Pénzre várnak a megemelt fizetések és az elégtelen visszaosztások miatt „kizsebelt” önkormányzatok

Bíró Blanka , Simon Virág 2018. július 19., 10:05

A közelmúltban több ízben is emelték a közalkalmazottak bérét – első hallásra ez örömteli hírnek számított, csakhogy emiatt egyes önkormányzatoknál hamarosan a működési költségeket és a fizetéseket sem tudják rendezni. A lapunknak nyilatkozó településvezetők abban bíznak, hogy a nyári országos költs&e

Fotó: Gecse Noémi

Sok település elöljárója arra vár, hogy a kormány heteken belül kiegészítse a költségvetést és orvosolja az önkormányzatok hiányát, különben a minimális működéshez szükséges kiadásaikat, a fizetéseket sem tudják fedezni. A lapunk által megszólaltatott érintettek szerint ha erre legtöbb egy hónapon belül nem kerül sor, a települések egy része jelentős gondokkal szembesül.

Horváth Anna, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke a Krónikának elmondta, már az év első felében több településről jelezték – nemcsak Székelyföldről, hanem a szórványban tevékenykedő RMDSZ-es önkormányzati vezetők is –, hogy

a jelenlegi visszaosztás gyakorlatilag a működéshez szükséges minimális összegeket sem biztosítja.

Kifejtette, erre a szövetség vezetői, parlamenti képviselőik is felhívták a kormány figyelmét, és azt a választ kapták, hogy az év közepén – tehát most – esedékes költségvetés-kiegészítéskor rendezik a megszorult önkormányzatok hiányát, és megkapják a pénzt, ami ahhoz szükséges, hogy „végigvigyék” az évet. „Várjuk, hogy megszülessen a döntés a költségvetés-kiegészítésről. Bízunk benne, hogy ez hamarosan megtörténik” – mondta Horváth Anna.

A Maros Megyei Tanácsnál öt község jelentette, hogy nem tudják év végéig biztosítani a megemelt fizetéseket.

Lukács Katalin sajtószóvivőtől meg-tudtuk, hogy Nyárádmagyarósón, Csíkfalván, Görgényoroszfaluban, Székelyhodoson és Havadon nincs pénz a fizetések biztosítására. Ilyen esetben a polgármesteri hivataloknak a kormánynak kell jelezniük, hogy nincs pénzalapuk a bérekre. A bejelentéseket a megyei tanács fogja továbbítani.

Fizetésekre semmiképp nem tudunk pénzt adni, ezt a helyi költségvetés elfogadásakor kell/kellett volna egész évre biztosítaniuk a helyi önkormányzatoknak”

– mondta a sajtószóvivő. Lukács Katalin hozzátette, hogy a megyei tanács csak beruházásokra, önrész biztosítására tud pénzt utalni a városoknak, községeknek, s ezt is csak abban az esetben, ha a megyei önkormányzat is többletforráshoz jut adóvisszaosztásból vagy más kormányalapokból. Eddig hét településről jelezték, hogy szükségük lesz ilyen jellegű támogatásra, ha erre lehetőség nyílik a költségvetés-kiegészítéskor.

Fizetés nélküli szabadság?

Dicsőszentmárton polgármestere, Sorin Megheșan eközben cáfolta, hogy arra kényszerítené a városháza alkalmazottait, hogy fizetés nélküli szabadságra menjenek. Ugyanakkor elismerte: nincs elegendő pénzalapjuk, hogy egész évben folyósítsák a megemelt fizetéseket – erre most keresik a megoldást.

Év elején tudtuk, hogy a megemelt fizetések biztosítására csak hét hónapig futja a pénzalapunkból. Személy szerint sokkal fontosabbnak tartom a befektetéseket, s éppen ezért erre elegendő pénzalapot biztosítottunk.

Amikor a könyvelőnő figyelmeztetett, hogy nincs pénz a fizetésekre, akkor a kollégák javasolták, hogy aki akar, vegyen ki fizetés nélküli szabadságot, hogy hosszabb ideig jusson pénz a fizetésekre” – fogalmazott Megheșan, aki szerint előző években is voltak olyan kollégák, akik fizetés nélküli szabadságot igényeltek, különböző személyes okokra hivatkozva.

Nincs kiút? Dicsőszentmártonban cáfolják, hogy fizetés nélküli szabadságra küldik a városháza alkalmazottait, de valóban nincs elegendő pénzük

„Én most ezzel nem értettem egyet, mert minden munkatársra szükség van, hogy megfelelően működjön a városháza.

