Munkaerőhiány: mindenki több fizetést akar – a humánerőforrással történő megfelelő foglalkozás is pótolhatja a hatalmas űrt
Hivatalos becslés szerint legalább egymillió ember hiányzik a romániai munkaerőpiacról. Nagyon sok cégvezető keres munkatársakat, mások pedig azon iparkodnak, hogy a meglévőket megtartsák.
Tulajdonképpen senkit nem lepett meg – legkevésbé a vállalkozókat – Eugen Teodorovici pénzügyminiszter minapi bejelentése, miszerint egymillió ember hiányzik a romániai munkaerőpiacról. A különböző források az ország határain túl dolgozó romániai munkavállalók számát 3 és 4 millió közöttire teszik, ez a munkaképes réteg hiányzik a hazai gazdaságból.
Miközben a rendszerváltás óta az ország elveszítette lakosságának legalább 17 százalékát – ebből az aktív lakosság számaránya lényegesen magasabb –,
a külföldi munkavállalók által teremtett űrt csak fokozza a kilencvenes évekre összeomlott szakiskolai és szaklíceumi képzés.
Az utóbbi néhány évben újraindult ugyan a szakmunkásképzés, de az előző évtized rossz tapasztalatai miatt ez az oktatási forma ma sem népszerű. A meghirdetett helyekre legtöbbször nincs elegendő jelentkező. A hazai munkaerőpiac ördögi körben mozog.
Kun Árpád, egy Kolozsvár közeli autószerviz tulajdonosa arra panaszkodik, hogy bár három héten át hirdetett a helyi Paprika Rádióban – autószerelő szakmunkásokat keres –, a hirdetés ideje alatt senki nem hívta fel telefonon. A magyarfenesi vállalkozó szerint nem egyedi esetről van szó, az összes környékbeli üzletember ismerőse hasonló gondokkal küzd. Az autószerelő szakember szerint már rég illúzió, hogy jól képzett szakmunkásokat lehessen alkalmazni. Rendszerint olyanok jönnek, akiket egy-két év alatt ő maga tanít meg a szakmára, majd többnyire továbbállnak, mert úgy gondolják, már értenek annyira a szakmához, hogy saját szakállukra vállaljanak kocsijavítást.
„A mai világban nagyon nehéz új szakmunkást alkalmazni, és nagyon nehéz a meglévőket megtartani” – magyarázza a szerviztulajdonos, aki szerint
hiába kap egy jó autószerelő közel ezer eurós nettó bért, mert ha valamiért megsértődik, vagy valamivel jobb fizetésajánlatot kap, továbbáll.
Kun úgy véli, a Nyugat-Európában kínált munka bére azért tűnik sokkal többnek, mert vendégmunkásként a hét minden napján, reggeltől estig dolgoznak. Aki viszont beleszámítja, hogy itthon van a családja mellett, és a hétvégéi szabadok, mindent egybevetve Erdélyben is kijöhetnek a számításai.
Építőipari vállalkozóként a kolozsvári Kádár Zsolt azért van kissé jobb helyzetben, mert maga toborozza a munkaerőt Székelyföldről és Csángóvidékről, ahol a kolozsvári szintű keresetek vonzóak, főleg, ha szállást is tud biztosítani. Ezzel együtt ő is munkaerőhiánnyal küzd, mert az érkezők még nem értenek annyira a kőművességhez, hogy nagyobb szakértelmet igénylő munkát bízzon rájuk. A tíztagú csoportban mindössze négy jó szakember dolgozik, a többi most tanulja a szakmát, ami késlelteti a felvállalt munkák átadási határidejét.
– panaszolja a vállalkozó.
Néhány külföldön dolgozó erdélyi magyar munkavállalóval is felvettük a kapcsolatot, akiket arra kértünk, mondják el, milyen feltételek mellett térnének haza. A három megkérdezett az alacsony hazai bérekkel magyarázza, hogy nem itthon, hanem Nyugat-Európában dolgozik. K. Lajos építőipari szakmunkás négy éve van távol Szilágyságban élő családjától, amelyet évente háromszor lát.
„Tizenöt évet dolgoztam Erdélyben kőművesként, amíg úgy döntöttem, hogy távozom. Kézbe nagyobb összeget fizettek, de a munkakönyvemben mindig minimálbér szerepelt. Amire nem tudtunk kölcsönt felvenni, nem tudtunk egyről kettőre haladni” – panaszolja a középkorú férfi, aki azt tervezi, hogy még egy évet kinn dolgozik, utána hazatér, mert öt év svédországi legális munkavállalás után minimálnyugdíjra jogosult, ami nagyobb a romániai átlagnyugdíjnál.
Erika öt éve Nagy-Britanniában pincérkedik, azelőtt hajón dolgozott. Érettségi után távozott Marosvásárhelyről, és azt mondja, már nem sok értelmét látja annak, hogy hazatérjen.
– magyarázza. Bárdos Aranka helyzete annyiban más, hogy kéthetente Zilahról ingázik egy München melletti kis településre, ahol idős embert gondoz. Amikor elvégezte az asszisztensképzőt, hirdetésre jelentkezett, és azonnal felvették, menet közben tanult meg németül. Kéthetente váltják egymást egy másik szilágysági fiatalasszonnyal. „Nagyon nehéz ez a két hét, mert állandóan a beteg mellett kell légy, de kibírható. Annyit keresek, mintha itt három hónapot dolgoznék nővérként” – mondja Aranka, aki ezt csak átmeneti pénzkereseti lehetőségként vállalja, amíg sikerül befejezni most épülő otthonukat. Utána itthon helyezkedne el az egészségügyben.
