A „párhuzamos állam” ellen tüntettek Bukarestben a kormányzó szociáldemokraták hívei

Krónika 2018. június 09., 23:35

Véget kell vetni a tömeges titkosszolgálati lehallgatásoknak, kirakatpereknek, az ügyészségi megfélemlítéseknek, a románok nem akarnak politikai rendőrséget – hangoztatta Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke alakulata nagygyűlésén.

Fotó: PSD

A PSD elnöke – aki ellen két korrupciós ügyben is büntető eljárás folyik és van már egy felfüggesztett börtönbüntetése – a nemzeti színű óriászászlóval bevont bukaresti kormánypalota előtt az ország minden tájáról összesereglett több százezer híve előtt beszélt. Kifejtette: véget kell vetni az igazságszolgáltatást, fegyveres szerveket, a médiát és intézményeket behálózó sötét háttérhatalom, az úgynevezett „párhuzamos állam” uralmának, amely zsarolással, megfélemlítéssel próbálja aláásni a választói meghatalmazással működő parlament és kormány munkáját.

Dragnea szerint az aktív lakosság kétharmadát lehallgatják, és bárki egy hamis feljelentésen alapuló sztálinista kirakatper célpontjává válhat.

A PSD elnöke szerint a „párhuzamos államot” Traian Băsescu volt államfő hozta létre, de most már a jelenlegi elnök, Klaus Johannis szolgálatában áll. Dragnea az MTI tudósítása szerint azt mondta: Johannis valójában foglya ennek a rejtőző hatalomnak, mert szerinte az elnök illegálisan szerezte ingatlanvagyonát és a „párhuzamos állam” segítségével kerülte el a felelősségre vonást.

Călin Popescu Tăriceanu, a kisebbik kormánypárt, a liberális ALDE vezetője beszédében azt állította: a román demokráciát és jogállamot veszélyezteti a médiát, igazságszolgáltatást, erőszakszervezeteket és közigazgatást behálózó „párhuzamos állam". A szenátus elnöke azt ígérte: a parlament tesz majd arról, hogy véget vessenek az illegális lehallgatásoknak. Gabriela Firea bukaresti főpolgármester szerint a tüntetők méltóságuk, szabadságuk és voksuk megvédése érdekében gyűltek össze, nem engednek a kisebbség diktatúrájának, meg akarják leckéztetni a kormánypártok rágalmazóit, követelik a többség választói akaratának tiszteletben tartását.

Az emberek által magasba emelt plakátokon, és a színpad körüli kivetítőkön „Elég a sztálinista perekből”, „A visszaéléseitek a szabadságunkat sértik”, „Elég a lehallgatásokból” feliratokat lehetett látni. A szombati nagygyűlés egy régóta tervezett erődemonstrációja a folyamatos ellenzéki tüntetések által defenzívába szorított kormánykoalíciónak, amely támogatottságát hivatott bebizonyítani. A Victoria-tér ugyanis másfél éve a korrupcióellenes jelszavakkal rendezett ellenzéki tüntetésektől hangos, amelyek résztvevői azt hangoztatják: a szociálliberális kormánykoalíció politikai befolyása alá próbálja vonni az igazságszolgáltatást, hogy saját korrupt politikusait megvédje a börtöntől.