Legalább harmincan életüket vesztették egy itáliai hídomlás következtében

MTI 2018. augusztus 14., 18:56

Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter közlése szerint 30 körül van a genovai hídomlás halálos áldozatainak száma, és sok a súlyos sérült. Szakértői vélemény szerint szerkezeti gyengeség okozta a létesítmény összeomlását.
 

Leszakadt az A10-es autópálya egyik hídjának egy része Olaszországban – jelentette az olasz mentőkre hivatkozva az Adnkronos hírügynökség. A Sky TG24 olasz hírtelevízió azt jelentette, hogy a Morandi híd 200 méteres, egy folyó és egy ipari övezet fölött átívelő szakasza omlott le. Az olasz rendőrség a Twitteren azt közölte, hogy hirtelen heves vihar támadt, mielőtt az építmény összedőlt.

Az olasz közlekedési miniszter, Danino Toninelli hatalmas tragédiának nevezte a balesetet. Egy szemtanú a Reuters hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy nyolc vagy kilenc járművet látott a hídon, amikor a baleset történt, amelyet apokaliptikusként írt le.

Kétszáz tűzoltó vonult ki a mentéshez. Közlésük szerint félő, hogy gázvezetékek is megsérültek a leomló hídtól. Egyes hírek szerint két áldozatot sikerült élve kimenteni a törmelék alól, őket helikopterrel vitték kórházba.

Az autópályahíd a francia határ közelében van, üdülőhelyekhez is vezet. A forgalom élénk volt a balesetkor, mivel szerdán munkaszüneti ünnepnap lesz Olaszországban. Giuseppe Conte olasz miniszterelnök közölte, hogy Genovába utazik, Elisabetta Trenta védelmi miniszter felajánlotta a hadsereg segítségét a mentésben.

Az A10 a francia határon fekvő Ventimiglával köti össze Genovát. A Morandi hidat 1967-ben avatták fel. Kilencven méter magas és egy kilométer hosszú, két pillér közti legnagyobb távolsága 200 méter. A hatóságok első feltételezése szerint szerkezeti gyengeség okozhatta a tragédiát.

A bukaresti külügyminisztérium közleménye szerint az olasz hatóságok nem értesítették Románia torinói konzulátusát arról, hogy román áldoztai is lennének a genovai balesetnek. A román állampolgárok a +39 011 249 57 75;+ 39 011 249 52 64; + 39 011 249 50 64; + 39 011 235 90 35-es telefonszámokon kérhetnek konzuli segítséget.

A budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kedd délután az MTI-vel közölte, a jelenlegi információk alapján nincs magyar érintettje a genovai hídomlásnak, hangsúlyoztáj ugyanakkor, hogy még tartanak a mentési munkálatok az autópályán.