozásba. Csakhogy kérdéses, az RMDSZ-szel szemben álló politikai erők rendelkeznek-e olyan karizmatikus politikussal, aki képes lenne hozni a mandátumszerzéshez szükséges szavazatszámot. Különösen úgy, hogy az erdélyi magyar választópolgárok kiábrándultsága is egyre nagyobb. Ráadásul eddig bejött a közös fellépés az EP-választáson.

Apropó kiábrándultság: nagyon sokan vannak, akik annyira csalódtak már az RMDSZ-ben, hogy semmilyen körülmények között nem szavaznának rá, ha önállóan indul. Persze az alakulat úgy is kalkulálhat, hogy ha nem is növeli támogatottságát, a „kemény mag” által rá leadott voksok nyomán megőrizheti két EP-mandátumát. Ami, ha nem is nyereség a szövetség szempontjából, veszteségnek sem tekinthető.

Az erdélyi magyar közösség szempontjából azonban igen, hiszen EP-képviseletének egyharmadát elveszíti.

{K1}

{K2}