Az önámítástól mentes hazaszeretet példája: teljes tanulói életpályák teljesedtek ki a Nyilas Misi-egyesületnek köszönhetően
Hátrányos helyzetben élő, magyar nyelvű oktatásban részesülő diákok százai kapnak évek óta ösztöndíjat a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesületnek köszönhetően. Péntek János nyelvészprofesszor irányelvekről, a gyerekek fejlődéséről, elért eredményeikről beszélt a Krónikának.
– Milyen céllal és gondolattal hozták létre 2004-ben a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesületet, illetve az évek során mivé nőtte ki magát?
– Húsz évvel ezelőtt már nyilvánvalóvá vált, és tanárként folyamatosan tapasztalhattam, hogy az akkor újnak induló világban az állam által kötelezőként és ingyenesként garantált oktatás távolról sem ingyenes, és nem is kötelező. Szó sincs az oktatási rendszer által biztosított egyenlő bánásmódról, esélyegyenlőségről. Miután az előző század közepén politikai alapon diszkriminálták a fiatalokat (az „osztályellenség” gyermekeit), a század végén a pénz kezdett egyre inkább diszkriminálni. Az új politikai, hatalmi elitet ez láthatóan nem zavarta: a világ nagy részében így van, miért lenne ez másként nálunk. Polarizálódtak a jövedelmek, egyre szélsőségesebben oszlott meg a családok anyagi helyzete (ebben ma is vezetünk Európában), egyre nyilvánvalóbbá váltak és mélyültek a hátrányos helyzetek: a szegregáció törésvonalai, árkai és szakadékai. Falusi vagy lakótelepi környezetből, szórványból egyre kevesebb gyermek jutott el középiskolába, még kevesebb az egyetemre. Ezt akkor már a kutatások és a statisztikák is igazolták. Rögeszmémmé vált, hogy tenni kellene valamit. Több alkalommal beszéltem erről nyilvánosan, és egy ilyen, 2002 júniusában tartott előadást követően É. Kiss Katalin budapesti nyelvészprofesszor, akit nem hagyott nyugton, amit hallott, megkeresett, hogy próbáljunk elindítani egy támogató programot a tehetséges hátrányos helyzetűeknek. A program névadója is ő volt. Magyarországon az indulásban a Baptista Szeretetszolgálat segített bennünket, Kolozsváron az Iskola Alapítvány részéről Somai József.
2003 őszén indult a program mintegy 100 ösztöndíjassal, 2004-ben hoztuk létre saját egyesületünket, néhány évvel később Budapesten bejegyzett alapítványunkat. 15 támogatási év van mögöttünk, az ösztöndíjasok száma évenként 300–500 között mozgott, támogatóink száma is változott.
A támogatási összeg ebben az időszakban meghaladja a 2 millió eurót. Közben szaporodtak és mélyültek a szociális, a szociokulturális és a nyelvi környezettel összefüggő hátrányos helyzetek. Egyre hátrányosabb helyzetbe kerültek a falusi gyermekek a városiakhoz viszonyítva, a kisvárosiak a nagyvárosiakhoz viszonyítva, a lakótelepiek a városközpontiakhoz viszonyítva, a szakiskolások az elméleti líceumok tanulóihoz viszonyítva, a szórványbeliek a tömbben élőkhöz viszonyítva, az ingázók a helyben tanulókhoz viszonyítva, általában a magyar oktatás tanulói a románokhoz viszonyítva, a magyar anyanyelvű cigányok mindenkihez viszonyítva. Nem beszélve egyes családok saját nehézségeiről (munkanélküliség, betegség, árvaság stb.). Azt sem lehet elhallgatni, ezt ösztöndíjasaink beszámolóiból is látjuk, hogy gyakran az iskolai osztályokon belül a pedagógusok is „szegregálnak”.
Maga a rendszer is diszkriminatív, diszkrimináló. Ez annak is következménye, hogy az elit, különösen a hatalmi elit, amely a rendszer alakítója, szociálisan teljesen érzéketlen. És ebben a magyar elitek jelentős része sem kivétel – kivételek természetesen mindig vannak.
Hovatovább az a hamis látszat alakult ki, hogy tehetségek kizárólag a városi központokban születnek az elitek, az értelmiségiek gyermekeiként, és hogy ami azon túl van, azzal nem is érdemes foglalkozni. Ez alakítja aztán a könnyebb megoldást választó pedagógusok és iskolák gyakorlatát: a lemondás, a lebeszélés mindig egyszerűbb, mint a bátorítás, a felzárkóztatás. Nem vagyunk annyira naivak, hogy azt higgyük: a mi civil programunk egy szerény ösztöndíjjal mindezt ellensúlyozni képes. Úgy gondoljuk, és a 15 év bizonyítja, hogy a program biztató hátszél, bátorítás azoknak a tehetségeknek, akik elakadnának pályájukon.
– Az évek során milyen eredményeket értek el az ösztöndíjban részesülő diákok?
