Még ebben az évben elkezdődhet a Kárpát-medencét lefedő falugazdászprogram

MTI 2018. november 08., 12:40

Jól képzett falugazdászok segíthetik a határon túli magyar gazdálkodók boldogulását: a tervek szerint a budapesti agrártárca hamarosan elindíthatja a programot, amelynek keretében számos támogatáshoz és pályázati pénzhez juthatnak hozzá az érintettek.

A hálózat működtetésére évi 420 millió forintot meghaladó összeg áll rendelkezésre. Ebből több mint száz külhoni szakember láthatja el fontos információkkal és a gazdálkodáshoz szükséges tanácsokkal a határon túl élő termelőket. Nagy István agrárminiszter a Magyar Idők napilapnak elmondta: a tárca ma már mintegy ötven agrárszervezettel működik együtt, rajtuk keresztül 500 ezer magyar gazdálkodó családot érnek el.

„A határon túli gazdaszervezetek elnökei évek óta jelzik, hogy az ottani magyar agrárvállalkozókhoz egyáltalán nem vagy nem kellő mértékben jut el a gazdálkodásukat elősegítő támogatási vagy szakmai jellegű tájékoztatás” – fogalmazott a tárcavezető. Ez egyrészt az államnyelv, illetve a modern információs technológiák nem megfelelő szintű ismeretéből, másrészt abból fakad, hogy nincs megfelelő érdekképviselete a magyar gazdák többségét jellemző kis- és középgazdálkodói rétegnek, illetve nem létezik kiépített, a gazdák szakmai orientációját szolgáló intézményrendszer az érintett országokban.

A Kárpát-medencei falugazdászprogram célja ezért az, hogy a határon túli agrárszervezetek olyan falugazdászokat alkalmazzanak, akik jól ismerik az államnyelvet, magas szintű informatikai ismeretekkel és agrárvégzettséggel rendelkeznek.

Így tényleges segítséget tudnak nyújtani az érintett gazdálkodóknak. „A programra elkülönített forrás olyan befektetett eszköz, amelynek multiplikatív hatása van. A falugazdászok munkájának eredményeként a külhoni mezőgazdászok bevonhatóvá válhatnak az anyaországi kül- és belkereskedelembe is, a támogatások által pedig megerősödhetnek a gazdaságok” – mutatott rá Nagy István.

A szakemberek legfőbb feladata az aktuális pályázati lehetőségekkel kapcsolatos tájékoztatás, valamint azon életképes, magyar tulajdonosi körrel bíró és minőségi élelmiszert előállító kis- és közepes agrárvállalkozások feltérképezése és regisztrációja, amelyek révén a külhoni magyarság gazdasági ereje növelhető. Emellett a tárca várakozásai szerint a falugazdászok a külhoni gazdaságfejlesztési programokban benyújtott pályázatok véleményezése terén, valamint a nyertes pályázatok ellenőrzése szempontjából is kiemelt szerepet tölthetnek majd be.