Erdélyi slam pesti hiphoppal fűszerezve – középiskolás bajnokság és élő rádiós produkció is szerepel a Nest idei tervei között

Bede Laura 2019. január 16., 19:04

Az Erdélyben először turnézó Slow Village budapesti hiphop együttessel bulizhatnak együtt azok, akik részt vesznek a Nest által szervezett slam poetry bajnokság februártól kezdődő előválogatóin.

A szavak ereje. André Ferenc zsűritag gratulál Oláh Márta, Csuszner Kálmán és Suciu Tina versenyzőknek, akik a legjobban teljesítettek a Slam Klubon Fotó: Rab Zoltán

Bejelentette Kolozsváron a Nest – Erdélyi Összművészeti Gyűjtőpont az idei Erdélyi Slam Poetry Bajnokságot megelőző előválogatók helyszíneit és dátumait. A Bulgakov kávéházban kedden este szervezett esemény házigazdája, Járai Richárd felhívta a figyelmet a 2019-es selejtezők újdonságára: a szervezőcsapatot elkíséri az Erdélyben először turnézó Slow Village budapesti hiphop formáció. A 2007-ben feltűnt Slow (azaz Zsigri Bé) producerként a magyarországi instrumentális hiphop/absztrakt hiphop színtér egyik legfontosabb alakja, aki 2016-ban létrehozta a Slow Village kvartettet Goulasch-sal, Nash-sel és Tinkkel.

Az első slam poetry előválogatót és koncertet a kolozsvári Flying Circus klubban tartják február 27-én,

másnap pedig a marosvásárhelyi Jazz látja vendégül a slammereket. A turné március 1-jén folytatódik a székelyudvarhelyi Felső G kávéházban, ezt követően a csíkszeredai Grundban mutathatják meg tehetségüket az érdeklődők. Az utolsó előválogatót március 3-án szervezik a sepsiszentgyörgyi Szimplában. A 2019-es Erdélyi Slam Poerty bajnokságot pedig valamelyik nyári fesztiválon rendezik meg.

„A terveink között szerepel, hogy középiskolás diákok számára is szervezzünk slam poetry bajnokságot. Szeretnénk olyan rádiós projektekbe is részt venni mint a múlt évi Silent Slam Tour, viszont ezúttal jó lenne élőben előadni a produkciót hangszer kíséretében. Továbbá a költészet napján is slammelünk, valamint március 15-én még nagyobb szabású eseménnyel szeretnénk megemlékezni” – mondta el érdeklődésünkre Banga Szilárd, a Nest alapítója.

Ugyanakkor kedden este

megnyitották a Slam Klub sorozatot a kincses városban, így a szervezendő eseményeken zsűri pontozza a versenyzőket.

Így a bátor jelentkezők szövegeit, előadásmódját öttagú csapat értékelte: André Ferenc, Jobbágy Júlia, Morar Ervin, Sarvadi Paul, Sárkány Tímea. A zsúfolásig telt teremben a barátok, slamkedvelők csettintéssel és tapssal fejezték ki tetszésüket. A pontszámok alapján első helyen Suciu Tina végzett, a második helyezést Csuszner Kálmán érte el, a harmadik pedig Oláh Márta lett.

A slam poetry elnevezésű, napjainkra világszinten önálló műfajjá érett verses vetélkedő az 1980-as évek közepén született az Egyesült Államokban. A középkori dalnokversenyekhez hasonlítható,

az amerikai kocsmakultúrából eredő slam poetry a kortárs költészet, a rap és a stand-up sajátos elegye.

A slam poetry előadó-költészeti műfaj 2006 óta divatos Magyarországon és az elmúlt években népszerűsége töretlenül ível felfelé. Erdélyben 2012-től van jelen érezhetően a műfaj, amely itt is nagy népszerűségre tett szert igen rövid idő alatt. „Szókimondás, színpad, szabadság – szerintem ez elég ok arra, hogy szeressem. Ha megkísérelném hasonlatban kifejezni, hogy mit jelent számomra a slam poetry, akkor azt írnám, hogy olyan, mint egy kulcs a számon a lakathoz” – jellemezte a slam poetryt az Irodalmi Jelennek Fehér Tamara, a műfaj egyik fiatal művelője.