– Nem egyéves ösztöndíjról van szó: aki egyszer megkapta az ösztöndíjat, és továbbra is rászolgál, az alapprogramban az érettségiig élvezi a támogatást. Azt követően pedig, ha a támogatója vállalja, az egyetemi évek alatt a Barátság programban lesz ösztöndíjas. Így
mára már teljes tanulói életpályák teljesedhettek ki a program keretében: több mint ezren érettségiztek az évek folyamán, többségük egyetemre is felkerült: fiatal orvosok, mérnökök, tanárok, újságírók, képzőművészek és zenészek vannak korábbi kedvezményezettjeink között.
Erről néhányan maguk vallanak a honlapunkra is felkerült leveleikben. A honlapunkon egyébként megtekinthető az az „önkontrollos hatásvizsgálat”, amelyet ezzel kapcsolatban végeztek munkatársaink. De például a programot működtető titkárságunk közgazdász-diplomájú pénzügyi referense maga is ösztöndíjasunk volt iskolás éveiben.
– Az elért eredményeket, fejlődésüket milyen módon mutathatják meg a diákok a támogatóknak, valamint az egyesület tagjainak?
– Minden iskolai félév végén kötelezően beszámolnak támogatójuknak munkájukról, helyzetükről, előrehaladásukról. Az egyesület titkársága vigyáz arra, hogy ne szakadjon meg a kapcsolat a támogató és az ösztöndíjas között. Ezenkívül évente tartunk tehetségnapot Kolozsváron, amelyre ösztöndíjasokat és támogatókat is meghívunk. Ebben az évben május 5-én, a 15 éves évfordulóra való tekintettel, Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében volt ilyen bemutatkozás, 5 évvel korábban a Magyar Tudományos Akadémián. Ezt azért is tartottuk fontosnak, mivel a támogatók többsége magyarországi magánszemély, különösen sokan az akadémiai szférából, a tudósok köréből.
– A 2017-es adatok alapján a támogatók listáján 388 személy szerepel. Az elmúlt egy évben változott, növekedett ez a szám? Mivel magyarázható, hogy a legtöbben Magyarországról csatlakoztak a programhoz?
– A támogatók száma változik, jelenleg közel 400 aktív támogatónk van. Voltak ennél többen, talán kevesebben is. Nem a mindenáron való bővítésre törekszünk, hanem a stabilitásra, és arra, hogy olyanokon segítsünk, akik megérdemlik, és rá is szorulnak az ösztöndíjra. A legtöbb támogatónk valóban Magyarországról van, és mint említettem, nagyon sokan a tudományos körökből. De vannak a nyugat-európai országokból és Amerikából is (a teljes térkép szintén ott van a honlapunkon). Külön elismerés illeti leghűségesebb támogatóinkat, akik a kezdetektől velünk vannak, és külön azokat, akik honlapunkon „kiemelt támogatóként” név szerint is szerepelnek. A lényeg, hogy
a programot civilek éltetik, nincs közvetlen állami költségvetési vagy egyházi háttere: magánszemélyek bizalmára és felelősségére épül, a bizalom ereje és értéke tükröződik benne.
Magyarországról a tudós körökből származó támogatás teljesen érthető: ez a kör pontosan tudja, mit jelent a tudás, az iskolai végzettség, a tehetség kiteljesítése. Nálunk sokkal kisebb a tudás presztízse. Mások azért támogatnak bennünket, mert innen mentek el ők vagy az őseik, és így nem közömbös számukra az erdélyi magyarság helyzete, jövője. Tudják, hogy a jövő tekintetében egyetlen jó befektetés van: ha vigyázunk tehetségeinkre, nem hagyjuk elkallódni őket. Sólyom László volt köztársasági elnök azt mondta fővédnökként egyik budapesti ünnepi rendezvényünk köszöntőjében, hogy „a Nyilas Misi támogatása az önámítástól mentes hazaszeretet példája”. Legtöbbre a hazai támogatásokat értékeljük, és sajnáljuk, hogy ebből van a legkevesebb.
– Mekkora igény mutatkozik arra, hogy a támogatók személyes kapcsolatot alakítsanak ki a diákokkal?
– A személyes kapcsolat nagyon sokat jelent, sokszor jóval többet, mint maga az ösztöndíj. Megható történetei vannak az elmúlt másfél évtizednek: életre szóló emberi kapcsolatok a családok között is, nem csupán a támogató és az ösztöndíjas közt. A kapcsolat sok esetben mégis egyoldalú: az ösztöndíjast kötelezhetjük és kötelezzük is arra, hogy rendszeresen beszámoljon támogatójának, a támogatót viszont semmire nem kötelezhetjük. Neki ebben szabad döntése van, és mi ezt tiszteletben tartjuk.
– Jelenleg hány diák részesül ösztöndíjban, és főként milyen megyékből, iskolákból jelentkeztek a programba?
– Jelenleg az alapprogramban (7–12. osztály) 220-an vannak, a Barátság programban (egyetemi hallgatók) 96-an. Honlapunkon megtalálható az ösztöndíjasok térképe: azon látni lehet, hogy Erdély minden részéből vannak ösztöndíjasaink.