Dácz Tibor közgazdász, a Magyar Unitárius Egyház gazdasági előadó-tanácsosa két egyházi tulajdonú, vendéglátóipari kft.-t felügyel Kolozsváron. Megfogalmazása szerint ma
Romániában a legkevésbé megfizetett szakterületek küszködnek a legnagyobb munkaerőhiánnyal.
„Hiányzik a takarító személyzet, a vendéglátóipari alkalmazott és a legkülönbözőbb szakmunkás, ezeket a romániai bérezési rendszerben mindig rosszul fizették meg. Ezekben a szakmákban Nyugat-Európában sokkal többet lehet keresni, így érthető, hogy aki teheti, odamegy” – magyarázza a baj egyik okát a gazdasági szakember.
Az alacsony fizetések mellett a munkaerőhiány másik fő oka a hiányos szakképzés. A hogyan tovább kérdésére válaszolva Dácz szerint ezt nem lehet parancsszóra történő fizetésemeléssel orvosolni.
A gazdaság nem marad versenyképes, ha most kitalálnánk, hogy 30-40 százalékkal megemeljük a fizetéseket. A béremeléssel párhuzamosan kell haladjon a technológiai fejlesztés és a hatékonyság növelése.
Dácz szerint ha megkérdezzük az alkalmazottakat, mindenki a fizetést teszi az első helyre. A humánerőforrás-politika azonban ennél több. Amelyik cég csapatépítéssel, folyamatos szakképzéssel és jó szóval motiválja alkalmazottait, ott a kisebb fizetés is vonzó lehet. Nálunk a humánerőforrás kultúrája most kezd fejlődni. Eddig főleg multinacionális cégek foglalkoztak vele, mert ők már korábban felismerték a jelentkező munkaerőhiányt, most azonban a közepes és kis cégek is egyre többet fordítanak alkalmazottaik megtartására.
Dácz szerint áttörést hozhatna a romániai munkaerőpiacon a szakképzés állami felkarolása és új, pozitív színben történő bemutatása. „Minél több fiatalt bátorítani kell arra, hogy szakmát tanuljon. A szülők is fel kell hogy ismerjék, nem vagyunk egyformák: sokan jobban boldogulnak az életben egy jó szakmával, mintha továbbtanulnának” – fogalmaz Dácz Tibor.
Geréb László székelyudvarhelyi közgazdász, egyetemi oktató, a kis- és középvállalatok jó ismerője szerint a munkaerő egyre inkább az erdélyi nagyvárosokba összpontosul.
A fiatalok számára a mezővárosok, a kisvárosok, illetve a falvak nem tudnak kellően hívogatóak maradni. Ezek a települések nincsenek halálra ítélve, csupán profiltisztításra szorulnak.
Ez a szakember szerint azt jelenti, hogy azok a cégek maradnak meg, amelyek profi menedzsmenttel rendelkeznek, tevékenységüket nyereségessé tudják tenni, valamint tisztességes fizetést biztosítanak az alkalmazottaknak. Geréb szerint más út nincs, az egyre nagyobb munkaerőhiány új stratégiák kidolgozására készteti az életképes vállalatokat.
Geréb László is úgy véli, hogy a szakoktatás újragondolása lehet a jó megoldás. A közgazdász szerint nem csupán a képzés, hanem az iskolák és a munkaerőpiac közötti kapcsolat is megszakadt. Ezt próbálja újjáépíteni az utóbbi években bevezetett duális képzés, amely azonban csak aprólékosan fejti ki pozitív hatását.
A székelyföldi szakember pozitív előrelépésnek tartja, hogy az utóbbi években a romániai bérek erőteljes növekedésnek indultak, ami akár megoldást is jelenthet a problémára. „Csak az elmúlt két évben 25 százalékkal nőtt az átlagbér” – emlékeztet. Tehát van bizonyos szintű bérfelzárkózás, amely javarészt a jelentős állami fizetésemelésekkel magyarázható.
A román munkaerőpiac számára további nagy kihívás, hogy a nyugati országokat is hasonló munkaerőhiány sújtja, és bár nem ilyen mértékben, de ott is növekszik a kereset, emiatt a fejlettebb államok elszívó hatása továbbra is jelentős.
Geréb László szerint újfajta megoldás körvonalazódik az erdélyi munkaerőhiány orvoslására. A romániai cégeknek leányvállalatot kell nyitniuk Németországban, Angliában, tehát egy nyugati fejlett államban. Ha az alkalmazottakban a magasabb fizetés iránti igény felmerül, külföldön ugyanannál a vállalatnál helyezkedhetnek el, amelynél korábban dolgoztak. Így a cég nem veszíti el szakképzett munkásait, valamint két lábon áll.
Ehhez a vállalatnak csak egy kiváló kapcsolati személyt kell találnia az adott országban, aki beindítja az ottani ügyeket. Közben ez a munkavállalónak is biztonságérzetet nyújt, hiszen hazaköltözés esetén sem marad állás nélkül. A munkások fél évet itthon, fél évet pedig külföldön dolgozhatnak.
Eddig mintegy tíz székelyföldi vállalat nyitott németországi leányvállalatot, ezek a kezdeményezések mind sikerrel jártak: az üzemek megtartották szakembereiket, miközben jó munkalehetőséget biztosítanak számukra.
„Két-három év alatt olyan cégeink lettek, amelyek már több millió eurós projektekkel dolgoznak, miközben néhány éve még azon gondolkoztak, hogy hazai vállalatukat is be kell zárniuk, mivel minden szakemberük elment” – magyarázta Geréb László.