Meghalt Eugeniu Iordăchescu, a Ceaușescu által lebontásra ítélt templomok megmentőjeként ismert bukaresti építészmérnök

MTI 2019. január 06., 16:46

Életének 90. évében elhunyt Bukarestben Eugeniu Iordăchescu építészmérnök, akinek 29 olyan épületet – köztük 13 műemléktemplomot és -kolostort – sikerült megmentenie a lebontástól, amelyek Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor megalomániás városrendezési terveinek útjában álltak.

Eugeniu Iordăchescu Fotó: Facebook/Asociatia Inginerilor Constructori Romania

Iordăchescut, akit 2016-ban a román ortodox egyház legrangosabb elismerésével, a Patriarkátus Keresztjével tüntettek ki, vasárnap helyezték örök nyugalomra.

Bukarestben a múlt század nyolcvanas éveiben csaknem 40 ezer épületet, köztük rengeteg műemléket bontottak le az úgynevezett „szisztematizálás” idején, hogy helyet csináljanak a diktátor által megálmodott, észak-koreai ihletésű palotának, a „Nép Házának” és az azt körülvevő új városközpontnak. Iordăchescunak, aki egy tervezőintézet műszaki igazgatója volt, sikerült meggyőznie Ceaușescut, hogy nem szükséges minden templomot lebontani, elég ha „elbújtatják” őket az új betonkolosszusok mögé.

Az építészmérnök által kidolgozott módszerrel az elköltöztetendő épületek alá betonlapot öntöttek, majd az egész építményt az erre a célra odakészített síneken egy darabban elvontatták. Így menekítették el Ceaușescu buldózereinek útjából Bukarest egyik legértékesebb műemlékét, a 16. századból származó Mihai Vodă kolostort, amelyet csaknem 300 méterrel arrébb és hat méterrel lejjebb költöztettek arról a dombról, ahol – a bukaresti parlament székházává vált – Nép Háza épült.
Összesen 13 műemléktemplom menekült így meg – többségük a fővárosban –, de a bukaresti „szisztematizálásnak” így is 22 templom és kolostor esett áldozatul.

Iordăchescunak lakóházakat és közigazgatási épületeket is sikerült módszerével megmentenie. Gyulafehérváron egy – a központi sugárút kialakítását akadályozó – 80 lakásos panelházat vágott ketté, és az egyik darabját 55 méterrel arrébb költöztette úgy, hogy a benne lakókat ki sem költöztették a „vonatozás” csaknem hat órás időtartamára.