Elmeszelte az alkotmánybíróság a megabefektetési alap létrehozásáról szóló törvényt

Bálint Eszter 2018. július 18., 14:07

Helyt adott az alkotmánybíróság Klaus Johannis államfő, valamint az ellenzéki pártok óvásának, amelyet a Független Fejlesztési és Beruházási Alap (FSDI) létrehozásáról szóló törvény ellen nyújtottak be.

Valer Dorneanu, az alkotmánybíróság elnöke Fotó: Grigore Popescu/Agerpres

A döntés indoklásaképpen Valer Dorneanu, a taláros testület elnöke szerdán elmondta, ezt az alapot nem törvény, hanem kormányhatározat által kellett volna létrehozni. Mint ismert, a parlament június 7-én fogadta el a Független Fejlesztési és Befektetési Alap Rt. létrehozásáról szóló törvényt, s június 16-án terjesztették Johannis elnök elé kihirdetésre.

Az alap létrehozását a kormány fő erejét képező szociáldemokraták tűzték ki még a 2016-os parlamenti választás előtt. A tervezet kidolgozása csaknem másfél évet tartott.

A törvény szerint a befektetési alap törzstőkéje 9 milliárd lej (1,9 milliárd euró) lesz, amit a vállalatok adnak össze fokozatosan öt év alatt. Harminchárom vállalat kerül be a „csomagba”, köztük olyanok, mint az Electrica áramszolgáltató, az E.On gázszolgáltató, az OMV-Petrom, a Telekom Románia, a Román Lottótársaság, a bukaresti reptereket kezelő vállalat vagy éppen az Antibiotice Rt. A szuverén alap működését egy kilencfős testület felügyeli majd, amelynek tagjait a pénzügyminisztérium nevez ki.

Az ellenzéki pártok azonban már az elfogadás napján bejelentették: az alkotmánybírósághoz fordulnak, mert a képviselőház olyan módosításokat fogadott el, amelyeket a szenátus első házként nem vitatott meg, ami szerintük alkotmányellenes. Később Klaus Johannis is alkotmányossági kifogást emelt az létrehozása miatt, mert szerinte az ilyen döntéseket hatósági rendelettel, nem pedig parlamentben elfogadott törvénnyel kell meghozni.

Liviu Dragnea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke korábban ostobaságnak nevezte az ellenzék vádjait. „Nem vádak ezek, hanem ostobaságok, nincs valóságalapjuk” – szögezte le a képviselőház elnöki tisztségét is betöltő politikus, kiemelve, hogy hasonló független befektetési alapok a világ számos országában működnek.