Azt javasoltam, hogy csökkentsük a fizetéseket a tavaly decemberi szintre egészen év végéig, amikor majd eldöntjük, hogy mi legyen a jövőre nézve. Ezt a döntést a helyi tanácsosok fogják meghozni júliusi ülésükön, de én ragaszkodom ehhez a javaslathoz”

– tette hozzá a polgármester. Dicsőszentmárton polgármestere felsorolta, hogy milyen befektetések zajlanak a városban: többek között iskolák felújítása, új sportterem felépítése, a napi piac korszerűsítése, illetve útjavítások is. Megheșan szerint a fizetések kérdése így vagy úgy, de megoldódik. Ugyanakkor szerinte az váltotta ki az elégedetlenkedést az alkalmazottak körében, hogy az elmúlt héten két alkalommal feltörték a városháza számítógépes rendszerét, s emiatt nem tudták időben utalni a fizetéseket.

„Kötelesség a bérek biztosítása”

Csibi Attila erdőszentgyörgyi polgármester szerint az elöljáróknak kötelességük félretenni, biztosítani a fizetésekre és a működési költségekre szükséges pénzt, és a fennmaradó összegekből kell gazdálkodniuk. Leszögezte: semmiképp nem történhet meg, hogy nem jut pénz számlákra, fizetésekre, működésre.

„Erdőszentgyörgyön nincsenek gondok a fizetések biztosításával, és nem is lesznek. Ehhez hozzátartozik az is, hogy észszerű fizetésemelések voltak. Idén a saját alapokból biztosított befektetésekre szinte semmi pénzt nem tudunk szánni, de kilenc pályázatunk van, amelyekhez az önrészt biztosítjuk, s ez jó előrelépés” – nyilatkozta Csibi Attila.

Marosludas volt az egyetlen olyan település Maros megyében, ahol az év elején, amikor a törvény újra lehetővé tette, nem emelték meg a városháza alkalmazottainak fizetését, hanem a tavaly decemberi szinten hagyták.

Kiss István alpolgármester szerint ez némi elégedetlenséget szült az alkalmazottak körében, de elmondása szerint mindenki megértette, hogy a bevételekhez kell igazítani a kiadásokat. Ilyenformán nincsenek, és idén nem is lesznek gondok a fizetések biztosításával. Szászrégenben is alapos költségvetést állítottak össze, amelyben jut pénz a működési költségekre és a fizetésekre is – tudtuk meg ifj. Márk Endre alpolgármestertől.

Még egy hónapot bírják

Kovászna megyében is már több település vezetője panaszkodott, hogy fogytán a pénzük. Henning László, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke lapunknak elmondta, remélik, hogy két hét, legtöbb egy hónapon belül meglesz a költségvetés-kiigazítás.

Ebben a hónapban még nincsenek nagy gondok, de jövő hónaptól már a fizetések kiadása is akadályba ütközhet, ha addig nem lesz kiigazítás”

– mondta az alelnök. Hozzátette, már az év elején, amikor a költségvetés-elosztás történt, felhívták a figyelmet, hogy a kisebb önkormányzatok nem tudják lefedni a teljes évi kiadásaikat, elsősorban a működési költségeknél vannak gondok, a beruházási tételeket általában nem befolyásolta a hiány.

Rossz idők. A bodoki hivatal évtizedek óta nem állt ilyen rosszul anyagilag Fotó: Bodok.ro

Padlóra küldték a közigazgatást, a semmittevést támogatják, hiszen ha nincs pénz, dolgozni sem lehet

– mondta elkeseredve Fodor István. Bodok polgármestere rámutatott, huszonnyolc éve vezeti a falut, és évtizedek óta nem álltak ilyen rosszul anyagilag. „Még 1992-ben volt ilyen helyzet, hogy nem volt közvilágítás a faluban, és koldultuk a pénzt mindenkitől, hogy kifizessük az áramot” – idézte fel a polgármester. Elmondta, az év elején úgy osztották be a pénzt, hogy egész évre fedezze a fizetéseket, ám a novemberi–decemberi béralapot már elköltötték.

Felszólítást kaptak a villanyvállalattól: ha nem fizetik ki a számlát, lekapcsolják a közvilágítást, a telefonszolgáltatótól pedig tíz nap haladékot kaptak – ha nem fizetnek, azt is levágják.

„Ha nem lesz költségvetés-kiegészítés, nem lesz fizetés, és a pályázati önrészeket sem tudjuk állni. Nem vagyok ehhez szokva. A semmittevést támogatják, ha nincs pénz, nem lehet dolgozni, ülünk egyik székről a másikra, és megyünk haza. Lehet, hogy a közigazgatásban is van olyan, akinek ez megfelel, de nekünk nem – mondta Fodor István.

A polgármester nem érti, a kormány miért nem figyel az önkormányzatokra, hiszen tagjai között olyanok is vannak, akik korábban a közigazgatásban tevékenykedtek. Fodor István attól tart, a beígért költségvetés-kiigazítás sem lesz akkora mértékű, hogy orvosolja a gondokat.