Vesztesége ellenére Boeing repülőgépeket vásárol a Tarom légitársaság

MTI 2018. július 17., 15:28

A román Tarom állami légitársaság öt Boeing 737-MAX 8 típusú repülőgép megvásárlásáról írt alá szerződést az amerikai gyártóval – közölte Viorica Dăncilă miniszterelnök a keddi kormányülésen.

A kormányfő elmondta, az öt repülőgép megvásárlása egy nagyobb szerződés része, amelynek értelmében június elején már két Boeing 737-800 NG típusú repülőgép a román vállalat flottájába került.

A társaság és az amerikai gyártó közötti együttműködés értelmében a Tarom technikai igazgatósága a Boeing hivatalos partnerévé válik.

Dăncilă elmondta, ez fontos lépés a Tarom számára, és hangsúlyozta, folytatják fejlesztését. Az öt repülőgép a tervek szerint 2023-ig kerül a társaság flottájába.

Az 1954-ben alapított Tarom 50 célállomás felé működtet járatokat, flottája 23 repülőgépből áll, amelyeknek egy része elavult. A Tarom az idén 1,5 milliárd lej bevételt és ugyanennyi kiadást ütemezett be, miután 2009 és 2017 között 1,6 milliárd lejre becsült veszteséget halmozott fel.