Terrorvád: az RMDSZ elnöke megbélyegzésről beszél, az EMNP magyar egyeztetést sürget

Krónika 2018. július 05., 14:30

Az Erdélyi Magyar Néppárt szerint a teljes erdélyi magyar közösséget akarják megfélemlíteni a székelyföldi terrorperben született ítélettel. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is felháborodásának adott hangot.

Fotó: Mihály Csaba

Sorra tiltakoznak az erdélyi magyar politikai alakulatok a székelyföldi terrorperként elhíresült ügyben született ítélet miatt. Mint ismert, szerdán jogerősen ötévi börtönbüntetésre ítélték terrorizmus vádja miatt Beke Istvánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi elnökét és Szőcs Zoltánt, a HVIM erdélyi szervezetének vezetőjét, miután első fokon felmentették őket a vádak többsége alól, és az első fokú ítélet alapján több időt nem kellett volna már börtönben tölteniük.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök csütörtökön közösségi oldalán úgy vélekedett, Beke István és Szőcs Zoltán ügyének büntetőjogi besorolását úgy változtatta meg a bíróság, hogy nem rendelkezett új bizonyítékokkal.

A politikus felháborítónak nevezte, hogy az ügyészség ismét egy egész közösség megbélyegzésére használja az igazságszolgáltatást.

Felháborodásának és tiltakozásának adott hangot az ítélet kapcsán az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is, amely szerint nem kétséges az egész székely terrorvád koncepciózus volta, a párt politikusai ugyanis még nem találkoztak olyan erdélyi magyar emberrel, aki ne lenne meggyőződve ennek képtelenségéről. Az alakulat szilárd meggyőződése, hogy Bekéék elítélése ürügyén az egész erdélyi magyar közösséget kívánják megfélemlíteni, szabadságharcát ellehetetleníteni. A párt számára nem kétséges, hogy az egész erdélyi magyarságot érte támadás, amely ellen, félretéve minden pártpolitikai szembenállást, egységesen és határozottan kell fellépni.

{K1}

„Felháborodva állapítjuk meg, hogy míg a román parlamentben a kormánykoalíció pártjai, az igazságügyi törvények erőltetett menetben történő módosításával, saját korruptjaikat próbálják menteni, addig Bukarest a régi sztálinista időket idéző koncepciós per ilyen otromba és felháborító lezárásával üzen a magyar közösségnek: így jár, aki a századik születésnapjára készülő egységes és homogén román nemzetállam „szentsége" iránt tiszteletlenséget mutat, netán annak történelmi adósságait szóvá meri tenni” – szerepel az alakulat csütörtöki állásfoglalásában, amelyben az EMNP elnöksége nevében Toró T. Tibor ügyvezető elnök és Tőke Ervin alelnök közölte, hidegzuhanyként érte őket az ítélet.

Az EMNP azonnali egyeztetésre szólította az erdélyi magyar politikai szervezetek és a civil társadalom képviselőit, hogy tárgyaljanak a romániai magyarságot ért inzultus elleni hatékony fellépésről.

Bejelentették: az EMNP az Európai Szabad Szövetség (EFA) tagszervezeteihez fordul segítségért a jogtiprás európai integrációs intézmények elé tárása érdekében. Hasonló lépésre kérték a többi politikai és civil jogvédő szervezetet, használják ki külkapcsolataikat az ügy nemzetközi megismertetése érdekében. „A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom programjával, stílusával és módszereivel lehet egyet érteni vagy sem, de nem nézhetjük szótlanul és tétlenül, hogy mondvacsinált indokokkal kiragadjanak és szabadságuktól megfosszanak közülünk bárkit, aki nem akar beletörődni a száz év igazságtalanságaiba és a kisebbségi sorsba taszított erdélyi magyar közösség önrendelkezési jogáért szót emel” – olvasható a néppárt közleményében.

{K2}

Gyalázatnak nevezi az ítéletet a Magyar Polgári Párt (MPP). Az alakulat szerint megengedhetetlen, hogy terrorizmus vádjával elítéljenek és bebörtönözzenek két magyar embert olyan körülmények között, hogy a bíróság figyelmen kívül hagyta a vádlottaknak a bizonyítékokra vonatkozó kérelmét, és az ügy besorolását terrorista cselekedetekké változtatta. „Gyalázat, amit a magyar közösséggel elművelnek. Ez már nem csak egyének, hanem az egész nemzeti közösségünk ellen irányuló támadás, amit nem lehet tétlenül nézni. Minden eddiginél nagyobb szükség van az összefogásra és a közös fellépésre” – olvasható a párt közleményében. Közölték, Kulcsár Terza-József parlamenti képviselő, az MPP Kovászna megyei elnökének kezdeményezésére csütörtöki egyeztetésükön a politikai és civil szervezetek megállapodtak, hogy Kézdivásárhelyen folytatják a tárgyalásokat, keresik a közös cselekvés lehetőségeit.