Uniós „pénzátömlesztés” az Aranyosgyéres és Marosvásárhely közötti autópályába

Páva Adorján 2018. június 19., 15:35

Az Európai Bizottság 246 millió eurót fordít az A3-as észak-erdélyi autópálya Aranyosgyéres–Marosugra–Marosvásárhely közötti, 56,5 kilométeres szakaszának megépítésére – közölte kedden Corina Crețu regionális politikáért felelős uniós biztos.

Fotó: Pro Infrastruktúra Egyesület

A távon 2015 óta zajlanak a munkálatok – az építtetők eredetileg a korábbi, 2007 és 2013 közötti EU-s támogatási ciklusban szerettek volna minél több pénzt lehívni a megvalósításra, ám a 2015-ös határidőig nem sikerült minden szerződést megkötni. Így a támogatás javát a 2014–2020-as időszakban kiírt pályázatoktól remélték – mint kiderült, nem hiába.

„Ez a rendkívül fontos projekt egy stratégiai európai folyosó kialakításának része, hozzájárul a gyorsabb és biztonságosabb romániai közlekedéshez. Egyúttal vonzóbbá teszi a régiót a befektetők és a turisták szemében, elősegíti a gazdasági fejlődést, miközben a helyiek kevesebb mint egy óra alatt megtehetik majd a Vásárhely és Gyéres közötti távot” – fogalmazott Corina Crețu.

Az uniós finanszírozású sztrádaépítési projekt a 9-es, Rajna–Duna európai folyosó részeként valósul meg, amely Strasbourgot köti össze Konstancával. Az Európai Bizottság szerint a munkálatokkal 2019 októberéig végeznek.

Az A3-as autópálya Arnayosgyéres–Marosugra–Marosvásárhely szakaszának megvalósítása eredetileg a hírhedt Bechtel-szerződésben szerepelt. Az amerikai nagyvállalattal kötött megállapodás felrúgása után, 2014-ben a romániai hatóságok uniós finanszírozásra „kapcsoltak át”, ám a bürokratikus akadályok miatt a Hotnews hírportál szerint csupán mintegy 25 millió eurót tudtak lehívni a 2007 és 2013 közötti időszakban Romániának kiutalt összegből. A szükséges pénz oroszlánrészét most sikerült megszerezni, Corina Crețu uniós biztos hathatós közreműködésével.

Fotó: Pro Infrastruktúra Egyesület


Bár a munkálatok későn kezdődtek el, a romániai nagyberuházásokat nyomon követő Pro Infrastruktúra Egyesület nemrég közölt helyszíni légi felvételei szerint a kivitelezők meglepően jól haladnak.

A Gyéres és Vásárhely között megépítendő autópályát több szakaszra osztották. A 15,7 kilométeres Aranyosgyéres–Maroskece-szakaszon az egyesület szerint ugyan a kivitelező Straco visszafogott tempóban kezdett neki a munkálatoknak, mostanra sikerült behozni a lemaradást. Jelentős előrelépések figyelhetőek meg a maroskecei csomópontnál, valamint a hadrévi, 400 méter hosszú viaduktnál is. Azt is kiemelik, hogy 200 ember dolgozik jelenleg az Aranyos folyó környéki szakaszokon és hídon. A szakasz elkészültének reális időpontja 2019 vége lehet.

A 17,9 kilométer hosszú Maroskece–Radnót-távon az Astaldi és Max Boegl alkotta konzorcium 600 munkást foglalkoztat, és jól haladnak a beruházással. A leglátványosabb munkálatok Marosbogát és Marosgezse környékén zajlanak, ahol a Marost és a vasutat átívelő hidak készülnek.

A Pro Infrastruktúra viszont jelentős elakadásokról számol be a radnóti hőerőműnél, ahol a kisajátított lakások bontása és a villanyoszlopok áthelyezése késlelteti a munkálatokat,

de a szakértők szerint ezen a szakaszon is elkészülhetnek a munkálatok 2019 harmadik negyedévére. A Radnót–Marosugra-szakaszon (3,6 kilométer), ahol a német Geiger a kivitelező, június első napjaiban már csak néhány kisebb rész aszfaltozása volt hátra. A Marosugra–Nyárádtő-szakaszon (10,1 kilométer) az osztrák Strabag is behozott a lemaradásból.

Az Európai Bizottság által most kiutalt összegből 51,8 kilométernyi autópályát építenek, illetve egy 4,7 kilométernyi bekötőutat Marosvásárhely mellett.

Egyébként Románia a 2014–2020-as időszakban összesen több mint 22 milliárd eurót hívhat le az uniós kohéziós alapokból, ebből 5,1 milliárdot fordíthat szállításügyi nagyberuházásokra.