Csökkent a bűncselekmények száma az év első négy hónapjában

Hírösszefoglaló 2018. május 28., 15:35

Tovább csökkent az év első négy hónapjában a bejelentett bűncselekmények száma – tájékoztatott az Országos Rendőr-főkapitányság.

Fotó: Kristó Róbert

Januárban, februárban, márciusban és áprilisban több mint 288 ezer bejelentés érkezett a rendőrséghez az 112-es egységes segélyhívószámon, vagyis 36 másodpercenként kérték a rendőrség segítségét – számolt be az Agerpres. Az esetek 82 százalékában kevesebb mint 10 perc alatt ért ki a rendőrség a helyszínre.

A bűncselekménynek minősülő tettek száma 0,9 százalékkal csökkent a tavalyi év ugyanezen időszakához viszonyítva.

A gazdasági bűncselekmények száma 7,2 százalékkal esett vissza – mutat rá a közlemény. Az év első négy hónapjában 3100 személy ellen indítottak nyomozást ilyen bűncselekmények miatt, és 360 millió lej értékű vagyonzárlatot rendeltek el.

A rablások száma 3,5 százalékkal csökkent tavalyhoz képest, az ilyen esetek képezik a vagyon elleni bűncselekmények 2,2 százalékát.

A bejelentett, személy elleni bűncselekmények száma viszont 7,7%-kal nőtt. Ezen belül az ütlegelés és egyéb erőszakos tettek száma nőtt a legnagyobb arányban, 6,4 százalékkal.

Az emberölések száma 6,8 százalékkal, a nemi erőszak miatti eljárásoké pedig 1,3 százalékkal esett vissza a tavalyi első négy hónaphoz viszonyítva.

A rendőrségi közlemény értelmében ugyanakkor 11 százalékkal nőtt azoknak a száma, akik családon belüli erőszak miatt feljelentést tettek a rendőrségen. 2018 első négy hónapjában 1642 távolságtartási parancsot adtak ki, 51%-kal többet, mint 2017-ben. Az év első négy hónapjában ugyanakkor a tavaly jegyzett 78-ról 83-ra nőtt az olyan esetek száma, amikor a rendőröket bántalmazták – áll a közleményben.