Színházi invázió Erdélyben és a Partiumban – Köllő Csongor főszervező a három várost érintő utazó fesztiválról
Kibővült programkínálattal, új útvonalon, de a kezdeti irányelvekkel szervezi meg augusztus 11–23. között a 3. KaravanAct fesztivált a kolozsvári Shoshin Színházi Egyesület. Köllő Csongor, az utazó színházi rendezvény főszervezője a változásokról, a társulatok közötti együttműködésről, a tudatos kihívásokról b
– 2015-ben rendeztétek meg első alkalommal a KaravanAct utazó színházi fesztivált azzal a céllal, hogy újragondoljatok és életre keltsetek egy régi hagyományt: az utazó színházak, utazótársulatok hagyományát. Azóta mennyit változott, mivé nőtte ki magát a rendezvény?
– Az egyik legfontosabb újítás, hogy tavaly úgy döntöttünk, kétévente szervezzük meg a fesztivált, mert rengeteg munkát igényel, és azt szeretnénk, ha lenne elegendő időnk és energiánk minden kiadáshoz. Tavaly ezért maradt el a fesztivál, és nem más okokból.
Egy másik fontos újítás az eddigiekhez képest, hogy az előadásokon, műhelyfoglalkozásokon, utcai felvonulásokon kívül a zene is helyet kap a fesztiválon egy nagyon izgalmas koncert formájában. A másik szembetűnő változás – ha valaki követte az előző két kiadást –, hogy megváltozott az útvonal. Az előző alkalmakkor Kolozsváron kívül Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön fordultunk meg, idén pedig Nagyvárad, Szatmárnémeti és Kolozsvár ad otthont a fesztiválnak. Most tulajdonképpen új utat járunk be, új irányba indul a karaván a harmadik kiadáson.
– Milyen tematika köré épül a szombaton kezdődő fesztivál?
– Az első pillanattól kezdve az egyik fő szempontja és kihívása a KaravanAct feszitválnak az volt, hogy
Továbbá keressünk alternatív helyszíneket, vagy egyáltalán lépjünk ki az épületekből. Idén még jobban ráerősítettünk erre a nyílt téri vagy utcai jellegre, hiszen a rendezvény keretében lejátszódó kilenc előadásból öt utcai vagy szabadtéri produkció. Tehát az egyik vezérelv, hogy elfoglaljuk a tereket, kivigyük a színházat az utcára, nyílt térre, és hogy az adott városok lakóinak próbáljuk meg az előadásokon keresztül más színben megmutatni a saját településüket, azokat az utcákat, ahol ők élnek, és ahol nap mint nap járnak.
– Főként a főtereken lehet megtekinteni az előadásokat?
– Nemcsak a főtereken, hanem forgalmasabb utcákon, sétálóutcákon, kisebb tereken. Kolozsváron például három utcai előadás lesz: a Mátyás-ház előtti téren indul, és mivel különböző helyszíneken játszódik, a nézők „sétálnak az előadással”, így bejárjuk a Karolina tér körüli utcákat. Viszont lesz olyan előadás is, amelyet az adott város főterén visznek színre, például Nagyváradon az Invázió (Invasion) című produkció a Szent László téren játszódik, illetve lesznek olyan előadások, amelyeket múzeumok udvarán mutatnak be. A KaravanAct ezen a téren is változatos, az udvarokat, kisebb-nagyobb utcákat, tereket, illetve a főtereket is mind bevonjuk.
A programban szerepelnek benti előadások is, amelyek javarészt nem klasszikus színházi épületekben kapnak helyet, hanem kápolnákban vagy kolostorokban. Például Kolozsváron a ferences kolostorban három előadás játszódik, Nagyváradon a Posticum kulturális központ kápolnájában pedig egy produkció. Ezenkívül figyeltünk arra is, hogy lehetőleg minden korosztályt lefedjünk, ezért szerepel egy nagyon izgalmas bábszínházi előadás a programban, illetve vannak olyan produkciók, amelyeket az egész család élvezhet, kicsik és felnőttek egyaránt.
– Az idei fesztiválon hét társulat vesz részt négy országból, és augusztus 23-ig gyakorlatilag nap mint nap együtt dolgoztok, utaztok. Mennyire könnyű az együttműködés?
– A tapasztalat azt mutatja, hogy ezzel nincs gond. Ez az egyik kihívása a fesztiválnak, illetve szándékos és tudatos a részünkről pontosan azért, hogy ebben is különbözzön egy klasszikus fesztiváltól, ahová megérkezik a társulat, elpróbálja az előadást, eljátssza és hazamegy. Így sem a helyszínnel, a várossal, az ottani színészekkel nem ismerkedik meg, és legtöbbször bármilyen más előadás megtekintésére sem nyílik lehetőség. Ez tudatos kihívás magunk felé, hogy végig együtt utazunk, de tapasztalataim szerint ez nagyon jól működik, nagyon hasznos mindenkinek, mert
Továbbá sokat lehet tanulni egymástól, mivel workshopokat is tervezünk, ahol gyakorlatilag különböző technikákkal ismerkedhetünk meg.
– Milyen szempont szerint válogattátok ki a társulatokat, illetve ki döntötte el, hogy milyen előadások kapnak helyet a fesztiválon?
– Olyan társulatokat hívtunk, amelyeknek ismertük a munkáját, és akikről azt gondoltuk, hogy egyrészt megfelelnek a KaravanAct által képviselt elveknek, másrészt pedig olyan típusú előadásokat tudnak hozni, amelyekkel Erdélyben, Romániában ritkán lehet találkozni. A fő szempont az volt, hogy
A döntést Györgyjakab Enikővel közösen hoztuk meg fesztiválszervezőkként és a Shoshin Színházi Egyesület vezetőiként.
– Mekkora érdeklődés szokta övezni a fesztivált, milyen korosztályt sikerül megszólítani?
– Mivel az előző két kiadáson is figyeltünk arra, hogy több korosztályt megszólítsunk, ezért nagyon változatos a közönség: gyerekek, fiatalok, felnőttek és idősek is eljönnek az előadásokra kisebb-nagyobb számban. Nyilván ez óriási provokáció önmagunkkal szemben, hiszen nemcsak abban a városban szervezzük az eseményt, ahol mi egyébként lakunk és dolgozunk, hanem számunkra idegen városokban is, ahol kevésbé ismerjük a helyi viszonyokat, az embereket, ahol lehet, hogy alig hallottak rólunk. Ezért próbálunk minden városban minél több partnerrel együttműködni, bevonni minél több helyi szervezetet, hogy rajtuk keresztül is tudjuk elérni az ottani lakosokat.
Idén megpróbálunk még nagyobb hangsúlyt fektetni a kommunikációra, különböző dizájnokra és reklámanyagokra, illetve még alaposabban végezni ezt a munkát, és úgy gondolom, hogy harmadik nekifutásra sikerült jobban felkelteni az érdeklődést. Ez tűnik ki a visszajelzésből, úgyhogy remélem, hogy minél többen lesznek kíváncsiak az érdekes előadásokra és izgalmas társulatokra.