A pályázatban megfogalmazott feltételeink mindenkire egyformán érvényesek: a pályázók között nem teszünk különbséget sem regionálisan, sem felekezeti, sem etnikai szempontból
(cigány ösztöndíjasaink is vannak természetesen, lehetnek románok is, amennyiben magyar iskolába járnak). De a másfél évtized pályázati anyagaiból, a tanulók által jelzett problémákból látni lehet, hol sűrűsödnek a „hátrányos helyzetek, és hogy hol vannak nagy gondok a magyar nyelvű oktatással.
– Pontosan hol?
– A nagy régiók közül érzékelhetően nehéz helyzetben vannak a partiumi falusi családok és iskolák, hasonlóképpen a székelyföldi kistelepülések, a kistelepüléseken élő nagycsaládok, nagyon sok falusi iskola, a mezőségi szórványok.
– Az egyesület a 2015/2016-os tanévtől a kárpátaljai, magyar nyelven tanuló, tehetséges és hátrányos helyzetű tanulókat is bevonja az ösztöndíjprogramba. Mekkora érdeklődés mutatkozott részükről?
– Kárpátalján még nehezebb helyzetben vannak a családok, a magyarul tanuló gyermekek, mint nálunk. Van, kiket támogatni, és indokolt a támogatásuk. Ezt a támogatók közül többen szorgalmazták, mi azonban innen Kolozsvárról ezt közvetlenül nem tudtuk megszervezni, adminisztrálni. De megtehettük ezt a budapesti alapítványunkon keresztül, és vállalkozó is akadt Kurtán Zsuzsanna professzor asszony személyében, akinek a sokféle nehézség ellenére sikerült megszerveznie az ottani támogatást jelenleg 22 ösztöndíjassal.
– A Barátság program miben tér el a tehetségtámogató programtól, milyen feltételei vannak?
– A Barátság programnak egyetlen feltétele van azon kívül, hogy a korábbi ösztöndíjas egyetemen tanul tovább, és ez az, hogy a támogató vállalja a folytatólagos támogatást. Ebbe a döntésbe, a további kapcsolatba mi már nem avatkozunk bele, csak adminisztráljuk az ösztöndíjat.
– A Bánffy Miklós- és Tanítvány ösztöndíjnak köszönhetően már az egyetemisták is támogatásban részesülhetnek. Esetükben milyen szempontokat vesznek figyelembe?
– Egyetemistákat eddig is támogattunk a Barátság programban. Még nincs két éve, hogy kivételesen két, nagy összegű támogatáshoz jutottunk. Az egyik Oplatka András Zürichben élő, nemzetközileg is ismert történésznek, újságírónak, fordítónak köszönhető, aki a Prima Primissima díjának teljes összegét osztotta meg egy hasonló célú kelet-magyarországi egyesület és a mi egyesületünk között. A másik adomány egy zentai orvosnő, dr. Korponai Erzsébet hagyatékaként került hozzánk. Az adományozóval egyetértésben kapta ez a kiemelt ösztöndíj a Bánffy Miklós-ösztöndíj nevet: kiemelkedően tehetséges és rászoruló, esetleg krízishelyzetben lévő egyetemi hallgatónak ítéljük oda, havi mintegy 100 euró értékben (kivételes rászorultság esetén és kiemelkedő teljesítmény alapján középiskolás tanuló is megkaphatja). Jelenleg 4 egyetemi hallgató és 1 középiskolás tanuló részesül ilyen ösztöndíjban. A Tanítvány ösztöndíjat nagyjából hasonló feltételekkel 2017-ben alapítottuk a kolozsvári kőszikla baptista gyülekezet támogatásával.
– Jelenleg milyen feltételeknek kell eleget tenniük az ösztöndíjprogramokba jelentkező diákoknak, illetve mi a pályázat határideje?
– Az alapprogram szokásos évi pályázatát hirdettük meg májusban július végi jelentkezési határidővel.
Az alapfeltételek nem változtak: olyan, arra érdemes és rászoruló tanulók szülei vagy gyámjai pályázhatnak, akik az előző tanévben legalább 8.50-es általánossal zárták a 6., 7., 8., 9. vagy 10. osztályt, és tanulmányaikat továbbra is magyar nyelven folytatják. Feltétele még a pályázatnak, hogy a családban az egy főre eső havi jövedelem ne haladja meg a 650 lejt.
Nagyon fontos, hogy csak olyanok pályázzanak, akik a meghatározott feltételeknek nemcsak formálisan felelnek meg, hanem a valóságban is. A pályázat teljes anyagáról az egyesület honlapján (www.nyilasmisi.ro) vagy telefonon (0264-531153) lehet tájékozódni. Az elbírálást az egyesület kuratóriuma végzi fele részben a hátrányos helyzet figyelembevételével (a család nagysága, helyzete, betegség, munkanélküliség, ingázás stb.), fele részben pedig mindazok alapján, amelyek a tanuló képességeit, tehetségét, tanulási kedvét és szorgalmát bizonyítják. A pályázati felhívás egyébként mindig az erdélyi civil világ egészéhez szól: aki teheti, lépjen be a támogatók közé. Ennek nincs határideje, bárki bármikor megteheti.