Mihai Covaliu a Krónikának: a sport nem költség, hanem befektetés

Szucher Ervin 2018. december 10., 12:05

Nem pénzkiadásként, hanem befektetésként kell tekinteni a sportra és annak infrastruktúrájára szánt összegekre – jelentette ki a Krónikának adott interjújában Mihai Covaliu, a Román Olimpiai és Sportbizottság (COSR) elnöke.

Fotó: COSR

– A legutóbbi, Rio de Janieró-i olimpiai játékokon Románia önmagát múlta alul. Mire számít 2020-ban?

– Mielőtt a kérdésére válaszolnék, tennék egy kis kitérőt: jó volna, ha a sportot Romániában is, úgy ahogy a világ számos országában, nemzeti prioritásként kezelnék. A sport, egyáltalán a testedzés kéz a kézben jár az egészséggel és a neveléssel.

Amikor egy állam vagy egy nemzet nem tulajdonít különösebb fontosságot a sportnak, egyáltalán a testmozgásnak, és félresöpri az elsőbbségi lista végére, ott nagy bajok vannak.

Gondoljunk csak bele: a sport által, azon túl, hogy egészségesebb emberekké válhatunk, már gyerekkortól a munka, a csapattárs és az ellenfél iránti tiszteletre nevelhetjük gyermekeinket. Valahogy tudatosítani kellene a politikummal, a társadalommal, hogy a sportra szánt pénzekre ne költségként, hanem a gyermekeinkbe, a jövő nemzedékbe való befektetésként tekintsen.

Nos amikor Románia is így fog gondolkodni, az eredmények sem fognak késlekedni. Lesznek ismét európai, világ- és olimpiai bajnokaink. Amúgy a jelenlegi körülmények között is számítok néhány éremre, bármi is történne, egy ilyen célról soha nem szabad lemondani. Hogy hány és milyen éremre, nehéz lenne megmondani; ez nagyrészt az államnak a sporthoz való hozzáállásától függ.
 
– Mivel magyarázza, hogy 1990-től errefelé egyetlen kormány számára sem jelentett prioritást a sport?

– Nem akarok rossz lenni, de politikusaink valóban sokkal többet tehettek volna a sportért, a testmozgásért, az egészségért, egyáltalán azokért, akik őket megválasztották, és akiknek tényleg fontos ez is. Az az érzésem, hogy valami-valami csak elmozdult, csak hát mint minden, ez is lassan, rendkívül apró lépésekkel halad. Nagyon fontos volna, ha a sportért felelős beosztásokba hozzáértő emberek kerülnének, olyanok, akik élnek-halnak a sportért.

Fotó: COSR

 
– Valóban rengeteg múlik az állami szervek hozzáállásán, de az az érzésem, hogy ha a fogyatékkal élőknek szervezett olimpiáról, a paralimpiáról kezdünk beszélni, akkor a hazai mozgalom a saját háza táján kezdheti a tisztogatást.

– Ugyan külön bizottság foglalkozik a testi fogyatékkal élő sportolókkal és a paralimpián való részvételükkel, de mi is megpróbálunk megtenni mindent, ami tőlünk telik. Felkaroljuk, segítjük, bátorítjuk őket, elvégre ők is az országot és az olimpiai szellemet képviselik.
 
– Ha már az olimpiai szellemet emlegette, megkérdezném, mit tesz a Román Olimpiai és Sportbizottság annak érdekében, hogy visszaszorítsa a hazai lelátókon burjánzó szurkolói etnikai gyűlöletet?

– Kezdjük azzal, hogy a COSR egy apolitikus szervezet, amely a nemzetközi bizottság programját és szemléletét kívánja életbe ültetni. A nemzetközi szervezet eltökélt szándéka a népek, országok és földrészek között hidakat építeni. A jelszó a sportszerűség, béke, barátság és tisztelet. Egy igazi sportoló számára, amikor versenybe száll, nem számít az ellenfél származása, nemzeti hovatartozása, nyelve vagy vallása. Csak egy cél vezérelheti: megmutatni, hogy az adott sportágban vagy versenyszámban jobb nála.
 
– Mindez egy nagyon szép és nemes elmélet, de a kérdés a pálya széléről a más nemzetiségűek ellen büntetlenül uszítókról szólt.

– Sajnálatos, ami sokszor a lelátón történik. Azonkívül, hogy támad, sért, uszít, beárnyékolja a sporteseményt. Hisz annak egy show-nak, egy ünnepnek kellene lennie. Vegyük az angliai példát, ahol köztudott, hogy sokáig a futballhuligánok uralták a lelátókat. A nézők ma már nem az ellenfél játékosaival foglalkoznak, hanem sajátjaikat bátorítják, győzelem esetén pedig civilizáltan ünnepelnek. És ha netalán nem kedvenceik nyernek, a meccs végén képesek fejet hajtani, és megtapsolni a vendégcsapatot.

Ez így van rendjén, ezt kellene nekünk is megtanulnunk a tőlünk nyugatabbra élő szurkolóktól. 
 
– Miben látja a lelátók kiürülését? A szurkolói kultúra vagy a látvány hiányában?

– Ebben a kérdésben nem a nézőket okolnám. Egy látványos, minőségi, eredményes játékra manapság is megtöltik a tribünöket. Örvendetes dolog, hogy akárcsak külföldön, nálunk is kezd egyre több férfi beülni a sportrendezvényekre feleségével és gyermekeivel.