Szöcskék, madarak, pánikrohamok

Valamilyen állat vagy növény elszaporodik, kárt okoz, ránk ront, veszélybe sodor. Biztosan emlékszünk Hitchcock apokaliptikus kultfilmjére, a Madarakra, amely sirályok, hollók gyilkos támadásának szimbólumával utal egy kiszámíthatatlan, leselkedő, pusztító veszélyre. Ez a fajta veszély szivárog ki nem ritkán a híradásokból is, maguk a rémhírek fenyegető madarakként köröznek fölöttünk.

Ilyenkor általában arról van szó, hogy tömegesen, megállíthatatlanul érkeznek, támadnak különféle állatok vagy éppen növények – gondoljunk a parlagfűre, az allergiát okozó pollenre stb. Biztosan emlékszünk arra is, hogy a közelmúltban hányféle, állatokhoz kapcsolódó infó keltett rettegést a hírfogyasztókban. Ilyen volt például a madárinfluenza-hisztéria, amikor szárnyasok által terjesztett kórtól tartottunk, régóta és permanens módon félünk a súlyos betegségeket okozó kullancsoktól, a Székelyföldön a medve avanzsált főmumussá, a napokban pedig a fogasfarkú szöcskék úgynevezett inváziója keltett pánikot.

Emiatt a Hargita megyei prefektúra utasítására nagy területet permeteztek be rovarirtóval, a biológusok pedig tiltakoztak, mondván, hogy ez a szöcskefaj nem minősíthető kifejezetten konyhakerti vagy mezőgazdasági kártevőnek, körülbelül két hétig tart a szöcskejárás, utána pedig elpusztulnak a rovarok. Ugyanakkor a biológusok nem javasolják, hogy mindent bepermetezzenek a hatóságok, mivel az a méhészek munkáját és ivóvizeinket is tönkreteheti. Ettől függetlenül azonban a gazdák nem nyugodtak, hiszen féltik a termést, nem legeltethetik állataikat stb. Az aggodalom érthető, és nyilván más esetekben is indokoltak lehetnek félelmek, hiszen a medve olykor valóban támad, a kullancscsípés alkalomadtán tényleg Lyme-kórt okoz.

Azonban mielőtt elragadna bennünket a pánik, nem árt fontolóra venni néhány szempontot. Egyrészt azt, hogy minden effajta jelenségnek rengeteg összefüggése és árnyalata van: akárcsak a medveprobléma esetében, soha nem fehér-fekete az egymásnak ellentmondó vélemények övezte kérdés. Másrészt azt, hogy a különféle állatok „támadásának” hátterében legtöbbször bizony ott húzódik az emberi tevékenységnek a környezetre tett káros hatása, kéz a kézben jár a globális felmelegedés, a természet rendjébe való beavatkozás és az állatok tömeges megjelenése, az ember életterét fenyegető jelenléte. Ha belegondolunk, ilyenformán nem a természet támad (először), hanem mi támadjuk a természetet.

Ugyanakkor nem árt, ha eszünkbe jut az is, amire a rovarjárás kapcsán a biológusok figyelmeztettek, hogy a jelenség normálisnak, sőt bizonyos értelemben véve pozitívnak tekinthető. Például a fogasfarkú szöcske székelyföldi jelenléte azt jelzi, hogy a régióban még mindig vannak gazdag, virágos kaszálók, valamint hogy az élőlényeknél nem ritka a populációk hirtelen, gyakran szabályos periódusonkénti megnövekedése. Talán azért is gyakori, hogy könnyen pánikba esünk manapság, mert egyre távolabb kerültünk és kerülünk a természet mozgásaitól, közelségétől, és egyre sűrűbben veszünk el a pánikkeltő hírek labirintusában. Úgyhogy azt is jó lenne fontolóra venni, hogy – stílszerűen – ne engedjük a fejünkre szállni a rémhírek vészmadarait.

{K1}