A Liverpool négy gólt kapott Rómában, de így is bejutott a BL-döntőbe

Krónika 2018. május 02., 23:47

Az AS Róma labdarúgócsapata szerdán este 4-2-re legyőzte a vendég Liverpoolt a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján, de így is az angol együttes ünnepel, hiszen az első meccsen 5-2-re verte olasz riválisát.

Fotó: Facebook/UEFA Champions League

A visszavágó az utolsó percekben vált igazán izgalmassá, ugyanis 1-0-ra és 2-1-re még a Liverpool vezetett. A hazaiak a 86. percben kerültek előnybe, és a 94.-ben lőtték negyedik góljukat. Így az angolok készülhetnek a május 26-ai kijevi döntőre, ahol a címvédő Real Madriddal küzdenek meg.

A Liverpool 11 év után játszhat ismét BL-döntőt; az ötszörös győztes legutóbb 2005-ben diadalmaskodott. A 12-szeres győztes Real Madriddal 1981-ben már döntőztek a Vörösök: akkor az angolok nyertek. 

{K1}

A római mérkőzést a várakozásoknak megfelelően a háromgólos hátrányban lévő AS Róma kezdte jobban abban a reményben, hogy az FC Barcelona elleni negyeddöntő után ismét sikerül megfordítania a párharcot ilyen tetemes hátrányból. Az m4sport.hu beszámolója szerint gyorsan lehűtötte a római publikumot azonban, hogy az első valamirevaló angol akció végén Mane nem hibázta el a helyzetét.

Ez volt az első találat, melyet a Farkasok hazai pályán kaptak ebben a BL-szezonban, az előző öt meccsüket összesítve 8-0-s gólkülönbséggel zárták.

A kissé kedveszegett hazaiaknak az adta vissza a hitét, hogy egy nem mindennapi öngóllal érkezett az egyenlítés, ugyanis a felszabadítani igyekvő Lovren épp Milner fejét találta telibe, ahonnan a jobb sarokba pattant a labda. Ezt követően megint lelkesebben futballozott az olasz együttes, kapufáig jutott, gólig nem - ellenben a Liverpoollal, amely Wijnaldum fejesgóljával használta ki a rosszul helyezkedő hazai védők hibáját.

A folytatásban is a rómaiak irányítottak, előbb tévesen beintett les miatt nem kaptak büntetőt, majd percekkel később Dzeko egyenlített. Az egyre jobban rohamozó Farkasok néhány kihagyott helyzet és Karius-védés után másodjára sem kaptak meg egy jogos büntetőt, pedig a bevetődő Alexander-Arnold kézzel hárította El-Shaarawy kapuba tartó lövését.

Ezt követően is záporoztak a lövések a liverpooli kapura, de ezek többnyire célt tévesztettek. A hajrában aztán Nainggolan lőtt egy hatalmas gólt, amely a jobb kapufáról pattant a hálóba, majd a hosszabbításban 11-esből is betalált a belga középpályás, de ez sem fenyegette az angol továbbjutást a Liverpool 100. BL-meccsén.

Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágó:

AS Róma (olasz) – FC Liverpool (angol) 4–2 (1–2)
Róma, Olimpiai Stadion, 61 889 néző, v.: Damir Skomina (szlovén)
gólszerzők: Milner (15., öngól), Dzeko (52.), Nainggolan (86., 94., utóbbit 11-esből), illetve Mane (9.), Wijnaldum (26.)
sárga lap: Florenzi (76.), Manolasz (84.), illetve Lovren (44.), Robertson (84.), solanke (90.)
Továbbjutott: az FC Liverpool, 7-6-os összesítéssel.

AS Róma: Alisson - Florenzi, Manolasz, Fazio, Kolarov - Pellegrini (Under, 53.), De Rossi (Gonalons, 69.), Nainggolan - Schick, Dzeko, El-Shaarawy (Antonucci, 75.)
FC Liverpool: Karius - Alexander-Arnold (Clyne, 92.), van Dijk, Lovren, Robertson - Wijnaldum, Henderson, Milner - Szalah, Firmino (Solanke, 87.), Mane (Klavan, 83.)