Félszáz bevándorlót találtak Nagylaknál egy mézet szállító teherautóban

MTI 2018. szeptember 11., 16:19

Ötvenhárom bevándorlót találtak kedden hajnalban a román határrendészek a nagylaki országúti határátkelőhelyen, egy román rendszámú teherautóban – közölte honlapján a határrendészet.

Mézeshordókkal együtt szállították a bevándorlókat Fotó: Román Határrendészet

A román-magyar határon hajnali két órakor Romániából való kilépésre jelentkező gépkocsi az iratok szerint mézet szállított Németországba. A határrendészek kockázatelemzés alapján vizsgálták át.

A tehertérből a mézes hordók mellől 32 férfi, öt nő és 16 kiskorú került elő. A 46 éves, román állampolgárságú sofőr azt mondta: nem tudott az utasokról.

Az előzetes vizsgálat alapján a határrendészek megállapították, a bevándorlók iraki, iráni és palesztin állampolgárok, a legtöbbjük menedékért folyamodott Romániában. Valamennyien azt közölték, hogy Nyugat-Európába szerettek volna eljutni.

A határrendészet közölte: a sofőr ellen embercsempészet, a bevándorlók ellen illegális határátlépési kísérlet miatt indul vizsgálat.