A budapesti Nemzeti Színházzal ünneplik a 200 éves aradi magyar színjátszást

Hírösszefoglaló 2018. május 26., 14:47

Kétszáz éves idén az aradi magyar nyelvű színjátszás, a jubileumot a budapesti Nemzeti Színház vendégelőadásával, színháztörténeti kiállítással, szimpóziummal ünneplik a vértanúk városában június 16-án – írta az Aradihírek.ro.

A Nemzeti Színház Körhinta című előadása a szerelem, föld, házasság, érdekek kérdéskörére épül Fotó: Nemzetiszinhaz.hu

Aradnak a bánsági és partiumi kulturális életben betöltött szerepét kiemelő szokásos programját idén a 200 éves aradi magyar színjátszásnak szenteli a Kölcsey Egyesület – mondta az aradi magyar kulturális élet szervezésére és támogatására létrehozott civil szervezet alelnöke, Fekete Károly. Mint kifejtette,

az aradi magyarság megérdemel egy demonstratív előadást, ez pedig a budapesti Nemzeti Színház Körhinta című előadása, amelyet Vidnyánszky Attila rendezett.

A budapesti előadáson kívül szakmai szimpóziummal és színháztörténeti kiállítással is készülnek a szervezők. A szimpózium anyagát könyvben is szeretnék majd megjelentetni, illetve kiadják a 3Havi Szemle júniusi különszámát, amelyet képes aradi színházkrónikának szánnak.

Aradon 1948-ig működött hivatásos magyar színház, amikor a román kommunista vezetés Temesvárra költöztette a társulatot.

Közel 60 év után, 2007-ben alakult meg ismét magyar színház: az Aradi Kamaraszínház, amelynek alapító igazgatója, Tapasztó Ernő szerint sikerült visszahelyezni Aradot az egyetemes magyar színjátszás térképére.

{K1}

A sajtótájékoztatón elhangzott, a jubileumi rendezvényre helyi költségvetési támogatást szereztek, azaz beépítették a város kulturális eseménynaptárába, mintegy 145 ezer lejbe, majdnem 10 millió forintba kerül a két ízben színpadra kerülő Körhinta című előadás.

Arad RMDSZ-es alpolgármestere, Bognár Levente kiemelte, hogy miközben a románok államiságuk centenáriumát ünneplik idén, a szervezők fontosnak tartották ezzel a rendezvénnyel is bemutatni, hogy a magyar kultúra sokkal régebben jelen volt ezen a tájon.

A két előadás június 16-án, szombaton látható az aradi nagyszínházban: az első 16, a második pedig 20 órától. A belépés ingyenes, de meghívókat igényelni kell az aradi kerületi RMDSZ-szervezeteknél. A június 6. után fennmaradó szabad helyekre megyei székházban lehet majd jelentkezni.

Amint a budapesti Nemzeti Színház honlapján olvasható, a Körhinta című előadás a szerelem, föld, házasság, érdekek kérdéskörére épül. „Vajon melyik a fontos? A fiatalok boldogsága, vagy hogy – évszázadok paraszti törvénye szerint – egyesüljenek a birtokok, amelyek majd megélhetést jelentenek egy új család számára. Szerelem? Lehet-e a pillanat boldogságára jövőt építeni? Erősebb a társadalom, a „földhöz a föld törvénye”, a józan ész, mint két ember egymás-akarása?” – áll az előadás ismertetőjében.

Vidnyánszky Attila számára a történet személyes és társadalmi szála közül elsősorban a személyes a fontos. A rendező az érzelmek sodró erejét grandiózus színpadi kompozíciókban viszi színre. A produkció műfajokat átívelő, a prózát, a táncot, a zenét egyesítő költői színházi előadás.